Együtt lenni és együtt tenni – Marton Zsolt hirdetett igét a budavári ökumenikus istentiszteleten

Hazai – 2021. január 20., szerda | 18:40

„Egyedül a Jézustól kapott szeretet életté váltásában vagyunk képesek egységet alkotni” – mondta Marton Zsolt váci püspök január 17-én, az ökumenikus imahét kezdetén a budavári evangélikus közösségben. A váci megyéspüspök Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök meghívására érkezett a közösségbe, ahol két ökumenikus istentiszteleten szolgált igehirdetéssel.

Marton Zsolt püspököt Paszternák Tamás püspöki titkár kísérte el. Az alkalmat egy őszi váci látogatás előzte meg, melynek során Fabiny Tamás püspök és Steinbach József dunántúli református püspök voltak Marton Zsolt vendégei.

Elsőként 9 órakor a püspöki hivatal kápolnájában szolgáltak, családias légkörben; a budagyöngyei kis közösségben nagy szeretettel fogadták a főpásztorokat. Az istentiszteletet követően közös reggelin vettek részt, amelyen D. Szebik Imre nyugalmazott püspököt is köszönthették.

Marton Zsolt püspök igehirdetését az „Én vagyok az igazi szőlőtő” (Jn 15,1) igehelyre építette, kiemelve, hogy Jézus önmagát nevezi igazi szőlőtőnek, vagyis az élet forrásának. Mi, a tanítványai pedig szőlővesszőkként tartozunk hozzá, tehát nélküle nincs igazi életünk, és nem vagyunk képesek valódi életet közvetíteni sem. „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz” (Jn 15,5). Ez az ige kifejezi azt az igazságot, hogy ha Krisztus a szőlőtő, mi, keresztények pedig a szőlővesszők, akkor vele megbontatlan egységet kell hogy alkossunk. A szőlőtőkén nem egyetlen vessző növekszik, hanem sok. A vesszőszálak a szőlőtőke által egymással is egységet kell hogy alkossanak. Ez az egység Jézus vágya, amit főpapi imájában megfogalmaz az Atya felé: „Legyenek mindnyájan egyek” (Jn 17,21). Ez az ige minden ökumenikus törekvés lelke, amelyet most Jézus a szőlő hasonlatával tár elénk.

Egyedül a Jézustól kapott szeretet életté váltásában vagyunk képesek egységet alkotni. Hogyan vagyunk képesek krisztusi szeretetegységet létrehozni? Ha mindig Őrá figyelünk, az Ő akaratát keressük a családban, az iskolában, a munkahelyen, a gyülekezetben, plébánián és egymás közötti kapcsolatainkban. „Együtt lenni és együtt tenni” – hangsúlyozta a főpásztor, majd Varga László kaposvári püspököt idézve megjegyezte, hogy a gonosz minden karizmát képes utánozni, az egységet kivéve.

A 11 órai istentiszteleten a budavári evangélikus templomban Marton Zsolt és Fabiny Tamás püspökök mellett Péter Zoltán budavári lelkész szolgált. Az alkalmon Hegyi Barnabás (kontratenor), a Mátyás-templom karnagya énekelte el Lodovico Viadana Confitebor tibi című művét, amelyet Bán István orgonaművész kísért.

Szöveg és fotó: Csűry Csaba

Forrás: Evangélikus.hu

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria