Az igazi orvosnál keressük a gyógyulást! – Úrnapja Győrben

Hazai – 2019. június 24., hétfő | 10:43

Június 23-án, Krisztus Szent Testének és Vérének ünnepén Veres András megyéspüspök szentmisét mutatott be a Győrben szolgáló lelkipásztorokkal a Nagyboldogasszony-székesegyházban. A főpásztor a szentmisét követően úrnapi körmenetet vezetett a Káptalandombról a Dunakapu téren és a Gutenberg téren át a székesegyházig.

Veres András megyéspüspök szentbeszédét az alábbiakban teljes terjedelmében közöljük:

Krisztusban kedves ünneplő Testvéreim!

Egyházunk szándéka szerint a vasárnapok sorában rendkívüli ez a mai. Az ünnep eredete az 1264-es évre vezethető vissza, egy magánkinyilatkoztatásnak köszönhetően terjedt el Európában. Ez az ünnep sok-sok hívő ember érdeklődését, buzgóságát felkeltette. Később egybeolvadt a jó termésért való könyörgéssel. A protestantizmus megjelenésekor a katolikus hitvallás fontos mozzanatává vált az úrnapi szentmise és a körmenet. A hívő emberek végigjárták településük utcáit, hogy hirdessék az Eucharisztiában köztünk lakó Krisztust, vagyis Isten szeretetét, aki folytonosan gondoskodni kíván övéiről.

Jézus abban a tudatban mondta el a kenyér és a bor fölötti áldást az utolsó vacsorán, hogy elérkezett a megváltás pillanata, életét kell áldoznia az emberiségért. Miként az evangélista leírja, Jézus szeretetének még egy utolsó jelét akarta adni, amikor megmosta az apostolok lábát és megalapította az Oltáriszentséget. Köztünk akart, köztünk akar lenni második eljöveteléig, a világ végéig. A mai ünnep tehát arra szolgál, hogy megköszönjük Istennek ezt az ajándékot, hogy az eucharisztikus ünneplésben Krisztus megváltó áldozatát, önmaga nekünk ajándékozását ismerhetjük fel. Valójában minden szentmisében megünnepelhetjük az oltáron, hogy a Megváltó Fiú közénk jön, és feláldozza önmagát. A papság számára különösen fontos ünnepnap a mai, hiszen papi életünk legfontosabb cselekedete, mindent felülmúló cselekedete az, hogy az oltáron a kenyér és a bor fölött Krisztus nevében, Krisztus személyében elimádkozhatjuk: „ez az én testem! (…) ez az én vérem” (Mt 26,26–28). Miként Krisztus tette az utolsó vacsorán és a keresztfán, úgy kell a papi élet felajánlásának és feláldozásának végbemennie minden szentmisében. A szentmise a legfontosabb imádság a hívek számára is. Jézus az életünk részévé akar válni: „Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne” (Jn 6,56). Aki Krisztus testét és vérét magához veszi, annak életében Krisztus lakást vesz.

Az Egyház az Úrnapja sajátos szertartásával, a körmenettel azt szeretné üzenni a világnak: „Emberek, nem vagyunk elveszve! Emberek, mindnyájan, akik életet kaptunk, a teremtő Isten gyermekei vagyunk. És ez a teremtő Isten nemcsak megteremtett bennünket, hanem gondunkat is viseli szüntelen. Ne essünk kétségbe, ne legyenek félelmeink, ne legyen úrrá rajtunk a reménytelenség, mert a teremtő, gondviselő Isten velünk van, Jézusban köztünk van!”

Az Eucharisztiában való részesedés valójában az örök élet elővételezése is, hiszen Jézus azt mondta: „aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van” (Jn 6,54). Nyilvánvalóan, ahogy a szekvenciában is hallhattuk, aki méltó módon veszi az Eucharisztiát, annak életében az örök élet elővételezése ez, annak számára áldássá válik Krisztus testének, vérének vétele. Ez az ünnep tehát mind a papság, mind a hívek számára, az egész Egyház számára rendkívül fontos.

A mai evangéliumban olvastuk: „Jézus egy magányos helyre vonult apostolaival. A nép megtudta és utána ment. Ő szívesen fogadta őket, és beszélt nekik Isten országáról, akik pedig gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította” (Lk 9,11). Jézus minden alkalmat, minden lehetőséget megragadott arra, hogy Isten országáról tanítsa kortársait. Ez volt küldetésének célja, és minden gyógyítás, csoda, amit végbevitt, ezt akarta erősíteni, hogy felismertesse az emberekkel: elérkezett hozzájuk Isten országa. Megmutatta, hogy neki hatalma van a teremtett világ, a természet törvényei fölött, hogy ő az Isten Fia. Képes olyan dolgokat véghez vinni, amelyek által nyilvánvalóvá válik Isten jelenléte, Isten szeretete a világban.

Jézus részt adott az apostoloknak a kenyérszaporítás csodájának végbevitelében: azt kéri, hogy telepítsék le az embereket; a tanítványok viszik Jézusnak az öt kenyeret és a két halat. Majd ők osztják szét az ételt és ők gyűjtik össze a maradékot. Paptestvérek! Nemde előrejelzése ez annak, hogy az Eucharisztia ünneplésében Jézus személyében, Jézus megbízásából cselekszünk? Jézus ennek már a csodálatos kenyérszaporításkor jelét adta. A kenyérszaporítás megerősítés akar lenni az apostolok számára is, akik először kétkedtek, akik először Jézus kérdésére azt felelték: „Csak öt kenyerünk és két halunk van (...). – El kellene mennünk, hogy ennivalót vegyünk ennyi népnek” (Lk 9,13). A kenyérszaporítás az apostolokat hívőbbé, Isten titkainak mélyebb felismerőivé tette.

A mai napon fel kell tennünk magunknak a kérdést: Milyen a kapcsolatom a köztünk lakó eucharisztikus Krisztussal? János evangéliumának prológusában így fogalmaz: „A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be. Ám akik befogadták, azoknak hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek” (Jn 1,11–12). Testvérek! Mindnyájan meghívást kaptunk arra, hogy Isten gyermekeivé váljunk, hogy befogadjuk Krisztust az életünkbe. Korunk legnagyobb problémája abból fakad, hogy még a magukat vallásosnak tartó emberek sem feltétlenül fogadták be Krisztust az életükbe. Valamilyen szinten vallásos életet élnek, de Krisztus evangéliumát teljes egészében nem akarják magukévá tenni, újra és újra felülbírálják az evangéliumot, felülbírálják Jézus tanítását. Pedig a mi életünkben is meg fog valósulni, amit az imént János evangéliumából idéztem: akik befogadják, azoknak hatalmat ad arra, hogy Isten gyermekei legyenek. Vagyis mindaz, amit Jézus az embernek ajándékozni akar, azáltal, hogy ha őt befogadjuk az életünkbe, valósággá válik.

Ne azt nézzük, hogy embertársunk mennyire fogadta be az életébe Krisztust! Valójában az a kérdés, mi magunk mennyire fogadtuk be Krisztust az életünkbe? Családunkban, családi életünkben jelen van-e Krisztus? Vagy csak látszatkeresztény családban élünk? A társadalomban kiállunk-e az evangéliumi értékrend mellett? Kiállunk-e Egyházunk mellett? És ami a legfontosabb, kedves Testvérek: ha befogadtuk Krisztust az életünkbe, akkor egészen biztosan nemcsak annak az egyházi előírásnak akarunk eleget tenni, hogy minden vasárnap jelen legyünk a szentmisén, hanem keressük annak lehetőségét, hogy minél több időt töltsünk Krisztus jelenlétében. Ne csak vasárnap térjünk be a templomba, minél gyakrabban időzzünk el az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus jelenlétében, csöndben, imádságban! Mert ne feledjük el a mai evangélium üzenetét: ő szívesen fogadta azokat, akik hozzá jöttek, tanította őket Isten országáról, és akik gyógyulást kerestek nála, azokat meggyógyította. Mindnyájunkat meg akar gyógyítani, lelki, testi bajainkból egyaránt. Nála, az igazi orvosnál keressük a gyógyulást, akinek hatalma van arra, hogy mindannyiunkat egészségessé tegyen lélekben és testben egyaránt. Ámen.

Forrás: Győri Egyházmegye

Fotó: Németh Péter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria