Egy emberként az egész világ

Nézőpont – 2020. április 6., hétfő | 18:15

A koronavírus miatti helyzet kiragadott minket a hétköznapi életből. Azok a problémák, amelyek három héttel ezelőtt aggasztottak minket, szinte másodlagossá váltak. Mintha az egész világ felébredt volna, és rájött volna arra, milyen nagy szükségünk van egymásra.

Mindenki ott segít, ahol tud. Ha valaki csak annyit tesz, hogy otthon marad, azzal is életeket menthet. Most jött el az emberi szeretet próbája, amit, úgy tűnik, eddig sikeresen kiálltunk. Az internetnek köszönhetően tanúi lehetünk számtalan csodás hazai és külföldi történetnek, amelyek az összefogást bizonyítják.

Külföldön történt…

Több pap is újra orvosi köpenyt öltött magára. Alberto Debbi és Fabio Stevenazzi atya is orvosként dolgozott a pappá szentelése előtt. Most úgy érezték, nagy szükség van rájuk az olasz kórházakban. Az egészségügyi dolgozókon kívül az egyházak képviselőitől is óriási erőfeszítést kíván ez az időszak. Alig több mint két hét alatt több mint ötven pap halt meg Olaszországban a koronavírus következtében. Az áldozatok között van Giuseppe Berardelli atya, akinek a saját hívei vásároltak lélegeztetőgépet. Az atya azonban az élete árán is lemondott az életmentő berendezésről, hogy egy nála fiatalabb beteget megmenthessenek. Kínában az ápolónők a csodálatos hajkoronájukról mondtak le a betegek érdekében, attól tartva, hogy a hajszálakon megülnek a vírusok. Százával kapják az elismeréseket a tettükért. Elsősorban nők írnak nekik, hogy kifejezzék, tudják, milyen fontos az életükben a jó frizura. A veszélyhelyzet hidat vert a generációk között is. Világszerte önkéntesen segítenek fiatalok a járvány miatt leginkább veszélyeztetett időseknek. Az USA-ban a Nevadai Egyetem egyik orvostanhallgatója, Jayde Powell főiskolásokból hozta létre a Shopping Angels csoportot, amely már igazi hálózattá fejlődött. Tagjai védőfelszerelésben vásárolnak be a segítségre szoruló nyugdíjasoknak, és leteszik a csomagokat az ajtajuk előtt. Világszerte számos városban vezettek be kijárási tilalmat. A karanténban rekedt emberek sokfelé közösséggé kovácsolódtak a kényszerhelyzetben. Sokan igyekeznek könnyebbé tenni a maguk és a környezetük mindennapjait közös énekléssel, zenéléssel. Volt, aki ingyenes fitneszedzést tartott a karanténban élőknek.

Hazánkban is összefogtak 

Számtalan kezdeményezés született Magyarországon is annak érdekében, hogy az orvosoknak és a karanténba szorult embereknek is könnyebb dolguk legyen.

A legnagyobb közösségi portálon hamar csoporttá szerveződtek a Budapesten lakáskiadással foglalkozók. Az orvosoknak és az ápolóknak ingyenes lakhatást biztosítanak, hogy ne kelljen tartaniuk a családtagjaik megfertőzésétől.

Az Etesdadokit csoport arra jött létre, hogy minőségi étellel és itallal lássák el az egészségügyben dolgozókat. A pékségek fizetés nélkül kínálják termékeiket az ápolóknak, az orvosoknak és a rendvédelmi szervek dolgozóinak. Taxisok ingyen fuvart, autószerelők ingyenes szervizt, gumis műhelyek díjmentes kerékcserét ajánlottak fel nekik.

Az ország minden táján vannak olyan emberek, akik a saját költségükön készítenek védőmaszkokat, és juttatják el azokat a kórházakba, idősgondozóknak, bolti eladóknak. A kezdeményezéshez magánemberek és több színház társulatának tagjai is csatlakoztak. 

Egy áruház dolgozóinak sportolók segítettek abban, hogy éjjel feltöltsék áruval az üzletet. A lecsupaszított polcok így másnapra ismét készen álltak a vásárlók érkezésére.

Sokan használt, de még működő számítógépeket ajánlottak fel hátrányos helyzetű családoknak, hogy a gyerekek bekapcsolódhassanak a távoktatásba.

Plébániák, önkéntesek ajánlották fel a segítségüket az időseknek, akiknek egyedül kellene bevásárolniuk. Mivel a vírus leginkább őket veszélyezteti, szükséges a segítségnyújtás, és az elfogadása is. 

Imádság mindenekelőtt

Bár egymástól elszakítva élünk, közösségben vagyunk az imádság által. Minden délben elimádkozzuk Erdő Péter bíboros és Ferenc pápa imáját a járvány megszűnéséért. A Szentatya már többször is közös fohászra hívta a világ híveit.

Mivel a templomok is bezártak, a médiának kell gondoskodnia arról, hogy a hívek részt vehessenek a liturgiákon, legalább lelkileg. A technikának köszönhetően számtalan misén ott lehetünk. A rádiók, a televíziók és az online felületek is remek lehetőségeket kínálnak az elcsöndesedésre. Csak rajtunk múlik, hogy a karantén ideje alatt mennyit törődünk a lelkiéletünkkel.

Talán még sohasem volt a világon akkora imaközösség, mint most, amikor a modern eszközök is a segítségünkre vannak. Azok a történetek pedig, amelyek a felebaráti szeretet példáját hozzák elénk nap mint nap, rávilágítanak arra, hogy egy kereszténynek nincs kevesebb dolga csak azért, mert otthon kell maradnia. Mindenekelőtt imádkoznunk kell, és nem szabad elhagynunk a lakásunkat. Ha másért nem, az embertársainkért mindenképpen ezt kell tennünk.

Szöveg: Farkas Kinga/NEK

Fotó: NEK Általános Titkársága

Az írás az Új Ember 2020. április 5-i számában jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria