Az édesapákért fogunk tekerni! – Idén indul az első ferences biciklis zarándoklat Magyarországon

Megszentelt élet – 2019. augusztus 12., hétfő | 15:45

„Zarándokolni nem más, mint érezni a meghívást és a késztetést, hogy járjunk együtt az úton, kérve az Úrtól a kegyelmet, hogy a régi és a mostani sérelmeinket és bizalmatlanságainkat változtassa új lehetőségekké a közösség érdekében.” Ferenc pápa e szavakkal hív minket, hogy keljünk útra.

Augusztus 23-án, néhány nappal a huszonötödik Ferences Gyalogos Zarándoklat után Rockenbauer Barnabás OFM, Esztergomban szolgáló ferences és Géczi Katalin szervezésében kerékpáros zarándoklat is indul Esztergomból Mátraverebély-Szentkútra. Szerdahelyi Csongornak, a Ferences Sajtóközpont igazgatójának Géczi Katalin számolt be az eseményről.

– Hogyan kezdődött el a zarándoklat szervezése? Ez lesz az első túra?

– Igen, ez az első biciklis zarándoklat itt, Magyarországon, ebben a viszonylatban. Jó is lenne, ha odailleszthetnénk ezt a számot az esemény neve elé: Első Ferences Kerékpáros Zarándoklat, mivel ez azt jelentené, hogy a programnak biztosan lesz folytatása. Ami az előzményeket illeti: Erdélyben van egy több éve szerveződő esemény, a FerBit, a Ferences Biciklitúra. Amikor először hallottam erről, megszületett a szívemben a vágy, hogy részt vegyek rajta, a távolság miatt azonban nem volt lehetőségem erre. Később aztán megfogalmazódott bennem, hogy milyen jó lenne, ha itt, Magyarországon is lenne egy hasonló ferences biciklis zarándoklatunk. Barnabás testvér szintén régóta hordozta már ezt az ötletet, és miután tavaly éppen Szentkúton találkoztunk – ahová mindketten kerékpáros zarándokként érkeztünk, bár eltérő irányból –, elkezdtük az esemény megszervezését.

– Milyen útvonalon halad majd a biciklis zarándoklat?

– A program már 22-én este elkezdődik, amikor is az esztergomi ferenceseknél fogunk megszállni, hogy reggel korán útra kelhessünk. 23-án reggel gurulunk ki Esztergomból. Ezen a napon kilencvenkét kilométert teszünk meg, a másodikon pedig negyvenhetet. Az útvonal kicsit eltérő a gyalogos zarándoklatéhoz képest. Mi rögtön Esztergomban átkelünk a Dunán Párkányba, és Ipolyszalkánál érkezünk vissza Magyarországra. Ezt követően a Kemence–Bernecebaráti–Szécsény útvonalon érintjük a gyalogos zarándoklat útját is. Végül a Rimóc–Hollókő–Pásztó útvonalon keresztül közelítjük meg Szentkutat. Végig csodás helyeken tekerünk majd: Hollókő felé kiépített kerékpárút is van.

Rimóc egy olyan település, ahol nagyon mélyen gyökerezik a vallásosság. Itt működik egyedülálló módon a Szent József Katolikus Férfiszövetség. Nagy örömünkre szolgál, hogy a rimóci kápolnánál velük együtt imádkozhatunk majd az édesapákért, akikért az egész zarándoklatot felajánljuk.

– Az első napon 92 kilométert fogtok megtenni, ez bizony nagy távolság! Gyakorlott biciklistákat vártok?

– Igaz, hogy 92 kilométer soknak tűnik, de viszonylag sík terepen halad az utunk. Nem árt persze jó kerékpárral érkezni, de többször megállunk majd, és természetesen odafigyelünk egymásra. Úgy gondolom, ez a távolság akkor is tökéletesen teljesíthető, ha valaki nem teker napi szinten 20-40 kilométert. Aki esetleg félne a nagy távolságtól: akár egy kisebb szakaszra is be lehet csatlakozni. Mindenkit csak bátorítani tudok, különösen a fiatalokat, hogy ismerjék meg a zarándoklásnak ezt a formáját is, mert egészen különleges élményt ad.

– Önnek személy szerint milyen kapcsolata van a ferences renddel?

– Szécsényi származású vagyok, ahol jelenleg is működik ferences rendház, így erős a személyes kötődésem a ferencesekhez. Már egészen kis koromtól kezdve részt vettem gyalogos zarándoklatokon Szécsény és Szentkút között, így azt hiszem, elmondhatom magamról, hogy gyakorlott gyalogos zarándok vagyok.

– Mi a jelentősége a zarándoklatnak az Ön életében?

– Azt szeretem a zarándoklatokban, hogy sokkal közelebb tudok kerülni Istenhez azáltal, hogy elcsendesedem. A kerékpáros zarándoklatokon erre talán még több lehetőség adódik: míg gyaloglás közben sokszor egymás mellé szegődünk beszélgetni, a kerékpáros zarándoklat során főleg egymás mögött haladunk előre.

* * *

Jóllehet a kerékpáros zarándoklatra lezárult a jelentkezés, továbbra is nagy szeretettel várják azokat, akik egy-egy napra, illetve napközben szeretnének becsatlakozni.

A riport a Magyar Katolikus Rádió Reggeli riport című műsorában hangzott el.

Az interjút lejegyezte: Varga Mónika

Forrás és fotó: Ferencesek.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria