Egy különleges „papi találkozó” – Ezüstmisét ünnepeltek Süttőn

Hazai – 2020. július 1., szerda | 12:03

Rendhagyó ünnepre hívtak a 242 éves süttői templom harangjai június 17-én. Huszonöt éve, 1995-ben ezen a napon szentelték pappá Tóth Bertalant, Süttő, Piszke és Lábatlan plébánosát az esztergomi főszékesegyházban.

Elfogadták a meghívást az ünnepre mindazok a paptestvérek, akik Bertalan atya negyed évszázados szolgálatát kísérték, akiket együtt szenteltek vele, vagy évfolyamtársai voltak, vagy ott voltak hivatása kezdeténél. „Papi találkozó” – ahogy Tóth Bertalan fogalmazott a készület idején.

Hat egyházmegye és két szerzetesrend összesen harminckét papja indult az asszisztenciával a közeli plébániáról a templomba, hogy hálát adjon, és együtt mutassa be a szent áldozatot. Eljött Erzsébetváros egykori plébánosa, Spányi Antal püspök, valamint Palánki Ferenc püspök; Brückner Ákos Előd OCist, Szentimreváros egykori plébánosa; Varga János, a bécsi Pázmáneum rektora és Török Csaba Tamás plébános, illetve a korábbi szolgálati helyek, a szomszédos plébániák papjai, szerzetesei. A szentmisén részt vettek a családtagok, korábbi ministránsok és barátok is.

Homíliájában Spányi Antal püspök a papság jelenkori kihívásaival kapcsolatban megemlítette: „Ne csupán földi életvezetési tanácsadók legyünk!” A szentmise végén Tóth Bertalan megemlékezett mindazokról, akik már odaát vannak: egykori lelkiatyákról, hittanárokról, elöljárókról.

Az ezüstmise és a hozzá kapcsolódó ünnepség a három település (Süttő, Piszke, Lábatlan) híveinek önzetlen összefogásával valósult meg.

Forrás: Gazdagné Kurmann Julianna/Süttői Szent Lipót-plébánia

Fotó: Oláh Ferenc

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria