Az én szívem jászolában is megszületett Jézus – Interjú a jászolereklyét őrző bazilika gyóntatójával

A korábban patriarkális bazilikáknak nevezett Szent Péter-, lateráni Szent János-, Santa Maria Maggiore- és Falakon kívüli Szent Pál-bazilikák közül, melyeket XVI. Benedek pápa 2006-ban kiadott motu propriója alapján már pápai bazilikáknak neveznek, karácsonykor különösen fontos szerep jut a Santa Maria Maggiorénak. Évszázadok óta itt őrzik a Betlehemből származó jászolereklyét. Amint a bazilika építését, úgy az ereklye történetét is legendák övezik. Ezek egyike szerint Krisztus után 350 körül Libériusz pápának és egy János nevű patríciusnak ugyanazon az éjszakán jelent meg álmában a Szűzanya. Mindkettejüket arra kérte: ahol Rómában másnap havat látnak, ott építsenek templomot a tiszteletére. Augusztus 4-e volt ekkor. Másnap az Esquilinus-dombon egy templom alaprajzát jelölte ki a csodálatos hóesés, így épült meg a mai Santa Maria Maggiore-bazilika őse. Az Egyház pedig azóta augusztus 5-én tartja Havas Boldogasszony ünnepét.

A bazilika márvány baldachinnal fedett főoltára, azaz a pápai oltár előtt egy félkör alakú mélyedésben kápolna található, melynek mai formája Virginio Vespignani építész és Francesco Podesti festő alkotása. Itt őrzik a jászolereklyét egy márványtalapzaton álló, színezüst és aranyozott tartóba helyezett kristályurnában, amit angyalfigurák, angyalfejek és virágfüzérek vesznek körül. Az ereklye létezéséről először Órigenész (185–255) beszél. Szent Jeromos a leveleiben említi a betlehemi szentélyt, és arról is szól, hogy a világ minden részéből érkeznek oda zarándokok. A 7. század közepétől Keleten nem említik többé a betlehemi ereklyét, viszont megkezdődik a tisztelete Rómában, a legnagyobb Mária-bazilikában. I. Teodor pápa (642–649) híres volt az ereklyetiszteletéről. Ő az első, akinek uralkodása alatt a Santa Maria Maggiore-bazilika neve mellett már feltűnik az ad praesepe, „a jászolhoz” melléknév. Római Betlehemnek is nevezték ezt a helyet. Karácsony éjszakáján a pápák évszázadokon keresztül itt mondták az éjféli misét.

A négy pápai bazilika különleges kiváltsága, hogy az ottani gyóntató atyák a pápa helyett adhatnak feloldozást a bűnök alól. V. Piusz 16. századi pápasága óta a pápai bazilikákban szerzetesrendek látják el ezt a feladatot. A Szent Péter-bazilikában jezsuiták, a Falakon kívüli Szent Pál-bazilikában bencések, a lateráni Szent János-székesegyházban „barna” ferencesek, a Santa Maria Maggioréban pedig domonkosok gyóntatnak. 2000 óta Melo Lajos domonkos atya is a Santa Maria Maggiore gyóntatópapja.

Jóval karácsony előtt kerestem fel, hiszen a mostani pandémiás helyzetben minden bizonytalan, így az is, miként ünnepelhetjük majd a karácsonyt. Elsőként arra voltam kíváncsi, vajon az adventi időben többen mennek-e gyónni, mint máskor.

– A gyónók számában nálunk nincs különbség. Évközi időben, karácsony és húsvét előtt is jönnek gyónni a hívek. A koronavírus-járvány tavaszi hullámakor Olaszországot szinte teljesen lezárták. Az intézkedés életbe lépése utáni első napon indultam gyóntatni a bazilikába, de a kapuja zárva volt. Napközben aztán szóltak a Vatikánból, hogy misék már nem lesznek, de délutántól ismét menjünk gyóntatni, mert az embereknek nagy szükségük lesz a papok támogatására.

A lezárás idején végig így gyóntattunk. Rengetegen jöttek. Nehéz volt ez az időszak, amint a mostani is, mert nagyon kétségbeesettek az emberek.

– Miben nyilvánul meg a kétségbeesésük? Anyagi gondoktól félnek? 

– A ma élő emberek még nem találkoztak ilyen jellegű veszéllyel. Felmerülnek bennük a kérdések: Mi történt? Hol van Isten? Miért engedi meg mindezt? Sokan depresszióba estek a veszély és a bizonytalanság miatt. Tavasszal az orvosok is csak nagyon indokolt esetben fogadhattak betegeket. Telefonon lehetett beszélni velük. Velünk, papokkal viszont személyesen találkozhattak az emberek. Sokszor nem is a gyónás, hanem a beszélgetés volt számukra a fontos. Sokan jöttek, hogy kibeszéljék magukból a félelmeiket. 

– Közeledik a karácsony. Abban a római bazilikában szolgál, ahol egész évben karácsony van, hiszen itt őrzik a jászolereklyét, a hagyomány szerint a Kisjézusnak fekhelyül szolgáló jászol darabjait. Gyerekként hol élt, és miként teltek a családjában a karácsonyok? 

– A Felvidéken, Szereden születtem. A szüleim is Csehszlovákiában látták meg a napvilágot, de édesapám ősei olaszok voltak. Olaszország egyesítésekor kerültek az Osztrák–Magyar Monarchia területére. Nagyapám erdélyi lányt vett feleségül, akinek az édesanyja a Fadrusz családból származott. Édesapám fiatalkorában visszakerült Olaszországba a rokonaihoz, ott is katonáskodott. Szlovákia és Magyarország német megszállása után, katonaként találkozott édesanyámmal.

– Mások voltak akkor a karácsonyi szokások a Felvidéken, mint az anyaországban?

– Mi, gyerekek december 24-én nem mehettünk be a nagyszobába, mert a Jézuska oda hozta a karácsonyfát meg a betlehemet. Estére egy másik szobában volt megterítve az ünnepi vacsorához. Amikor megcsendült egy kis harang, a családból mindenki az asztalhoz ment. Nagypapa ült az asztalfőn, ő kezdte el az imádkozást. Az volt a szokás, hogy nagyapa a karácsonyi vacsora előtt végezte el a házszentelést. Fokhagymával írta fel a dátumot és a betűket az ajtófélfára. A pincét, a padlást, még az istállókat is megáldotta. Mi az asztalnál vártuk őt. Amikor visszatért, karácsony alkalmából köszöntötte a családot, és megkezdődhetett a vacsora. Először ostyát ettünk mézzel. Ez a szokás, úgy tudom, Nyugat-Magyarországon is ismert. A felnőtteknek egy kis fokhagymát is vágtak bele. Utána következett a savanyú lencseleves aszalt szilvával. A következő fogás a mákos tészta volt, amit a rántott ponty követett krumplisalátával. Ezután jöttek az édességek és a gyümölcsök. Mindig betértek hozzánk betlehemesek, énekesek is. Amikor elmentek, ismét megszólalt a kis harang, és végre bemehettünk a nagyszobába, ahol a feldíszített karácsonyfa alatt az ajándékainkat is megtaláltuk. Minket, gyerekeket jól felöltöztettek, így mentünk az éjféli misére. A kisebbeknek utána már ágyba kellett bújniuk, de a szomszédok még gyakran átjöttek, köszöntötték a családot, énekeltek egy keveset.

– A bazilikában szolgáló domonkos atyákkal hogyan ünneplik a karácsonyt?

– Amikor 2000-ben először töltöttem a karácsonyt Rómában a domonkosok között, még karácsonyfát sem állítottunk, nem volt szokás. December 24-én a vacsora is a megszokott hétköznapi módon zajlott, hiszen Olaszországban a karácsony csak az éjféli misével kezdődik. Mostanában már karácsonyfát is állítunk. A bazilikában ilyenkor egészen a közelmúltig minden évben elhelyezték a jászolereklyét a templom közepén. Ez volt a betlehem.

A bazilika bölcsőkápolnájában levő, 1283-ban készült alakokról, Máriáról, Józsefről, a háromkirályokról, a szamárról és a marháról feltételezik, hogy Arnolfo di Cambio művei. A kereszténység történetében az első betlehemet Szent Ferenc állíttatta: a jászlat igazi emberek és állatok vették körül Greccióban, még a szabad ég alatt. A Santa Maria Maggiore betleheme az első olyan műalkotás, amelyet templomi környezetbe tervezett az alkotója. Az 1600-as években a Máriát ábrázoló szobrot elejtették, arca és a gyermek Jézus szobra megsérült. A korabeli helyreállítás után Mária arca már nem gótikus, hanem reneszánsz jellegű, fiatalos jegyeket mutat. Körülbelül a kétezres évekig karácsonykor megnyitották a múzeumi részt, ahol máskor is megtekinthetők voltak a betlehemi szobrok, ekkor ez volt a templom betleheme. Az utóbbi időben a Sixtus-kápolnában vannak elhelyezve a szobrok, a bölcsőereklye pedig az oltár alatt marad.

– Beszélgetésünkkor még látszólag messze van a karácsony, ám a pandémia miatti rendelkezések naponta szigorodnak. Ön szerint miként befolyásolja ez az idei ünneplést?

– Ki tudja, lesz-e egyáltalán karácsony, hiszen húsvét sem volt. Egyetlen szertartást sem tarthattunk a hívekkel együtt. Félek, most is ugyanez vár ránk.

– Miként hatott a nyilvános húsvéti szertartások hiánya a hívekre? És hogyan fogadják majd a családok, ha a karácsonyt sem ünnepelhetjük a templomokban, nagyobb közösségekben? 

– Luxemburg érsekének megjegyzése jut eszembe, aki úgy fogalmazott:

a pandémia tíz évvel felgyorsította Európa ateizálódását.

Sokan ma is a televízióban, egy kávé mellett nézik a szentmise-közvetítést. Nyáron, amikor nyilvános szentmiséket is lehetett tartani, a bazilikában szinte üresek voltak a padsorok.

– De gyónni azért jönnek a hívek. 

– Nem feltétlenül a vallásosságuk miatt.

Félnek. Beszélgetni akarnak. Ki akarják beszélni magukból a félelmeiket. A pszichológus vagy nem rendel, vagy fizetni kellene érte. Mi viszont itt vagyunk. Tőlünk várják, hogy pszichológusok legyünk.

– Sötétnek tűnik így a jövő. Mit kell, mit lehet tenni azért, hogy ne a borúlátó forgatókönyv teljesüljön? 

– Rajtunk, hívőkön múlik minden, vagy legalábbis nagyon sok minden. Most meg kell mutatnunk, hogy valóban hívő emberek vagyunk. Karácsonykor is tudomására kell hoznunk a világnak, hogy Jézus Krisztus valóban megszületett.

A keletiek húsvétkor azt mondják: Valóban föltámadt! Nekünk most azt kell mondanunk: Valóban megszületett, a szívemben!

Ez most minden keresztény számára feladat. Sokan nem akarják, hogy megmutassuk ezt, de kötelességünk az evangelizáció. Rá kell mutatnunk a bazilikában őrzött jászolra: íme, ez is bizonyíték, hogy megszületett a Megváltó. Mindenkinek a szíve közepére kell most tennie a jászlat, hogy másoknak is mutatni, mondani tudja: „Nézd, itt, az én szívem jászolában is megszületett Jézus.”

Szöveg és fotó: Bókay László

Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számában jelent meg.