Élelmiszerbankot hoztak létre katolikus fiatalok Pakisztánban

Kitekintő – 2020. május 31., vasárnap | 14:00

Az észak-kelet pakisztáni Szahival városának katolikus fiataljai a koronavírus-válság végéig szolidaritási akciót szerveznek: esténként több száz rászorulónak osztanak ételt. Hogy ez könnyebben megvalósulhasson, élelmiszerbankot is létrehoztak papok közreműködésével. Más vallások képviselői is csatlakoztak a kezdeményezéshez.

Ashiknaz Khokhar, a csoport vezetője a Fides katolikus hírügynökségnek elmondta: „A hajléktalanokat támogatjuk, elsősorban azokat, akik az utcán alszanak, nem rendelkeznek megélhetési lehetőséggel, s az útszéli fák alatt telepedtek meg. A (390 ezer fős) város katolikus közösségében a plébánia papjai közreműködésével élelmiszerbankot hoztunk létre, ezen keresztül szeretnénk elérni a peremre került legszegényebbeket.

Kicsiny és aktív keresztény csapatunkat az élelmiszerek kiosztásakor muszlim, valamint hindu barátaink is segítik.”

Ashiknaz Khokhar még hozzátette, hogy az elmúlt hónapban különböző helyszíneken több mint 150 családhoz juttattak el élelmiszert. „Szeretnénk az emberek mellé állni, s vallási meggyőződéstől függetlenül gondoskodni róluk, vagyis nem csupán a keresztényeket segélyezni. Az élelmiszerbank létrehozásának ötlete akkor merült fel, amikor megláttuk a nincsteleneket az utak mentén.”

Sohail Shaukat mufti, a kezdeményezéshez csatlakozó egyik muszlim közreműködő így fogalmazott: „Értékelem ezeknek a fiatal keresztényeknek a munkáját. Az emberek javáért ügyködnek, s ezt diszkrimináció nélkül teszik. Ennek a nagyszerű kezdeményezésnek hála muszlimok, hinduk, szikhek is társulhatnak az akcióhoz, s eképp jó vallásközi kapcsolatok születhetnek. A kölcsönös bizalom légköre formálódik.”

Karachiban, az ország legnépesebb, 15 millió lakosú városában a Way of Life csoport hasonló mozgalmat indított el: fiatalok segítenek a legszegényebbeken. Első lépésként nyolcszáz keresztény, hindu és muszlim családnak juttattak el 20 kilogrammos élelmiszercsomagokat. A második fázisban száz család számára szereznek be friss zöldségeket.

A Fides újságírójának Michael Bhatti, a csoport szervezője arról beszélt, hogy az egészségügyi válság miatt jelenleg az emberek otthon tartózkodnak, ezért képtelenek arra, hogy fedezzék napi szükségleteiket. „A napi bért kapó foglalkoztatottak közül sokan elvesztették munkájukat. Rendszeresen szervezünk adománygyűjtést. A nagyvonalú adakozóknak köszönhető, hogy a piacon friss zöldségeket vásárolunk. Megmossuk, majd három kilogrammos csomagokat készítünk. Mindennap egy-egy pap imádkozik a karitatív szolgálatért, s csak ezek után kezdjük meg a szétosztást. Az a vágyunk, hogy az evangélium tanítását követve a szegényeket hitre, kultúrára és etnikumra való különbségtétel nélkül segítsük.”

Fordította: Hantos-Varga Márta/Kaposvári Egyházmegye

Forrás és fotó: Fides.org

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria