Már lehet jelentkezni a mátraverebély-szentkúti roma zarándoklatra

Hazai – 2021. június 19., szombat | 12:58

Boldog Ceferino születésének 160., vértanúságának, mennyei születésnapjának 85. évfordulóján, július 3-án rendezik meg idén az immár hagyományossá vált mátraverebély-szentkúti országos roma zarándoklatot.

A program 10 órakor kezdődik. A szabadtéri oltárnál Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős tagja elmélkedését hallgathatják meg az érdeklődők – a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készület jegyében – „az Eucharisztia Boldog Ceferino életében” témában.

Ezt követően tanúságtételek hangzanak el, majd következik az országos roma zarándoklat ünnepi szentmiséje.

A 14 év alatti gyerekeknek külön foglalkoztatást biztosítanak.

A délutáni programhoz várják a részt vevő csoportok legfeljebb tízperces műsorait.

Jelentkezni az ITT található elektronikus űrlap kitöltésével lehet.

A jelentkezőknek a részletes programról és további fontos információkról tájékoztató levelet küldenek.

Jelentkezési határidő: június 23.

A szűkös anyagi keretek miatt idén mindenkinek magának kell állnia az ebédet. A csoportvezetők csoportonként is rendelhetnek ebédet a kegyhely konyhályán, előrefizetéssel. Az ebédrendelés végső határideje: 2021. június 24. Ki-ki a foglalas@szentkut.hu e-mail-címen jelezheti ebédigényét.

Forrás: Boldog Ceferino Intézet

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria