Lássunk szívünk szemével – Adventi éberség és a hit belső útja Joseph Ratzinger szerint

Az éberség az egyik legfontosabb szavunk az egész adventi idővel kapcsolatban. De mégis mit jelent az éberség, mit jelent, hogy ébernek kell lennünk?

Aki alszik, önmagába zárkózik. Nem veszi észre az önmagán kívül húzódó valóságot, és ha álmodik, akkor sem tudja megragadni a valóságot, csak szellemének, tudattalanjának árnyképeivel van dolga. Ha felébred, kiszabadul önmaga börtönéből, önmaga falai közül, s észreveszi a valóságot, amely körülveszi. Megnyílik a valóságra.

A mi nemzedékünk meg van győződve arról, hogy valóban egészen éber, sokkal inkább, mint a korábbi nemzedékek, csak azért, mert többet észlel a valóságból. Szemünk messzebbre lát már, végtelen távolságokba, mind térben, mind időben. Egyidejűleg az is módunkban áll, hogy behatoljunk az anyag belső szférájába, eljussunk a legapróbb részecskékig, amelyekből az anyag áll. Mérhetetlenül kitágult a látóhatárunk, és sokkal több mindent meg is tudunk tenni a világban, mint korábbi időszakok emberei.

Mégis azt kell mondanunk, hogy

ez a nemzedék valójában alszik. Önmagába zárkózik, mert csak arra van szeme, amit meg tud tenni és amit birtokba tud venni, 

s leragad a valóság külső rétegénél, az anyagi dolgoknál, amelyek közvetlenül megragadhatók.

Ám pontosan ezért egyre inkább bezárkózunk önmagunkba, s már nem tudunk elindulni a végtelen felé,

nem tudjuk meglátni, hogyan ragyogja át Isten fénye a teremtett anyagot, s önmagunkba sem tudunk tekinteni szívünk szemével.

Eljövetelével az Úr arra int minket, hogy ébredjünk fel, törjünk ki a pusztán anyagi dolgok börtönéből, nyissuk meg a szívünket, és lássuk meg végre a nagyobb valóságot, Isten Lelkét a világban, akárcsak azt, hogy Isten jelen van Jézus Krisztusban, Jézus szavaiban és szentségeiben.

Ez az első isteni felszólítás arra kötelez minket, hogy nyissuk tágabbra szívünk szemét, és segítsünk barátainknak, embertársainknak abban, hogy ismét meglássák a valóság igazi mélységét és igazi nagyságát. Ha pedig látni kezdünk, az azt is jelenti, hogy eltávolodunk magunktól, így pedig az éberségből máris előlép az adventi út másik alaptétele: közelednünk kell az Úr felé.

A hit nem különböző eszmék gyűjteménye, hanem az élet kalandja, az Úr felé vezető út,

amelyen mozgásba lendülünk az Úr felé. A külső útnak pedig, amelyen járunk, elsősorban belső útnak kell lennie: ki kell lépnünk magunkból, hogy közeledni tudjunk az Úr felé, az igazi valóság, a szeretet és a másik ember felé.

Forrás és fotó: a Vigilia Szerkesztőség Facebook-oldala

Magyar Kurír