Az ukrán római katolikus egyház tematikus évet szentel a házasságnak és a családnak

Kitekintő – 2018. december 14., péntek | 14:58

December 30-án, Szent Család vasárnapján nyitják meg az ukrajnai római katolikus egyházban a házasság és a család évét. Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia 51. plenáris ülésén döntöttek a tematikus évhez kapcsolódó kezdeményezésekről.

Az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia családügyért felelős bizottságának elnöke, Radosław Zmitrowicz püspök elmondta, a kezdeményezés onnan származik, hogy a mai világban zajló történéseket figyelve a püspökök úgy látják, a híveknek segítségre van szükségük.

Négy dolgot javasolnak ezért erre a tematikus évre: a Szent Család képe járjon házról házra, családról családra minden egyházközségben; legyenek családi napok az egyházközségekben vagy az esperesi kerületekben; vegyenek részt minél többen a családok kongresszusán, melyet Vinnicjában és Sharhorodban rendeznek szeptember 20. és 22. között. Emellett a Szentszék engedélye alapján búcsúk elnyerésére is lehetőség lesz az év során a püspökök által kijelölt templomokban.

Ami a Szent Család képének vándorlását illeti, a püspökök szeretnék, ha minden család megtapasztalná ennek kegyelmét, ezért ebből a célból külön imafüzetet készítenek, amelyet kézről kézre, családról családra adhatnak majd. A könyvecske imádságos útmutató lesz a családok számára, és remélik, sok családot ösztönöz arra, hogy befogadja otthonába a Szent Család képét. Ugyancsak ez a könyvecske tartalmazza a családok találkozójának programját. Tizennyolc katekézis lesz benne, valamint kérdések csoportos foglalkozásokhoz.

A családok kongresszusának célja az lesz, hogy megerősítse a közösség érzését, valamint a világegyházhoz és egyben az ukrajnai egyházhoz való tartozást. Az első napon keresztutat járnak a családok, tanúságtételekre kerül sor és szentmisét ünnepelnek Sharhorodban; a hangsúly a családon belüli megbékélésen lesz. A második napot Vinnicjában tartják, ekkor előadásokat hallgathatnak a résztvevők. A vasárnapi ünnepi szentmise főcelebránsa Ukrajna apostoli nunciusa lesz.

A programot már elfogadtuk, most sok munka áll előttünk, hogy mindezt sikerrel megvalósítsuk. Helyi kezdeményezéseket is várunk. Sok lehetőség és mód van ennek az évnek a megünneplésére. Sok minden történik egyházközségeinkben, és ezt meg kell osztanunk másokkal. Már kétszer szerveztünk találkozót családpasztorációval foglalkozók számára. A Szentlélek nemcsak a bizottságban, hanem az egyházközségekben is működik – hangsúlyozta Radosław Zmitrowicz püspök, az Ukrajnai Római Katolikus Püspöki Konferencia családügyért felelős bizottságának elnöke.

Forrás és fotó: Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria