Az Isteni Irgalmasságnak szentelték az új kápolnát Böjte Csabáék egyik otthonában

Külhoni – 2021. április 12., hétfő | 14:35

Húsvét második vasárnapja II. János Pál pápa rendelkezése nyomán az Isteni Irgalmasság vasárnapja. Kovács Gergely gyulafehérvári érsek ezen az ünnepen, április 11-én áldotta meg a Maros megyei Teremiújfaluban, Nyárádtő filiájában az Isteni Irgalmasságnak szentelt kápolnát.

A dévai Szent Ferenc Alapítványhoz tartozó, az Isteni Irgalmasságról elnevezett otthon alapkövét 2018. április 8-án, szintén az irgalmasság vasárnapján tették le Teremiben. Három év telt el, s Kovács Gergely érsek most megáldotta az időközben elkészült, a gyermekvédelmi központ udvarán található kápolnát, melyet nemcsak az otthon lakói, hanem minden környékbeli számára építettek.

Az ünnepi szentmisén koncelebrált a marosi kerület főesperese, Oláh Dénes; Böjte Csaba OFM; Marton József nagyprépost; Darvas Kozma József, aki korábban maga is volt e közösségben lelkipásztor; a jelenlegi plébános, Kovács Péter Pál; valamint Kovács Szabolcs érseki titkár.

A járványhelyzet miatt a kápolnában kevesen tartózkodhattak, azonban az épület körüli, az irgalmasság csarnokának nevezett, fedett térben sokan jelen lehettek, sokan pedig a közvetítés segítségével követhették a szentmisét.

Kovács Gergely szentbeszédében megemlítette, hogy a gyulafehérvári főegyházmegyében ez a második Isteni Irgalmasságnak szentelt templom, az elsőt Erzsébetbányán szentelték fel.

Homíliájában az evangéliumi történetről, Tamás apostol példájáról elmélkedett aztán a főpásztor, és arról is beszélt az ünnepi alkalomra összegyűlt híveknek, hogy mit jelent bocsánatot nyerni Isten irgalmas szeretetének köszönhetően. Ferenc pápát idézve rámutatott: Isten arca mindig türelmes; ez az ő irgalma, mindig van hozzánk türelme, vár ránk, sosem fárad bele, hogy megbocsásson nekünk, ha meg tudunk térni hozzá.

Az Úr sose fárad bele, hogy megbocsásson. Mi fáradunk esetleg bele, hogy megint bocsánatot kérjünk – hangsúlyozta Kovács Gergely. – Isten új szövetséget kötött velünk, nekünk már csak egy a szükséges: Jézus Krisztus. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a templomok nem szükségesek, hiszen Jézus számára ezek Atyja házai. A hívő közösség vallásos életének középpontja Isten háza, kapcsolódási pont Isten és ember között. Minden kápolnát az emberek hite hozott létre, ahol ilyen épült, arra ott szükség volt, az emberek úgy érezték, azon a helyen szükségük van egy kápolnára. Felszentelése, megáldása után aztán gondoskodnia kell róla a közösségnek, az összetartozás, a megbocsátás és az irgalmasság helyévé kell tennie.

Erre biztatta a helyi közösséget a főpásztor, ehhez kívánt sok kegyelmet, szeretetet és irgalmasságot.

A szentmise végén Böjte Csaba köszönte meg Kovács Gergely érseknek jelenlétét és a kápolna megáldását, majd a tőle megszokott optimizmussal arra hívta fel a figyelmet, hogy az erdélyi közösség életereje nyilvánult meg itt is, a felépült istentiszteleti hely azt tanúsítja, hogy nem csak temetőkápolnákra van szükség.

Forrás: Romkat.ro

Fotó: Gyulafehérvári Érsekség Facebook-oldala

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria