Elektromos és hibrid autóknak építenek ki töltőhálózatot a Vatikánban

Kitekintő – 2019. június 14., péntek | 13:46

Június 10-én megegyezést írt alá a Vatikáni Kormányzóság és az olasz Enel áramszolgáltató vállalat, melynek keretében a városállam területén húsz töltőpontot alakítanak ki elektromos és hibrid autóknak.

A célkitűzést eltökélten megvalósító Vatikáni Kormányzóság ezzel a beruházással kívánja elősegíteni a Vatikánban dolgozó alkalmazottak környezettudatosabb közlekedési kultúráját, emellett remélik, hogy az intézkedés hozzájárul a miniállam területén használt autópark korszerűsítéséhez, megújításához is.

Céljukat segíti, hogy az elektromos töltőpontok használata ingyenes. A Vatikán területén egy hagyományos benzinkút működik, éppen a pápai lakosztályként is szolgáló Szent Márta-házzal szemben. Itt a Vatikán állampolgárai és alkalmazottai személyre és az adott autó rendszámára szóló mágneskártyával tankolhatnak, az olasz benzinkutakon szokásos átlagárhoz mérten mintegy 25 százalékkal olcsóbban.

A Szent Péter téren szolgálatot teljesítő vatikáni csendőrség autói évek óta elektromos járművek, a környezettudatosság jegyében, illetve a téren sétáló, vagy éppen a bazilikába belépni kívánó és sorban álló zarándokokra és turistákra való tekintettel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria