Áradt belőle a boldogság – Stella Leontin atyára emlékeztek Máriabesnyőn

Egy év telt el azóta, hogy Stella Leontin atya tragikus hirtelenséggel, életének 65. évében elhunyt. A máriabesnyői Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa mindössze két és fél évet töltött a kegyhelyen, de a szeretet, mellyel kísérte a híveket, nagy nyomot hagyott az emberekben, akik nem tudják elfelejteni, hogy emberként közeledett az emberekhez. Két nappal azelőtt, hogy holtan találták, Leontin atya a szobájába zárkózott. A csendességbe. Mindent elrendezett maga körül – tudjuk meg az utód-plébánostól, Sztankó Attilától. „Úgy találtunk mindent, mint aki készült, mint aki érezte, hogy hazaköltözik a mennyei Atyához.”

Egy év elteltével szentmisében és emléktábla-állítással adtak hálát szolgálatáért.

*

Fél óra van a szentmise kezdetéig, de a bazilika környéke már tele van parkoló autókkal. A februári napsütésben sorra ballagnak fel az emberek a dombon a felső bazilika felé. A harangszókor már zsúfolásig tele van a templom.

Sokan vannak az oltár körül. Sztankó Attila főcelebráns mellett áll a kegyhelyen szolgáló Nagy András, Bányai László, valamint Magyar Bertalan állandó diakónus. Nagy számban vannak ministránsok és oltárszolgálatot végző férfiak. Lektorok és akolitusok, mint később megtudjuk a plébánostól, tizenheten vannak. „Minden évben hárman-négyen elindulnak ezen az úton. Hittel, odaadással, igazi egyházias gondolkodással vesznek részt az oltár körüli szolgálatban, a közösségi programokban, a hitoktatásban, az evangelizálásban.”

A padban mellettem idős asszony ül. A bagi Hajdú Józsefné szeretettel gondol vissza Leontin atyára. „Áradt belőle a boldogság. Mosolyogva prédikált, szinte ragyogott, és magával sodorta hallgatóit, együtt volt vele a lelkünk.”

Kollégám, László István egy azok közül, akik kísérték Leontin atyát szolgálati helyről szolgálati helyre. István lelkivezetőjét veszítette el Leontin atyában. „A lelkek pásztora volt. Mozgósította hitünket, erővel feltöltődve jöttünk ki a templomból. Felkarolt, életerőt adott” – tekint vissza lelkivezetőjére.

A híveket Sztankó Attila, a Nagyboldogasszony-bazilika plébánosa köszönti: „Köszönöm, hogy sokan – Kecskemétről, Vác-Hétkápolnától és Balassagyarmatról – zarándokoltak el azzal az emlékkel a Boldogságos Szűzanya kegyhelyére, hogy egy évvel ezelőtt Isten magához hívta Stella Leontin atyát, a kegyhely plébánosát... Leontin atya úriember volt, az udvariasság és tapintat krisztusi embere. Bevitte a szívünkbe Isten szeretetét, megtanított bízni Istenben családi problémáink, kereszthordozásaink közepette.”

Szentbeszédében felidézi a plébános elődje evangéliumi életét: Leontin atyát megismerve megbizonyosodhattunk arról, hogy az evangélium szavai összecsengenek személyiségével. Igyekezett megélni az evangéliumot, és amikor rá emlékezünk, akkor is Krisztusról beszélünk, a megváltás titkáról elmélkedünk.

Sztankó Attila rámutat, milyen óriási ajándékot kapott a közösség Leontin atya személyében. Kiemeli a harminckilenc éves papi szolgálat utolsó időszakát, a máriabesnyői éveket. Leontin atya megtört egészséggel érkezett szolgálati helyére. „Nem tudta már ugyanúgy élni az életét, érezte, nincs benne az a vitalitás, amit mutatni szeretett volna. Sokszor bezárkózott a szobába – az atyai szobába. Számára ez a Jóistennel folytatott párbeszéd alkalma volt. Sok időt töltött az Istennel való magányban. Ez talán sokunk számára nem volt érthető. De amikor előlépett közénk, hogy lelkünket gondozza, megéreztük Isten mélységeit, és megsejtettük, hogy sokat szenvedett, gyötrődött. Megértette a mi gyötrelmeinket, azt, hogy mit jelent sebeket hordozni, fájdalmakban élni. Ezért tudott felkarolni, sebeket bekötözni. Evangéliumi embert kaptunk benne, aki talentumaival, a lélek finomságával és érzékenységével szolgált. És arra figyelmeztetett, hogy mindannyiunk hivatása az, hogy krisztusi emberré váljunk.”

A plébános a napi evangélium alapján mutatja meg ennek útját, melynek irányát Isten bölcsessége jelöli ki, nem a világ „mindenki így gondolja” látásmódja. – Mert a mindenki megfoghatatlan, képlékeny; nem egyforma az életünk. Nincs nagy általánosság, de van a mindannyiunkat személy szerint és közösségben megszólító szeretet. Ezen az életúton Jézus óva int bennünket a haragtól, mert az képes lelket gyilkolni, testet tönkretenni, óv a házasságtöréstől, és beszél a megbocsátásról – emlékeztet Sztankó Attila.

Majd ismét Leontin atya példájával tanít: „Mindig kész volt a megbocsátásra; megbocsátott és elfelejtett. Ez több, mint érzékeny és tapintatos embernek lenni. Tudott bocsánatot kérni Istentől, megtapasztalta Isten megbocsátó és segítő szeretetét. A zarándok már hazatért oda, ahol a mennyei Atya várta. Ott folytatja értünk a közbenjáró párbeszédet Istennel.”

Az ünneplő közösség a szentmisét követően átvonul a Szent Ferenc Közösségi Házba. Ez az épület egykor Máriabesnyő iskolája volt. Még Gáspár István plébánosi ideje alatt kapta meg az egyházközség. Mára felújították, és a plébánia számtalan közösségének otthonává vált.

Stella Leontin emléktáblája az előtérben kapott helyet, és a nagyterem is az elhunyt plébános nevét viseli. „Emléktáblát állítottunk, mert Leontin atya életpéldája előtt tisztelgünk. Erőt tudunk meríteni ebből, hogy a mi életünk is példává válhasson” – áldja meg Sztankó Attila a táblát, melyet Hammang János, a képviselő-testület világi elnöke leplezett le.

Az emlékezés Stella Leontin életét és hitvallását bemutató rövidfilmmel folytatódik. Az az ember szólal meg benne, aki meg tudta érteni a mai kor emberét annak sebeivel, nehézségeivel, eltévelyedéseivel, magányával, és aki biztos pontot tudott felmutatni számára a bizonytalanság és rendetlenség korában.

„Zarándokúton vagyok. Szeretnék jó zarándok lenni, és a Jóisten ölelésében, Mária szeretetében egy életet, egy csillagtávolságot leélni, és talán hazatalálni.” A zarándok hazatalált.

Fotó: Merényi Zita

Trauttwein Éva/Magyar Kurír