Együttműködési megállapodást kötött a hajdúdorogi és a nagyváradi görögkatolikus egyházmegye

Hazai – 2021. december 7., kedd | 12:38

A Nagyváradi Görögkatolikus Egyházmegyébe látogatott december 3-án a Hajdúdorogi Főegyházmegye delegációja, Kocsis Fülöp érsek-metropolita vezetésével. Az utazás célja egy együttműködési megállapodás aláírása volt.

A főpásztort és Seszták István főhelynököt Virgil Bercea nagyváradi görögkatolikus püspök, valamint Mihai Vătămănelu és Antoniu Chifor helytartók fogadták. Először az Unirii téri püspöki palotát látogatták meg, majd a Iuliu Manântul Görögkatolikus Gimnáziumot és a székesegyházat. A látogatás a Szent Három Hierarcha Görögkatolikus Szemináriumában ér véget.

A két főpásztor együttműködési megállapodást kötött, melynek kiemelt célja a két egyház fejlesztésének és megtartó erejének növelése, az optimális pályázati és fejlesztési viszonyok kialakítása, valamint a felek jövőbeli projektelképzeléseinek, fejlesztési koncepcióinak kidolgozása.

A dokumentumban az oktatás és a vallási turizmus területéhez kapcsolódó projektek, megújuló energiaforrások telepítését célzó finanszírozási programok megvalósítása, valamint olyan fejlesztési projektek szerepelnek, amelyek jelentős hatással lesznek az egyházközségek szervezeteinek, intézményeinek fejlődésére.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria