Az árvízi védekezésben is segítettek a Pannonia Sacra iskola tanulói erdélyi kirándulásuk során

Hazai – 2016. június 29., szerda | 17:15

A budapesti Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola 7. osztályos tanulói három kísérőtanárral és egy szervező szülővel június 1. és 6. között Erdélybe utaztak a „Határtalanul!” program keretében.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

A napi programot úgy állították össze, hogy a diákok megismerkedhessenek a felkeresett helyek nevezetességeivel, kultúrtörténeti értékeivel, lássák azok változásait, és érezzék át, hogy ezek a magyar nemzet közös alkotásai.

Az erdélyi körutazás során a diákok megismerkedtek a trianoni békediktátum során elcsatolt magyar területek történelmével, a népi hagyományokkal, az ott élő emberek mindennapjaival úgy, hogy közben lelki élményekben is részük volt.

A különféle, előre tervezett és nem tervezett programok erősítették a diákokban a nemzeti összetartozás érzését. A magyarországi tanulók előadtak egy március 15-éhez kapcsolódó emlékműsort Csíkszeredán külhoni magyar diákoknak, majd mikor útközben látták, hogy számos földet, udvart elöntött a Maros, megálltak Gyergyóremetén, és a helyiek segítségére siettek: együtt töltötték és hordták velük a homokzsákokat. Emellett több helyen koszorúzást, megemlékezést tartottak, például a Nyerges-tetőn, ahol az iskolának saját kopjafája is van, amelyet idén a gyerekek felújítottak.

Forrás és fotó: Pannonia Sacra Katolikus Általános Iskola

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria