Elhunyt Izmindy Antal oratoriánus szerzetes

Külhoni – 2017. október 19., csütörtök | 15:36

Október 16-án az olaszországi Bresciában hosszú, türelemmel viselt betegség után 84 éves korában, papságának 59. évében elhunyt Izmindy Antal oratoriánus szerzetespap.

Németh László olaszországi magyar főlelkész visszaemlékezését adjuk közre.

Izmindy Antal a Dunántúlon született 1933-ban. Budapesten a Szent Rókus-plébánia árnyékában nőtt fel. Vácott a kisszemináriumban érettségizett, majd Egerben volt papnövendék. Az 1956-os forradalom kitörésekor Budapesten a Központi Szeminárium növendéke volt. Ekkor már alszerpap volt. A forradalom leverése után sok tízezer honfitársával együtt úgy döntött, el kell hagynia hazáját.

December 2-án érkezett Olaszországba, ahol Bresciában belépett az oratoriánus rendbe. 1958. január 6-án szentelték pappá. Egész papi életét a lombardiai város Via della Pacén lévő oratoriánus szerzetesi közösségében élte le. Tanított és szenvedélyes cserkész volt. A családok büszkék voltak arra, ha gyermekük lelkivezetője Antal atya volt.

1974-ben levelet írt Kovács Angelus kapucinus atyának, aki ebben az évben kezdett foglalkozni a Rómán kívül élő magyarokkal. Felajánlotta neki szolgálatát. Ezt követően felváltva jártak Milánóba misézni a magyar közösségnek. Antal atya később eljárt Bolognába, Genovába és Torinóba is. Saját városában, Bresciában is tartott magyar szentmiséket. Isten a megmondhatója annak, hogy milyen sok segítséget nyújtott honfitársainak nem csak Olaszországban, de odahaza és Kárpátalján is.

1999-ben ismertem meg, amikor a milánói magyar közösség az első vasárnapi szentmisék 50. évfordulóját ünnepelte. Átvettem tőle a milánói magyar szentmisék végzését, de még évekig nekem is segített. 2008. január 6-án ünnepeltük aranymiséjét Bresciában, február 3-án pedig Milánóban. 2009 márciusában tartottuk Milánóban az első vasárnapi magyar szentmisék 60. évfordulóját. Erre már nem tudott eljönni. Súlyos beteg lett. Meglátogattuk Cserháti Ferenccel, a külföldi magyarok püspökével, aki az ünnepi szentmise bemutatására érkezett Milánóba. A szentmisét követő ünnepségen testvére vette át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által neki adományozott Pro Ecclesia Hungariae kitüntetést, lelkipásztori munkájának elismeréseként.

Hihetetlennek tűnt, hogy felépült. Évente egyszer meglátogattam, volt, hogy a milánói magyar közösség tagjaival együtt. Szerzetesi szobájában élt, tolókocsiban, majd ágyhoz kötötten, ahol gondos ellátásban részesült. Beszédét egyre nehezebben lehetett érteni, de mindig örült a látogatásnak. Egy darab olaszországi magyar történelem távozott vele az élők sorából.

Temetése október 19-én, csütörtökön 13.45-kor lesz Bresciában, a rendi templomban. Hálásan emlékezzünk rá, és köszönjük meg a jó Istennek mindazt, amit az itt élő magyarokért tett. Antal atya, nyugodjál békében!

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Munkácsi Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria