Carissima nővér Eleken született 1925. augusztus 11-én. A rendbe tizenöt évesen, 1940-ben lépett be Szegeden. Első fogadalmát is ott tette le 1946-ban, örökfogadalmat 1960-ban tett Debrecenben.
A családi fotón szüleivel és testvéreivel, az alsó sorban a szülők közt a fiatal Franciska
Amikor megszületett, gyönge kislány volt. A születése után rögtön meg is keresztelték, félve attól, hogy nem éri meg a másnapot. Megérte, és megerősödött. Már gyerekként sokat segített a szüleinek. Négy évet járt elemi iskolába, majd gazdasági iskolába került – akkori nevükön – a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérekhez. Itt tanult öt évig. Annyira megszerette a nővéreket, hogy állandóan a közelükben akart lenni, sokat segített nekik. Már ekkor eldöntötte, hogy iskolanővér szeretne lenni. Az édesanyja örült a döntésének, az édesapja és a bátyja haragudott érte. A kis Franciska azonban eltökélt volt, jelentkezett a rendbe, és kifejezte, hogy házinővér szeretne lenni. Ezen maguk a nővérek is megdöbbentek, hiszen módos parasztcsaládok lányai inkább tanítónővérek akartak lenni.
Jelöltként, szintén középen
Ő maga így mesélt a kezdetekről: „Nagyon vallásos szülők neveltek. Zárdába jártam iskolába. Megszerettem a nővérek szép és imádságos életét, mindig többet voltam köztük, ezért úgy gondoltam, követem a jó példát. A környezetem nem akarta elhinni, hogy apáca akarok lenni. Nagyon eleven és jókedvű lány voltam. Az egyik jó nővér meg is jegyezte: Franci, belőled nem lesz semmi…”
Ez a „semmi” végül az Istent szívvel-lélekkel alázatosan szolgáló nyolcvan esztendőn át tartó szép szerzetesi élet lett.
Egy régi kép a szegedi évekből
Az első években sokat dolgozott a rend konyháján, majd az óvodában volt dadus. Innen került vissza ismét konyhai, fizikai munkára. Télen négykor kelt, ő gyújtotta be az összes kályhát. Mire a diákok megérkeztek, már meleg fogadta őket. Így emlékezett vissza ezekre a kezdeti dolgos évekre: „Mindig jókedvünk volt, mindennek tudtunk örülni.”
Carissima nővér mint dadus
Még novícia volt, amikor bejöttek az oroszok. Azért, hogy a fiatal lányokat védjék, elküldték őket Szabadkára. De az oroszok is akkor érkeztek meg a délvidéki városba. Onnan Carissima nővér Martonosra ment tovább. Később innen csempészte őt és egy rendtársát vissza Szegedre egy szerb ember szénásszekéren. Ez a szerb nem engedte meg az oroszoknak, hogy a határon vasvillával megbökdössék a szénát, amely a két fiatal nőt rejtette. Carissima nővér és társa így menekült meg.
A háború alatt és után a családját sajnos több csapás is érte. Sváb származásuk miatt mindkét lánytestvérét elvitték a Szovjetunióba malenkij robotra. A szüleit pedig 1946-ban kitelepítették.
Habitusban
Carissima nővért 1948-ban kihelyezték a szegedi püspökségre. Húsz évig tevékenykedett a mosókonyhában, tíz évig volt a konyhán. Amikor a szegedi anyaházat bezárták, sok nővérrel együtt ő is szétszóratásba kényszerült. Ugyanakkor hálás azért, hogy ott maradhatott Szegeden, a püspökségen, bár az ötvenes évek kemény éveiből ő is részesült. Tanúja volt annak, ahogyan az ávósok éjjel-nappal a püspökségen voltak, és minden igyekezetük az volt, hogy Hamvas Endre püspököt megtörjék.
Carissima nővér a püspökségen tanult meg főzni, ahogyan humorral ő fogalmazott: „a magam kínján”. Kiváló szakácsnő lett belőle, aki szerette a munkáját. És őt is sokan szerették, nem csak a főztjét. Egész életében tevékeny volt. Lénye vidámságot, kedvességet sugárzott. Azért, hogy még többet tudjon segíteni másoknak, negyvenhét évesen autót vezetni is megtanult.
Mindig szolgálva és mindig vidáman
A Debrecenhez tartozó Homokkertbe 1980 őszén került, ahol egy nagybeteg pap mellett lett házvezetőnő. Uhrin György atyát még kispapként ismerte meg Szegeden. A súlyos cukorbetegségben szenvedő pap védangyala lett. Carissima nővér nagy alázattal fogadta az új helyet, az új feladatot, bár a kezdet nem volt könnyű. Nemcsak házvezetőnő és betegápoló volt itt, hanem a homokkerti Magyarok Nagyasszonya-kápolnát is ő tartotta rendben. Ha kellett, harangozott, ha kellett, takarított, oltárt díszített, ha kellett, havat söpört. Debrecenben sok szép emberi kapcsolattal lett gazdagabb. Ő is sokat segített másoknak, s később, amikor az egészsége megrendült, neki is sokat segítettek. Különösen is hálás a rend azért, hogy homokkerti magányában életre szóló barátságot kötött a hatgyermekes Schaff családdal.
Áldozatos, szorgalmas életére így emlékezett vissza: „Nagyon szerettem dolgozni. Ameddig csak tudtam, sütöttem és főztem. Szerettem másokat szolgálni. A legszebb emlékem, amikor karácsonykor többedmagammal kilencven emberre főztem. Nem volt mindig könnyű, de nagyon szép életem volt.”
Huncut és vagány
„Hálatelt szívvel emlékezünk Carissima nővérre, akinek nem csupán a neve jelentette azt, hogy a »legkedvesebb«, de ő maga is az volt. Örültünk neki, amikor több mint félévszádos kinti élet után beköltözött debreceni közösségünkbe. Amikor az idős nővéreket onnan elhoztuk a budapesti szeretetotthonunkba, a vezetőség – felismerve, hogy Carissima nővér milyen sok szállal kötődik a városhoz, ottani kapcsolatokhoz –, a Szent Erzsébet Szeretetotthon gondoskodásába ajánlotta őt. Itt élte élete utolsó szakaszát sok testi szenvedés és szüntelen imádság közepette. Az őt látogató barátok, nővérek mindig gazdagodtak a vele való találkozás által.
Kész egy újabb asztaldísz
Hisszük, hogy most már megpihenhet, s az Isten, akihez kislány korától kezdve oly hűséges volt, magához ölelte őt” – írja a nekrológ.
Carissima nővért 2020. július 31-én 17 órai kezdettel kísérik utolsó útjára Debrecenben. A temetés helyszíne a rend urnatemetője (4024 Debrecen, Szent Anna u. 20–26.).
Carissima nővérrel 2011-ben svetitses diákok beszélgettek életéről, a negyedórás interjú megtekinthető a Boldogasszony Iskolanővérek YouTube-csatornáján.
Forrás és fotó: Boldogasszony Iskolanővérek
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria