Egy plébános tanácsa nyomán hat nő lemondott az abortuszról

Kitekintő – 2018. június 28., csütörtök | 14:00

A padovai egyházmegyéhez tartozó Rustega plébánosa, Marco Scattolon az elmúlt napokban elismerő levelet kapott a Vatikánból – Ferenc pápa is arra bátorította, hogy folytassa azt az utat, amelyet az életvédelem terén elkezdett.

Emil Paul Tscherrig, Olaszország és San Marino apostoli nunciusa írta a levelet, aki gratulált a plébánosnak, amiért gyermekük megszületésekor 1000 euróval támogatja azt a hat nőt, akik életük számos nehézsége miatt az abortuszt akarták választani, tanácsára mégis lemondtak róla.

„Ezer prédikációnál és katedráról hirdetett tanításnál ékesszólóbb, ragyogó példát mutat arról, milyen végtelenül értékes az emberi élet, amit mindenáron meg kell őrizni, támogatni kell” – írja a nuncius. Marco atya gesztusa evangéliumi példa arra, hogyan kell „Isten dolgait” elősegítenünk. Hozzáteszi: „Csodálatos dolog azt látni, hogy egy egyházi ember a megtakarított pénzét odaadja Isten »kincsének«: minden ember ilyen kincs, főként az, aki a legvédtelenebb, akinek a legnagyobb szüksége van rá.”

A levél végén tolmácsolja a pápa üdvözletét: „Szentatyánk, Ferenc pápa nevében is ismét biztosítom Önt legnagyobb elismerésünkről, és az Úr bőséges áldását kérjük Önre” – áll az Il Mattino di Padova napilapban június 24-én közzétett levélben.

A plébános így nyilatkozott erről: „Nem szerettem volna a nyilvánosság elé állni ezzel, mert már így is elég sok szemrehányást, kritikát kaptam. Vannak, akik azt gondolják, hogy a jót úgy kell tenni, hogy nem csinálunk neki reklámot: ez igaz, de az a lány a szomszéd faluból nem jött volna el hozzám segítséget kérni tíz nappal ezelőtt, ha nem tudta volna, hogy nálam jó tanácsot és segítséget kaphat. És az az apuka sem, akinek nem volt pénze tápszerre a két hónapos kisbabájának….” – jelent meg az Il Gazzettino című lapban június 20-án.

Egy plébánosnak ugyanakkor mindig jólesik a pápa megbecsülése, ezt Marco atya így fejezte ki: „Természetesen örültem a levélnek, még ha a pápának bizonyára sokkal fontosabb dolgai is vannak ennél.”

Nem késlekedett a hír hallatán szót emelni Michela Lorenzato, a Demokata Párt padovai titkárhelyettese: „Az egyetlen helyénvaló dolog az információk átadása, és engedni kell, hogy a nők maguk döntsenek. Tanuljuk meg tisztelni mások döntését. Ezek mindig fájdalmas, átszenvedett, átgondolt, döntések. Csak azt kérem Öntől, hogy tisztelje ezeket” – írta nyílt levélben június 6-án a www.vvox.it honlapon.

Forrás: Aleteia

Fotó: Youtube

Magyar Kurír
(tzs)

Kapcsolódó fotógaléria