Az öröm forrása egy kis francia közösség, ahol Down-szindrómás nővérek élnek

Megszentelt élet – 2019. július 26., péntek | 19:58

A Bárány Tanítványai Kis Nővérek (Petites Soeurs Disciples de l’Agneau) az első olyan szemlélődő közösség a világon, amelynek Down-szindrómás emberek is tagjai lehetnek. Jelenleg tízen vannak, közülük nyolcan élnek Down-szindrómával. Szeretnek Bibliát olvasni, imádkozni, életük tanúságtétel és öröm forrása.

A közösség eredete a nyolcvanas évekre nyúlik vissza, amikor összebarátkozott egymással Line, egy a kicsinyek szolgálatára való elhivatottságot érző fiatal lány és Véronique, szintén fiatal lány, aki Istennek szentelt életet akart élni, de kromoszóma-rendellenessége miatt ez nem ment könnyen.

Line, aki később a kongregáció vezetője lett, így vallott: „Számos olyan közösséget meglátogattam, amelyek befogadtak tagjaik közé fogyatékkal élőket, de azt láttam, hogy ezek az emberek nem találják meg a helyüket a közösségekben, nem nekik valók.” Véronique, a fiatal Down-szindrómás lány adta meg az ösztönzést ahhoz, hogy valami új dologba kezdjen. Szeretett volna segíteni neki abban, hogy megvalósulhasson a hivatása.

A Les yeux tournés vers l'aube című, francia nyelvű dokumentumfilm a nővérekről

Véronique meghívást érzett az Úr követésére, de Down-szindrómája miatt nem fogadta be egyik közösség sem, amelyet felkeresett. A kánonjog és a monasztikus szabályzat ugyanis nem teszi lehetővé, hogy szellemi fogyatékkal élő emberek megszentelt életet éljenek. Tizennégy évbe telt, hogy elismertessék az új, különleges közösség alapítását. 1985-ben egy kis lakásban kezdődött a közösségi élet egy bérházban, nem sokkal később pedig még egy Down-szindrómás lány csatlakozott hozzájuk. 1990-ben kérték a tours-i érseket, Jean Honoré-t, hogy ismerje el őket mint világi hívők közösségét. A későbbi bíboros sikerrel járt el az ügyükben Rómában, így megkapták az első elismerést. 1995-ben, mivel egyre többen lettek, el kellett költözniük: a bourges-i egyházmegye egy kis falujába, Le Blanc-ba költöztek, ahol Pierre Plateau érsek nagy szeretettel fogadta őket, és közbenjárt azért, hogy 1999-ben elismerjék közösségüket mint szemlélődő életet élő szerzetesi intézményt. A nővérek fokozatosan kialakították szervezetüket, kápolnájukat, és 2011-ben végleg elfogadták rendi szabályzatukat. Armand Maillard érsek támogatta ebben a közösséget, amely akkora már élet és öröm forrása lett a területen.

2013-ban az egyik szent életű nővér, Rose-Claire fiatalon, 26 évesen meghalt. Line nővér félt attól, hogy érzelmileg felborul emiatt Down-szindrómás nővértársai élete, és ő lepődött meg a legjobban másnap reggel a reakcióikon: „Égi akarat volt”, mondta az egyikük, míg a másikuk őt bátorította: „Ki kell tartanunk. Van hitünk.”

„Már 34 év telt el azóta, hogy megéreztem Jézus hívását. Igyekeztem megismerni Jézust a Biblia, az evangélium olvasásán keresztül… Egy Down-szindrómának nevezett fogyatékossággal születtem. Boldog vagyok, szeretem az életet. Szomorú vagyok azok miatt a Down-szindrómás gyerekek miatt, akik nem érzik ezt az életörömet. Imádkozom érük” – vallja Véronique.

Szent Benedek és Lisieux-i Kis Szent Teréz a védőszentjeik. Szent Terézhez hasonlóan Véronique is meg akarta élni a szeretet hivatását, de útja hosszú volt. Türelme és hite azonban gyümölcsöt termett: „Jézus növesztett a szeretetében. Miután elutasítottak más közösségekből, hatalmas volt az örömöm, amikor 2009. június 20-án letehettem az örökfogadalmat a Bárány Tanítványai Kis Nővérek Intézményében. A legnagyobb öröm az életemben, hogy Jézus jegyese lehetek!”

Line nővér pedig hatalmas lelki erőt ismert meg Véronique-ban és a többi nővérben, úgy látja, az egyszerűségük prófétai jel korunkban: „Ismerik a Bibliát, a szentek életét, fantasztikus memóriájuk van. Imádságos lelkek, mély lelki emberek, nagyon közel vannak Jézushoz… A lelkük nem fogyatékos! Éppen ellenkezőleg, közelebb vannak az Úrhoz, könnyebben kommunikálnak vele.” A két nem sérült nővér különösen értékeli bennük, hogy milyen könnyen megbocsátanak, és milyen jól bátorítják a többieket, képesek mindig minden napra megtalálni azt a mondatot a Bibliából, ami értelmet ad a napnak.

Line nővér szeretné, ha új, nem fogyatékkal élő nővérek csatlakoznának közösségükhöz, mert a Down-szindrómás nővéreknek segítségre van szükségük a hétköznapokban. Ugyanakkor önellátóak, a szemlélődő élet rendszerességet ad az életüknek, a jól ismert szabályok között nagyon jól tudnak létezni.

„Egy olyan korban, amikor a társadalomban nincsenek biztos pontok, nem könnyű megtalálni az élet értelmét, értékét, a közösségünk szerény tanúságtételével, Istennek szentelt életével szeretné megerősíteni, hogy az élet és az emberi személy szent” – vallják a kis nővérek. És hogy a szívükben élő hatalmas szeretet valóban kiteljesedhessen, a közösség hívja a lányokat, akiket megérint a hivatás és a szegénység lelke, hogy válasszák a Down-szindrómás nővérek melletti életet.

II. János Pál szavaival arra buzdítják a hivatást érzőket, hogy ne féljenek ebben a világban, ahol az ember fél a másiktól, fél az emberi természetéhez tartozó sebezhetőségtől, a fogyatékosságtól, a betegségtől. Merjenek kiállni amellett, hogy az élet szép, a szenvedés misztériumával együtt. A kis nővérek sebezhetők, de a szívükben erősek. Arra kérik a hivatást érzőket, ne féljenek megmutatni a világnak, hogy képesek a fogyatékosságon túl is látni, és új, emberi pillantással tekinteni a másik emberre.

A hivatás felismerése, megkülönböztetése ugyanúgy zajlik a fogyatékkal élők esetében, mint bárkinél: „Amikor valaki ebben találja meg önmagát, abban ott van az Úr, aki hívja. Ha nem így van, elmennek. Minden hivatásnál így van. Ők nagyon jól el tudják különíteni, hogy hivatásuk van, vagy nem” – magyarázta Line nővér.

A hétköznapokban a nővérek szőnek és kerámiáznak, nemrég pedig kialakítottak egy gyógynövénykertet is. Rendszeres munkával és imádsággal telnek napjaik, az alázatos szolgálat szellemében, követve Szent Teréz „kis útját” – az ő lelkisége a forrásuk.

Egy olyan korban, amikor a hatékonyság a legfőbb érték, a Down-szindrómás emberek háttérbe szorulnak. Pedig a szeretetre való képességük és az Úrhoz való közelségük elképzelhetetlen erőforrás: „Egy felfedezésre váró világ. Örömet visznek a társadalomba, örömet visznek a világba, amelynek oly nagy szüksége van erre!” – hangsúlyozza Line nővér.

Fordította: Thullner Zsuzsanna

Forrás és fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria