Éjjel-nappal, ha kell – Így segít a nyíregyházi karitász a menekülőknek

Hazai – 2022. április 19., kedd | 13:46

Az ukrajnai háború elől menekülőket lassan két hónapja fogadják a humanitárius segélyszervezetek a határnál. A Katolikus Karitász barabási fogadópontjánál is jelen vannak a munkatársak, az önkéntesek. A Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász a kezdetektől kiveszi részét a szolgálatból.

Az egyházmegyei karitász központja továbbra is a barabási fogadópont raktáraként is funkcionál; innen viszik az utánpótlást a határátkelőhöz, ha ott már fogyóban van valami. Ide adományok is érkeznek; a beérkező és innen elszállított adományok arányának mérlege jelenleg elbillen az elszállított adományok felé, ezért is fontos, hogy

aki tud, a továbbiakban is „segítsen, hogy segíteni tudjunk”

– kérik a karitászos munkatársak.

Örömmel fogadnak minden beérkező szállítmányt. A Nyíregyházára immár másodízben érkező kutyás mentőcsapat Hamburgból a közelmúltban tartós élelmiszert, édességet, tisztálkodási szereket, takarót hozott. További adományok főként Nyugat-Európából érkeztek.

A fogadópontnál való jelenlétet a munkatársak és önkéntesek az országos karitász koordinálásával heti beosztás alapján biztosítják. A Nyíregyházi Egyházmegye legaktívabb egyházközségi karitászcsoportjai, önkéntesei – Nyírszőlős, Máriapócs, Nyírtura, Nyírkáta, Kálmánháza – már sokszor teljesítettek 12 órás szolgálatot.

A nyíregyházi Karitász jelenleg nyolcvan, az egyházmegye területén elszállásolt menekültnek segít, az ő ellátásukról is gondoskodik; hetente visznek nekik nagyobb mennyiségű élelmiszert. Őket azonban nem csak élelmiszer-adományokkal segítik a munkatársak: van, akivel papírokat kell intézni; van, akit fejlesztő foglalkozásra, vagy épp a sürgősségire kell kísérni – akár nagypénteken is.

A barabási és a nyíregyházi munka ma már átlátható, jól szervezett. Az elmúlt nehéz időszakról a Nyíregyházi Egyházmegyei Karitász igazgatója beszélt az ITT látható riportfilmben. „Nem is volt kérdés számomra, hogy csináljuk. Éjjel-nappal, ha kell” – nyilatkozott Oláh Tamás igazgató, aki munkatársaival és az önkéntes segítőkkel a kezdetektől a menekülők mellett állt.

Az önkéntességgel és adományokkal kapcsolatos lehetőségekről ITT tájékozódhatnak.

Szerző: P. Tóth Nóra

Forrás és fotó: Nyíregyházi Egyházmegye/Katolikus Karitász

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria