Beer Miklóst és Nemes György piaristát díjazták – Átadták Vácott a Migazzi-díjakat

Hazai – 2019. november 23., szombat | 12:02

Beer Miklós nyugalmazott megyéspüspök és Nemes György piarista szerzetestanár vehette át november 22-én a Migazzi Kristóf bíboros, püspök szellemi és építészeti hagyatékának méltó gondozása céljával életre hívott váci Migazzi Alapítvány díját.

A Váci Egyházmegye kulturális központjában, a Credo-házban rendezett díjátadó ünnepség bevezetéseként a nagytermet megtöltő vendégek meghallgatták Szalay Ákos építésznek, helytörténésznek a Migazzi-hagyatékból ízelítőt adó vetített képes előadását. A helytörténész kiemelte: Vác és az egész egyházmegye számos szakrális és középületet köszönhet a városépítő püspökök sorába tartozó Migazzi Kristófnak, aki sokakat vonzott Vácra, művészeket – így a székesegyházat tervező Isidore Canavalét vagy a szentély falképét festő Franz Anton Maulbertschet és számos névtelen mestert –, jeles utazókat, de állami vezetőket ugyanúgy; hívására, mások mellett látogatást tett a püspökvárosban Mária Terézia is.

Szalay Ákos úgy fogalmazott, hogy a néhai püspök hagyatékát lépten-nyomon meg lehet csodálni a városban, de mindezeken túl Migazzi jellemzéseként kiemelt egy tőle származó gondolatot is, amelyet mindenki a szívébe zárhat:

Semmit sem szeretek jobban, mint a jótéteményeket sohasem, a méltánytalanságot azonnal elfeledni.

Az előadást követően Marton Zsolt megyéspüspök köszöntötte az egybegyűlteket és a kitüntetetteket. A főpásztor beszédében hangsúlyozta: Beer Miklós őszinte, szeretetteljes, közvetlen embersége példaadó, amit mindenki megtapasztalhat és átérezhet vele találkozva, minden alkalommal. A váci megyéspüspök volt piarista diákként is köszöntötte Nemes atyát, s Isten áldását kérte további szolgálatára, a piarista gimnázium és kollégium tevékenységére.

Bartos Ferenc, a díjadományozó alapítvány kuratóriumi elnöke méltatásában történelmi párhuzamot vont Migazzi Kristóf és Beer Miklós püspökségének előzményei között. – A nyugalmazott megyéspüspök gyorsan átlátta, mi a fájdalma ennek a városnak: egy főiskola és egy szálloda hiánya. Ezért is telepítette le az Apor Vilmos Katolikus Főiskolát, és építtetett egy ma már szállodaként működő szép vendégházat. Tizenhat éves működését folyamatos építkezés, fejlesztés, felújítás jellemezte, elég ha a Püspöki és Káptalani Levéltár új épületegyüttese, a Szamaritánus Szolgáltató Ház, a Galamb utcai közösségi központ fejlesztése, a Migazzi-szobor, az Althann-kereszt felállításának támogatására utalunk. Tovább járva az elődei által kijelölt úton, építette és fejlesztette ezt a várost – fogalmazott az alapítvány elnöke.

Nemes György méltatásában Bartos Ferenc kiemelte, mennyire fontos dátum Vác történetében az 1990-es esztendő, ekkor sikerült visszaszerezni egy részét a piaristák egykori épületének, újraindult a rendi noviciátus, s ekkor érkezett a városba a fiatal piarista paptanár, majd két évvel később ő lett az első gimnazista osztály osztályfőnöke. – Nemes atya azóta is itt van közöttünk, tanít itt és több felsőoktatási intézményben, könyveket és tankönyvet ír, rendszeresen publikál a Váci Polgár című havilapban. Igazi „közéleti életet” él. A díjjal a piarista gimnáziumban annak újraindulása óta végzett oktató-nevelő szolgálatát és jelentős közírói munkásságát ismeri el az alapítvány – mondta laudációjában az elnök.

*

A díjak átadása után az ünnepi esemény egy korábbi Migazzi-díjas, az idén elhunyt Pálos Frigyes, a Váci Egyházmegyei Múzeum újjáélesztője, néhai igazgatója életműve előtt tisztelgő reprezentatív emlékkönyv bemutatójával zárult.

A kiadványt Beer Miklós ajánlotta a jelenlévők figyelmébe, többek között kiemelve: Pálos Frigyes fényt hagyott maga után, annak hordozója volt. Az evangélium fényét hordozva a történelmünk szeretetének, megbecsülésének fontosságát is hirdette, számos értéket tárt fel, mentett meg és tett közkinccsé azért, hogy tisztábban, szebben, reménykeltőbben láthassuk a világot.

A Váci Egyházmegye Migazzi Alapítványát az 1990-es évek első felében Keszthelyi Ferenc püspök hozta létre azzal a céllal, hogy az idős papokat támogassa. Később Beer Miklós püspök az alapító oklevelet kiegészítette, amely szerint különböző karitatív célokra, valamint műemlékekkel kapcsolatos tevékenységekre adományozhat a szervezet.

Az alapítvány 2017 októberében állíttatott szobrot Migazzi püspöknek a Konstantin téren. Ekkor hozták létre a Migazzi-díjat is, mellyel a barokk korban élt városépítő püspök egyházi és közéleti tevékenységét őrző és követő személyeket ismernek el.

Az emlékdíjat minden évben két személy kaphatja, a névadó szellemiségének jegyében, akik mind fizikai, mind lelki értelemben végeznek építési tevékenységet. A török kor után ugyanis Migazzi püspök jelentős építési tevékenységének köszönhetően számos, a város arculatát ma is meghatározó épület született. A fizikai értelemben vett építkezéseken túl szintén jelentős a lelki építkezéshez kapcsolódó tevékenysége is, amelyet az akkori fiatal generáció nevelésének ügyében folytatott.

Szöveg és fotó: Ribáry Zoltán

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria