Elhunyt Szalay József

Hazai – 2016. március 31., csütörtök | 12:23

Az Egri Főegyházmegye a papság és a rokonság nevében fájdalommal, de a feltámadásba vetett hittel tudatja, hogy Szalay József érdemes főesperes, címzetes prépost, nyugalmazott plébános életének 88., áldozópapságának 63. évében, 2016. március 24-én, nagycsütörtökön Miskolcon elhunyt.

„Halálodat hirdetjük, Urunk,
és hittel valljuk feltámadásodat,
amíg el nem jössz.”

Lelki üdvéért április 5-én, kedden 14 órakor mutatnak be szentmisét a bodollói templomban (Budulov, Szepsi, Kassai Főegyházmegye), majd a helyi temetőben helyezik nyugalomra a feltámadás reményében.

Szalay József 1928-ban született a felvidéki Bodollón (ma Szepsi város része),  1953-ban szentelték pappá. 1961-ig Tállyán szolgált káplánként, 1961 és 1972 között Monajon lelkészként, 1972-től 2002-ig pedig Ináncson plébánosként. 1972 és 1986 között kerületi esperes, 1986-tól 1989-ig helyettes főesperes, 1989 és 2002 között főesperes volt. 2002-ben vonult nyugállományba. 2004-ben címzetes prépost címet kapott.

Forrás és fotó: Egri Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria