Egy – majdani – bécsi kiállítás előzetese – Barabás Márton festő, szobrász, grafikus Beethovenről

Kultúra – 2020. május 24., vasárnap | 15:20

Barabás Márton – Beethoven-év lévén – éppen egy, a zeneszerzőóriásnak kottakönyvekkel tisztelgő bécsi tárlat anyagát állítja össze. Erről beszélgetett vele Petrőczi Éva.

Barabás Mártonnal több mint négy évtizedes baráti munkakapcsolat köt össze; jó néhány kiállítását én nyitottam meg Váctól Pécsig vagy éppen a balatonfüredi Vaszary-villáig. Számos művéről szóltam továbbá versben és kulturális publicisztikai írásokban, ő pedig portrét rajzolt rólam és két unokánkról, illetve egy verseskötetem borítójának alkotója, egy másiknak pedig a borítókép elkészítése mellett illusztrátora is volt. Legutóbb, még a januári „békeidőben”, egy róla készülő portréfilm író-megszólalója lehettem. Ekkor szereztem tudomást arról, hogy – Beethoven-év lévén – éppen egy, a zeneszerzőóriásnak kottakönyvekkel tisztelgő bécsi tárlat anyagát állítja össze. Hogy a kiállítás ebben a vírusoktól megkínzott világunkban mikor jöhet létre, azt nem tudhatjuk, de anyagából, a művész értékmentő hitvallását, életigenlését híven tükröző szavakkal, készítettem egy kis interjút, néhány szép illusztrációval.

– Honnan származik a Barabás-életműben mintegy húsz esztendeje jelen lévő könyvszobrok és a Beethoven muzsikája előtt tisztelgő mostani kiállítás anyagában is szereplő kottaszobrok ötlete?

– A könyvek természetes elöregedése, kopása, töredékessé válása után egy új jelenség, a digitalizáció változtatja meg a könyv helyzetét a mai világban. Szokták mondani, hogy a Gutenberg-galaxis végét éljük most át. Ha nincs is itt a vég, a megváltozott helyzet a ma kinyomtatott könyvekre is hat. A művészek egy része választ próbál adni erre a helyzetre. Én húsz éve találkoztam – történetesen az akkori műteremlakásunk bejárata előtt – a könyv radikális érvényvesztésével. Az IBUSZ-házban, a mostanra hotellé alakított Párisi udvarban laktunk. Egy emelettel lejjebb egy egész köbméternyi kiselejtezett jogi közlönyt, kereskedelmi értesítőt találtam. Ezeknek az egybekötött kiadványoknak a könyvkorpusza olyan nemes és szép volt, nemegyszer elegánsan márványozott, hogy továbbalakításra, újrahasznosításra késztetett. Tudtam arról, hogy a könyvtárgy műfaj létezik. Az illusztrációtól a mail artig sokféle irányból érkeztek művészek ebbe a műfajba. 

Mivel akkoriban már jó ideje foglalkoztam kiselejtezett zongorák belső szerkezetének, billentyűzetének az átfogalmazásával, kézenfekvőnek látszott a két jelenség, a könyv, később a kottakönyv és a zongora billentyűzetének találkoztatása. Ebbe a vonulatba, úgy vélem, minden évfordulós erőltetés nélkül, teljes természetességgel beleillenek a Beethoven munkásságához kötődő kompozícióim is.

Ha minden jól megy, május 29-én kiállításom nyílik Zongorakivonat (Klavierauszug) / Beethoven 250 / Barabás Márton kiállítása címmel a bécsi Haus der Musikban. A tárlatot Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából rendezik. Ezen a kottafüzetekből, kottakönyvekből (amelyek többnyire töredékes, hagyatékokból előkerült lapok továbbfogalmazásai) készült könyvtárgyaim, szobraim és installációim szerepelnek majd.

– Ez a mostani anyag elméleti háttere. A könyvtárgyaknak azonban lelkük is van, ezek nem üres képzőművészi gagek. Ha nem tévedek, sok évtizede készülő, zenéhez kötődő alkotásaid hátterében ott vannak az egykori zongorista-gyermekévek és sok-sok felnőttkori koncert, munka közbeni zenehallgatás. Hiszen a képzőművészek és az írók elengedhetetlen alkotói magányán, aszkézisén sokat old a muzsika.

– Beethoven zenéje mindig is érdekelt, élményforrás volt számomra. A Für Elise első tételéig jutottam a zongoratanulmányaim során. Zenét a koncerttermeken kívül többnyire festés közben hallgatok. Beethoven hallgatása közben nem lehet másra figyelni. Kivételes dinamikájával, drámai fordulataival egészen betölti a teret. Az ő zenéje vallomásos, erősen személyes, szenvedélyes. Eszembe jut ennek kapcsán egy igehirdetői megfogalmazás: méltatlan bár, de hivatalos szolgája. Nos, én a zenének évtizedek óta ilyen szolgája vagyok. Méltatlan bár, sőt, nem is egészen hivatalos, hacsak nem követjük a wagneri gesamtkunstwerk (összművészet) filozófiát, amelynek jegyében minden művész minden művészeti ág gazdája és művelője lehet bizonyos mértékig. Ha eléggé odaszánt és hűséges ehhez. Talán az öt kettévágott zongorafedélre felfestett Beethoven 250 szövegnek, a betűknek és a zongorafedél-vitorláknak lesz akkora erejük, hogy röstelkedés nélkül állíthatom ki őket ezen az emlékező tárlaton. Ha a járvány diktálta körülmények között nem is most, de a muzsikus óriást a középpontba állító 2020-as esztendő egy békésebb, távolabbi időszakában.

– A bécsi kiállítás anyaga készen áll, de becsomagolni, útra készíteni, fájdalom, mostanság nem lehet. Milyen munkákkal, milyen zeneművek hallgatásának kíséretében élsz és alkotsz a mai, meglehetősen drámai körülmények között?

– A kiállítás nincs még lemondva. Mindnyájan, a Haus der Musik munkatársai és én is abban reménykedünk, hogy lesz belőle valami. Az anyag egyébként alakul még, nincs teljesen készen, hiszen az eredeti elképzelések szerint is hátra van még (a beszélgetéskor – a szerk.) két hónap. Zongorafedélre festek most egy meglehetősen drámai képet. Nem tudom, nem akarom kivonni magam a jelenlegi események hatása alól. A szükségállapot valósággal összezár a képpel. A műtermi munka és a közben hallgatott zene segít nekem. 68 évesen nem tudok másként segíteni, csak így, csak alkotómunkával.

Petrőczi Éva/Magyar Kurír

Az interjú nyomtatott változata a 2020. május 17-i Új Ember Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria