Életvédő menetet tartanak Portugália tíz nagyvárosában

Kitekintő – 2021. október 14., csütörtök | 9:57

„Hallgasd az életet” – ez a mottója az immár 10. alkalommal megrendezendő életvédő felvonulásnak, amit október 23-án, szombaton tartanak Portugáliában az Életért Nemzeti Szövetség szervezésében.

A kezdeményezés 2007 után indult el, amikor legalizálták Portugáliában az abortuszt. 2012 óta évente sor kerül az éltvédő felvonulásra, immár az ország tíz legnagyobb városában.

A felvonulás szervezői szerint a kezdeményezés tanúságtétel az élet mellett, egy olyan társadalomért küzdve, melyben az életet annak minden szakaszában szeretet és védelem övezi.

Manuel Clemente bíboros, lisszaboni pátriárka október 9-én Dignitas personae (Emberi méltóság) elismerésben részesítette az Életért Nemzeti Szövetséget a tevékenységéért, amit az élet méltóságának védelméért végez. A bíboros szerint manapság az intézmények, hatóságok gyengesége miatt mindenki saját maga dönthet egyes kérdésekben, ezért óriási szükség van az emberi élet méltóságának védelmére. A Dignitas paersonae díj a portugál katolikus orvosok egyesülete által alapított elismerés, amelyet magánszemélyeknek, intézményeknek, vállalkozásoknak adnak az emberi élet védelméért folytatott munkájukért.

Portugáliában jelentős társadalmi vita folyik életvédelmi kérdésekben, ugyanis a parlament által januárban elfogadott eutanáziáról szóló törvénytervezetet az alkotmánybíróság elutasította alkotmányellenes mivolta miatt. A bírák szerint nem elég egyértelmű a törvény, amikor például elviselhetetlen szenvedésre vagy végleges jellegű, súlyos sérülésre utal.

A döntést a portugál püspöki kar örömmel fogadta azok után, hogy hónapokon keresztül ellenezte a törvénytervezet megszavazását. A portugál püspökök szerint az eutanázia és az asszisztált öngyilkosság szemben áll a portugál alkotmányba foglalt emberi méltóság elvével.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria