Az Iszlám Állam fegyveresei meggyilkoltak egy örmény katolikus papot és édesapját Szíriában

Kitekintő – 2019. november 15., péntek | 12:05

„A háború Szíriában még nem ért véget. Az ISIS (Iszlám Állam) újabb gyilkossággal hallat magáról” – kommentálta a november 11-én történt drámai eseményt a Szükséget Szenvedő Egyház sajtófelelősének Butrosz Marajati, Aleppo örmény katolikusainak érseke. A Kamisli városból Deir ez-Zórba utazó Hovszep Bedoan atyát és édesapját az ISIS fegyveresei ölték meg hétfőn.

A telefonos beszámoló szerint Hovszep Bedojan atya gépjárművel éppen Deir ez-Zor felé tartott, hogy ellenőrizze a Vértanúk templomának építési munkálatait. „Minden erőnkkel azon fáradozunk, hogy újjáépítsük a templomunkat és a keresztények házait, hogy a hívek visszatérhessenek a városukba és az otthonaikba” – mondta az aleppói örmény érsek. Ismertette: a 43 éves Hovszep atya mellett ült az édesapja, mögöttük egy diakónus a közeli Haszaka egyházközségből és egy világi hívő. Már Deir ez-Zór közelében jártak, amikor két motorkerékpáron ülő álarcos, felfegyverzett férfi megközelítette, majd megelőzte őket. Előzés közben az egyik merénylő tüzet nyitott rájuk, és elmenekültek. Az apa azonnal meghalt; Hovszep Bedojan atya a kórházba szállítás során vesztette életét.

A vizsgálatok még folynak. „Még nem tudjuk pontosan, hogy ki követte el gyilkosságot, bár az ISIS magára vállalta a merényletet. Hovszep atya papi civilben volt, így az ingéről könnyen felismerhették, hogy pap, az autó csomagtartóján pedig az Örmény Katolikus Egyház felirat olvasható. Úgy gondoljuk, hogy azért ölték meg, mert keresztény pap, és fel akarja építeni a templomot Deir ez-Zór városában” – tájékoztatott Butrosz Marajati.

Elmondta: több mint száz évvel ezelőtt, 1915-ben, az akkori népirtás során nagyon sok örményt öltek meg e településen. Ma egyetlen örmény katolikus sem él ott, s a törökök minden bizonnyal azt akarják, hogy ne is térjenek vissza. „Jelenlétünk ugyanis az örmény genocídiumra emlékeztetné őket. Azt sem lehet kizárni, hogy az örmény katolikus pap meggyilkolása mögött török érdekek állnak. Erre nincs bizonyíték, de a törökök szemet hunynak az ISIS tettei felett”.

November 12-én, kedden délben temették el Hovszep atyát és édesapját. Az egész közösség rész vett a szertartáson; muszlimok is eljöttek, kifejezve a város szolidaritását.

Kamisli lakói nagyon feszült időket élnek át, mióta kiújultak a harcok a törökök és a kurdok között. „A helyzet kaotikus – mondta az aleppói főpásztor. – A térségben együtt vannak török, kurd, amerikai, szír és orosz katonák. A keresztények félelemben élnek, és minden terrorcselekmény után elmenekül néhány család.” A háború előtt ötezer örmény katolikus élt e városban. Ma kétezren vannak, és csak két templomuk van nyitva.

Butrosz Marajati örmény katolikus érsek a Szükséget Szenvedő Egyház pápai segélyszervezeten keresztül felhívással fordul a nemzetközi közösséghez: „Mi csak azt kérjük, hogy végre fejezzék be a háborút! De ez nem történik meg, ha továbbra is segítitek a terroristákat, és fegyvereket küldtök Szíriába.”

„Kérlek benneteket, imádkozzatok értünk és népünkért! – kéri az egész világ keresztényeit a főpásztor. – Elmondhatatlanul súlyos időket élünk.”

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria