Egy féltenyérnyi kis könyv címlapjának margójára – Vértesaljai László SJ jegyzete

Nézőpont – 2020. január 25., szombat | 19:10

Szalézi Szent Ferenc (1567–1622) genfi püspök a sajtóapostolkodás védőszentje, így a Vatikáni Rádió házipatrónusa, Szent Gábor főangyal mellett a rádiós munkaközösség példaképe és hathatós támasza.

Féltenyérnyi az egész kis könyv, elfér egy zsebben vagy egy kis táskában, ám aki fellapozza, annak egy egész világot nyit meg. Szelíd ember szelíd írása. A szerző Szalézi Szent Ferenc, az újságírás védőszentje. Napi aktualitás. Nem szerkesztett még újságot sem, pedig azt talán már megtehette volna az 1600-as évek elején. Helyette leveleket írt, tollal és tintával, szépen formált betűkkel. Több ezer levél maradt utána, a legkülönfélébb emberekhez szólva, a legváltozatosabb témában. Gazdag lelki tapasztalatát végül összefoglalta egy kis könyvecskében, címzettjét kedvesen Filóteának, istenszeretőnek szólítja, és az igaz, mély vallásos lelkület útján igazítja el mindazon helyzetekben és körülmények között, melyek közös gondjaink és megpróbáltatásaink.

A Mária utcai Jézus Szíve-templomban egy idő után arra figyeltem fel, hogy egyre több fiatal keresett hathatós útmutatót. Konkrétat. Valósat. Tükröt, egyenesen és őszintén beszélő tükröt, mely szembe mondja a helyes kérdést. A Filóteára, a genfi jámbor püspök írására ők maguk találtak. Hozzám csak azért jöttek, hogy kérdezzék: Nem baj-e, hogy régi? – Mennyire régi? – kérdeztem vissza. – Hát, úgy háromszáz éves. – És a magvetőről szóló példabeszéd mennyire régi? – Persze, értették az időt. Jézus kétezer éves szava ma is igaz. Éretten igaz. A maga módján Szalézi Szent Ferencé is...

A reggeli hetes misét ma én mondtam a közösségünknek. Fölnyaláboltam az éjjeliszekrényemről a zsolozsmáskönyvemet, az Adoremus januári kiadását és a kicsi Filoteát. Felütve az első oldalát, mindig megrendülök. A nyitott oldal jobb felén a nyomtatott címlap: Filótea, vagyis a jámborság útja. Írta Szalézi Szent Ferenc genfi püspök. Fordította Platz Bonifác ciszterci szerzetes. Ötödik kiadás. Megjelent a Szent István Társulatnál Budapesten 1927-ben. A borító bal oldala személyes. Kacskaringós folyondárírással szól, és elmondhatom, mert engedélyt kértem hozzá az eredeti tulajdonostól, aki már – hitem szerint – a mennyben van: „Láng Ilona VIII. osztályos tanulónak” írja 1947. június 25-én az újpesti Kanizsai Dorottya leánygimnázium igazgatója: „A Mária Kongregációban kifejtett buzgó munkássága jutalmául”. Ilonka néni azért keresett meg engem, hogy jezsuitaként legyek az egykori kongreganistának lelkivezetője, gyóntatóatyja. Halálos ágyán hagyta rám testamentumul a Filóteát. Kezével a kezembe tette.

Ma reggel az éjjeliszekrényemről vettem le. Most már tudom, hogy magától Filóteától kaptam. 1947-től azt a kiskongreganista leánykát, aki, amíg lehetett, a szatmárnémeti jezsuitáknál tanult, az ötvenes-hatvanas évek retteneteiben ez a könyv vezette. Vezette és szelídítette. Vezette és megszelídítette. Ennek a szelíd genfi püspöknek ez a szelíd kis könyvecskéje valójában arról szól, amit Jézus Szíve-templomunk diadalívén is olvashatunk: „Tanuljatok tőlem, mindnyájan, mert szelíd vagyok és alázatos szívű”. Te szent genfi püspök! Segíts a te Uraddal, hogy bennünket, újságírókat, itt a Vatikáni Rádióban is, ez a lelkület vezessen!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria