Az Úrban való öröm az erősségetek – Több ezren mulattak a görögkatolikus bálon Nyíregyházán

Hazai – 2019. február 18., hétfő | 16:18

2400 vendég vett részt a Görögkatolikus Metropólia hagyományos farsangi bálján február 16-án a nyíregyházi Continental Arénában. Az eseményen jelen volt a három görögkatolikus főpásztor is.


KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az évről évre Nyíregyházán megrendezett táncmulatság idei mottója így hangzott: „Az Úrban való öröm az erősségetek” (Neh 8,10).

Szurkolás helyett taps, sport helyett tánc és zene töltötte be a nyíregyházi Continental Aréna küzdőterét szombat éjjel. A görögkatolikus bál a Szent Miklós-székesegyházban kezdődött püspöki vecsernyével. A nagyszabású rendezvényen a görögkatolikus főpásztorok is részt vettek, így a székesegyházban mindhárman együtt imádkozták a tékozló fiú elővecsernyéjét a nagy számban jelen lévő hívekkel. „Így énekelni vecsernyét sokkal felemelőbb” – üdvözölte Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita a farsangi bálra érkező híveket.


„Ahogy körbenézek, úgy gondolom, nincs közöttünk tékozló fiú, leány, hiszen most azzal, hogy itt vagyunk a templomban, visszatérő gyermeknek mondhatjuk magunkat – kezdte homíliáját az érsek. – A két testvér közül a másikéhoz hasonlít inkább életünk.” A másik testvér azonban rossz szemmel nézte, hogy az atya visszafogadta a tékozló fiút, szemrehányást is tett atyjának. S mint neki, olykor nekünk is fáj, hogy az Atya másokhoz is jó. Jeremiás is felteszi a kérdést: „Hogy lehet az, hogy a gonoszoknak is jó a soruk, van itt igazság?” Ám a történetben az Atya az elégedetlenkedő fiú felé – s vele együtt felénk is – azzal fordul, hogy: „Fiam, te mindig velem vagy, mindenem a tied.”


„Mennyire megváltozna az életünk, ha fölfognánk, hogy Ő mindig velünk van, és soha semmi nem hiányzik, mert tudja, mire van szükségünk. A nagyböjt épp erre lesz majd alkalmas: fölfogni, hogy mi minden a miénk. Minél inkább le tudunk mondani földi ragaszkodásainkról, annál inkább megnyílik a szívünk, az értelmünk a felismerésre, mennyi mindenünk van.”


Az estet a három hierarcha és Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere nyitotta meg a Continental Arénában. Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök, aki utoljára éppen 25 éve volt ezen a bálon, köszöntőjében visszautalt Kocsis Fülöp vecsernyén elhangzó szavaira, de ő a tékozló fiú mulatságait idézte fel. A mai este ezektől azonban különbözik, mert „ez a találkozás, az együttes kikapcsolódás estéje, ahol mindenki főszereplő lehet, s amely – reményeink szerint – az Istennek tetsző” – mondta.

Kovács Ferenc polgármester köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy úgy alakították ki az arénát a felújítás során, hogy ott nagy létszámú közösségi programoknak is helyet adhassanak: „Milyen jó, hogy minden évben itt van ez az erős közösség, melynek erős vezetői vannak.” Ezt követően Kocsis Fülöp érsek vezetésével felcsendült a Mennyei király imádsága.


A beszédek után a zene és a tánc vette át a főszerepet. A nyitótáncot az edelényi Szent János Gimnázium, Szakgimnázium és Kollégium növendékei táncolták. A házigazda, Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök személyesen köszöntötte a bálozókat, minden asztalnál váltott néhány szót a vendégekkel.

Szöveg és fotó: Polyákné Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria