Erdő Péter bíboros elsőszombaton Visegrádon: Az Istenbe vetett hitünk bizalom Isten szeretetében

Az alábbiakban Erdő Péter bíboros teljes beszédét közreadjuk.

Az ember a jó barátjában megbízik. És mivel megbízik benne, elhiszi azt is, hogy igaz, amit mond. Szóval, hisz neki. Itt most arról van szó a mai evangéliumban, hogy Istennek mennyire tud hinni az ember, hogyan is kell Istenben hinni. A tanítványoknak a kérése, hogy „növeld bennünk a hitet”, talán belehelyezkedik egy tágabb összefüggésbe. Tudjuk, Jézus sokszor mondott olyasmit, ami meghökkentette a hallgatóit. Olyasmit, ami még a leghűségesebb követői számára is próbatételt jelentett: hogy lehetne ezt elhinni. Tehát,

növeld bennünk a hitet, mert hinni akarunk neked, mert bízunk benned, mert szeretünk téged, hát tedd, hogy el is tudjuk hinni azt, amit mondasz.

Ezt jelenti az alapvető kérés, és Jézus válasza is hasonló. Bármilyen furcsának, bármilyen nehezen hihetőnek tűnik is, amit mond, mégis a hitben el tudjuk fogadni. Ezt jelenti ez a mellbevágó hasonlat a szederfáról, amelyet a hit a tengerbe is át tud helyezni, ha igazán erős. 

Tehát még az ilyen képtelenségnek hangzó dolgokat is bízvást elhihetjük neki, mert tudja, mit mond, és nem akar minket félrevezetni.

De hát hogy kapcsolódik a hitnek ehhez a témájához a következő részlet, amikor arról van szó, hogy a hazatérő szolgát, aki az egész napi munka után a mezőről fáradtan hazajön, az úr még tovább dolgoztatja, kiszolgáltatja vele magát, csak aztán engedi, hogy egyék és pihenjen? Mi köze van ennek a hithez? Megint Jézus korába kell visszamennünk, hogy megértsük. A farizeusi vallásosság világában az ember ellenszolgáltatást várt az Istentől azért, hogy teljesítette a parancsokat. Úgy gondolkodtak, hogy azt a sok nehéz előírást, amit a törvény felsorol, ha az ember megtartja, akkor ezzel jogot szerez magának Istennel szemben arra, hogy jól menjen a sora, arra hogy – ebben az időben már hitték – túlvilági boldogság legyen az osztályrésze. Jézus elutasítja ezt a gondolkodásmódot. Nem minthogyha az úrnak és a szolgának ezt a viszonyát, amit itt hallunk, ő ideálisnak vagy elfogadhatónak tartaná, de hát nem is társadalmi kérdésekről akar itt tanítani bennünket, mert itt a hitről van szó, mert itt Isten és ember viszonyáról van szó. Ezt akarja szemléltetni az úrnak és a szolgának ezzel a jelenetével.

Arra tanít minket, hogy

úgy kell éreznünk magunkat Istennel szemben, mint ez a hűséges szolga. Elfogadni azt, hogy Istennek a mi részünkről az engedelmesség, a parancsainak a megtartása, akaratának követése nem ellenszolgáltatás fejében jár,

hanem egyszerűen azért, mert ő az, aki. Neki köszönhetjük létünket. Ő az egész mindenség Ura. Ha ő egyszer megkíván tőlünk valamit, akkor nekünk nincs jogunk ellenszolgáltatást kérni, akkor nekünk nincs jogunk követelőzni vele szemben, csak egyet tehetünk, megtesszük, amit kíván.

Ez a dolog egyik fele. De a másik fele az, hogy

Isten nem olyan Urunk nekünk, mint ebben a példázatban a lusta házigazda, aki kiszolgáltatja magát a fáradt szolgával, és mindezt természetesnek veszi. Mert az Isten mindent nekünk akar ajándékozni.

Igenis jutalmazni akarja a jókat, igenis örül annak, ha teljesítik az akaratát, hiszen olvassuk a Bibliában, hogy a megtérő igaz miatt öröm van a mennyben. Igenis örül neki, igenis megjutalmaz.

De ez a jutalom nem ellenszolgáltatás, ez nem vételár, hanem ajándék. Isten bőségesebben tud megajándékozni minket, mint ahogy mi azt kiszámíthatnánk, mint ahogy mi a teljesítményünkért bárkitől is követelhetnénk.

Ez a mondanivalója az evangélium második felének. És ez kapcsolódik a hithez, mert a hit bizalom is. Az Istenbe vetett hitünk bizalom az Isten szeretetében. És az Isten szavára, az Isten akarata szerint irányított életünk és erőfeszítésünk nem üzleti befektetés, hanem ennek a bizalomnak és szeretetnek a kifejeződése. De ebben a bizalomban ott van, hogy Isten meg akar minket ajándékozni. Nem pont úgy, nem pont annyival, amennyi jót nekünk sikerült tennünk az életben, hanem túláradó módon.

Emlékszünk a szőlőmunkásoknak a példabeszédére, akiket más és más időpontban hív a gazda, hogy dolgozzanak az úr szőlőjében. S aki az utolsó pillanatban érkezik, az is ugyanannyi bért kap, mint a másik.

Isten nem bért fizet nekünk, hanem megajándékoz minket. És ebbe vetett bizalommal élhetünk, ezért nem kell számítgatnunk Isten felé, hanem csak egyet kell tennünk: keresni és követni az akaratát.

Ehhez kérjük tőle az erőt és a világosságot a mai szentmisében. Ámen.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Mudrák Attila/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír