Cantalamessa atya nagypénteki beszéde: A meg- és elvetett Jézus arcát szemléljük

Kitekintő – 2019. április 19., péntek | 18:12

Nagypénteken délután emlékeztek a vatikáni Szent Péter-bazilikában Urunk Jézus szenvedésére. A helyi hagyományoknak megfelelően a szertartáson Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka mondott homíliát.

E napon az Egyház nem mutat be szentmisét, mert ahogy Jézus előre mondta: „jönnek napok, amikor a vőlegény elragadtatik tőletek”. Ettől „nagy” ez a nagypénteki böjt, mert böjtöljük magát Jézust. Ennek drámaiságát fejezte ki a liturgia, amikor a szertartásnak megfelelően a vértanúság piros miseruháját viselő Ferenc pápa leborult az oltár előtt, majd így imádkozott: „Emlékezzél meg irgalmasságodról, Urunk, Istenünk, és örök oltalmaddal szenteld meg híveidet, akik számára vére árán szerezte meg a húsvét szent titkát a te fiad, Jézus Krisztus, aki él és uralkodik mindörökkön örökké! Ámen!”

Cantalamessa atya alapgondolatként a liturgiát idézte Izajás próféta soraival: „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra” (Iz 53,3).

Ma a megfeszítettet szemléljük ebben a formában, aki mintegy prototípusa és képviselője minden elvetettnek, minden leselejtezettnek – fogalmazott a szónok. – A passió, a szenvedés része Jézus egész életének, születésétől kezdve. Istállóban született, mert nem volt hely a szálláson, szülei a Templomban a szegényeknek kijáró áldozattal jelentek meg. A szegénység bizonyítványa volt ez az akkori Izraelben. Felnőtt élete során, nyilvános működése alatt sem volt hová lehajtania a fejét: hajléktalan volt! Szenvedése során, amikor Pilátus előtt állt, töviskoronát tettek a fejére, durva tréfából vállára bíborköpenyt terítettek. Kezeit összekötözték, nádszálat adtak a markába mint királyságának csúfolódó jelét. Jézus minden megbilincselt ember prototípusa, aki ki van szolgáltatva a katonák és pribékek kényének-kedvének. Ő a Megkínzott!

„Ecce homo!”, kiált fel Pilátus a tömeg előtt, Jézusra mutatva. Íme, a szó, amit Jézus nyomán megszégyenített emberek egész seregére alkalmazhatunk. Martin Luther King szavával élve ő a „megtagadott” ember, ahogy azt a dél-amerikai rabszolgák mind átérezték egykor, és amit azok örököseként maga a lelkész is megtapasztalt. Ez azonban nem csak egyetlen magyarázata Krisztus szenvedésének és halálának, ráadásul nem is a legfontosabb. A társadalmi olvasatnál sokkal mélyebb a spirituális értelmezés. Mert ez a halál váltotta meg a világot a bűntől, és elvitte Isten szeretetét a föld legtávolabbi és legsötétebb zugába. Mindazonáltal a társadalmi értelem az, amit mindenki, hívő és nem hívő elfogad és megért. Ha másért nem, akkor Isten Fia megtestesülésének a ténye miatt, hiszen születése révén az egész emberi családdal egyesült. Szenvedése módja révén pedig, követve saját értelmezését, azonosult minden éhezővel és szomjazóval, ruhátlannal és bebörtönzöttel (vö. Mt 25, 31–46) – mutatott rá Cantalamessa atya.

Jézus történetében azonban az utolsó szó nem az igazságtalanságé és az elnyomásé, hiszen az evangélium állítja, hogy a Keresztrefeszített él. Benne minden visszájára fordult: a legyőzöttből győztes lett, az elítéltből bíró, az elvetett kőből sarokkő. Az utolsó szó sohasem az igazságtalanságé és az elnyomásé. Jézus nemcsak visszaadta az örökségétől megfosztott világ méltóságát, hanem reménységet adott neki – hangsúlyozta a szónok, majd az első századok liturgikus gyakorlatára emlékeztetett, mely szerint ünnepelték meg külön-külön a szent napokat, benne külön a halált és a feltámadást, hanem a húsvéti szertartás egyetlen nagy ünnep volt, amiben a halál és a feltámadás Krisztus húsvéti pászkáját, átmenetét jelentette.

Ez a visszájára fordítás – legyőzöttből győztes, elítéltből bíró, elvetett kőből sarokkő – Isten műve volt Krisztusban: mégpedig az emberiség sorsának végérvényes és visszafordíthatatlan megmásítására. Ti, szegények és a rabszolgaság mai formáiban szenvedők a jelenkori társadalomban: Húsvét a ti ünnepetek! – hangsúlyozta a Pápai Ház szónoka.

Majd a gazdagok, a hatalmasok sorsáról elmélkedve arra hívta fel a figyelmet, hogy húsvét üzenete számukra sem lesz gyűlölet vagy bosszú, de figyelmeztetés igen, arra, hogy ne higgyenek saját mindenhatóságukban, ahogy a Bölcsesség könyve üzeni: „Halljátok hát, királyok, és szívleljétek meg, tanuljatok, akik a föld határait kormányozzátok! A kicsik irgalomból bocsánatot nyernek, a hatalmasokra azonban kemény büntetés vár.”

Az Egyház azt a küldetést kapta Alapítójától, hogy a kicsik és a gyengék mellé álljon, legyen a hangja azoknak, akiknek nincs szavuk – zárta nagypénteki homíliáját Raniero Cantalamessa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria