Az Eucharisztia ünneplése 65.

Nézőpont – 2019. szeptember 8., vasárnap | 12:00

Sztankó Attila liturgikus jegyzetét olvashatják.

Az előlépő magasságos Ige, aki az Atya jobbját nem hagyja el, művéhez kilépő, érkezett az élet(e) alkonyára. Verbum supernum prodiens kezdetű himnusz első versszaka az Atya és az Ige, valamint az Ige és műve közötti viszonyt énekli meg. A három igei forma: prodiens, nec linquens és venit az isteni szeretetnek az ember irányába tett közeledését fejezi ki: előlép, nem hagy el, jön (érkezik). A himnusz első versszakának három témája: az örök Ige születése, kapcsolata az Atyával és a megtestesülés titkából fakadó nyilvános működés egészen az utolsó vacsoráig (ingressus-processus-exitus).

Szent Tamás a Pange lingua kezdetű himnusz második versszakában bizonyos mértékig már érintette ezt a megközelítést – nobis natus, nobis datus –, itt nagyobb távlatból közelíti meg az Eucharisztia misztériumát: az Eucharisztia szentségének forrása Isten üdvösségszerző szeretete az ember iránt; az Eucharisztia szentsége az Isten-ember, Jézus Krisztus közvetítő jelenléte, aki és ami révén közösségre léphetünk a szentháromságos Istennel. Az első két melléknévi igenév, az előlépő – el nem hagyó, az Atya és az Ige benső életére s egyben üdvözítő akaratára és tevékenységére utal. A költő zseniálisan fogalmazza meg az Istenben lévő eredéseket és az Istenből fakadó tevékenységet, noha a latinban bizonyos szempontból mindkettőre egyazon fogalmat használ: processio. Az első a processio operati, az utóbbi a processio Dei ad extram. Szent Tamás számára az Eucharisztia misztériumának eredete himnuszunk megfogalmazásában szintén egy himnusz, amely a negyedik evangélium prológusa lett: „Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl. (…) Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be” (Jn 1,5–11).

Az Angyali Doktor ugyanakkor azt is mondja, hogy az Ige nem hagyja el az Atyát: „Istent soha senki nem látta: az egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki” (Jn 1,18). Nem lenne teljes a szentírási megalapozás, ha nem említenénk a további két idézetet: „S én és az Atya egy vagyunk” (Jn 10,30), valamint „Az én Atyám mindmáig munkálkodik, és én is munkálkodom” (Jn 5,17). Ebből fakad a processus egy sajátos vonatkozási formája, a missio. A himnusz első versszakának utolsó sora Krisztusnak a világba történő belépését, nyilvános működését és a világból való kiköltözését egy fogalomban gyűjti: ad vitae vesperam. A következő versszakban már az Eucharisztiát mint önátadást szemléljük, mégpedig az első versszak igéinek dinamikájában.

Sztankó Attila

Kapcsolódó fotógaléria