Eljött a nagy nap – Jubileumot ünnepelt a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Az újpesti panelrengeteg toronyházai között megbúvó 110 éves épület egyik fele a Szent János Apostol Katolikus Általános Iskoláé. Nem könnyű rábukkanni, mellette, s szemben vele is iskolák. De az idén húszéves katolikus iskola stabil helyet biztosított magának az újpesti iskolakínálatban, ide vonzza Újpest-Kertváros mellett Rákospalota, Angyalföld, Káposztásmegyer, sőt az észak-pesti agglomeráció katolikus családjait.

Ezen az októberi verőfényes reggelen süteményes tálcákkal igyekeznek anyukák, gyerekük kezét fogva, az iskolaépület felé. Családi nap készül, az iskola jubileumát ünnepli. „Hetek óta reménykedve és aggódva gondolunk arra, bárcsak szép lenne az idő” – mondja Käfer György igazgató. Több mint 700 ember hivatalos ugyanis az ünnepre. Jelenlegi diákok és szüleik, öregdiákok, pedagógusok és az iskola vonzáskörzetének papjai.

Számukra állítottak össze egy olyan színes programkínálatot, melyben egyetlen percig sem lehetett unatkozni, s amely azokat is ott marasztalta, akik csak a nap egy részét akarták a közösséggel tölteni. Rengeteg játék, sport, művészet, iskolatörténeti kiállítások, rövidfilmvetítés, szakrális percek, kézműves műhelyek, arcfestés, babaszoba, mesesarok, öregdiák teázó és sok-sok beszélgetés – mindenki talált olyan programot, ahol garantáltan jól érezte magát.

„Eljött a nagy nap. Életünk húsz évét ünnepeljük. Isten éltesse az iskolát!” – köszöntötte Käfer György az ünnepi reggelen a belső, csendes udvaron felállított színpadon a jelenlévőket. Kolumbán Csaba, a Szent János-iskola gyergyótekerőpataki testvériskolájának igazgatója emléktáblát ajándékozott az intézménynek. Ezután az iskola BlinkyBall tánccsapata lépett a színpadra és mutatott be egy akrobatikus elemeket, showtáncot és aerobikot ötvöző elemekből álló koreográfiát.

Miközben a műfüves pályán elkezdődött az apa–fia focibajnokság, a műanyag borítású sportpályán zsinórlabirintust alakítottak ki; a rendőrök által készített rutinpályán pedig rolleresek gyakoroltak. Az érdeklődőknek eközben Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára adott ízelítőt a NEK programjaiból. A játszótéren sokféle ügyességi játék várta a kisebb gyermekeket, de az iskolaépületben is érdemes volt kalandozni.

„Isten hozott benneteket” – fogadta az öregdiákokat tábla az egyik teremajtón. Körben a padokon kiállították a végzett osztályok tablóit, az asztaloknál pedig tea mellett beszélgethettek a vendégek. Egy 2017-ben végzett csoporthoz lépünk. Mindegyikük más iskolában tanul, de szívesen találkoznak, szép emlék nekik az itt töltött 6–8 év. Mindannyian a Szent János-iskola családiasságát dicsérik, ahol valóban megismerhették egymást. Nagy Andrea földrajz–rajz szakos tanár, az iskola könyvtárosa is megfogalmazza, milyen előnyös nevelő munkájukban, hogy a gyerekeket elsős koruktól kezdve kísérhetik. Andrea annak is örül, hogy a közösségi oldalaknak köszönhetően nyomon is tudják követni sorsuk további alakulását.

A szomszédban Barsi Annamária öregdiák kiállítása látható. A Magyar Képzőművészeti Egyetem negyedéves hallgatója képgrafikus. Visszajött iskolájába, hogy megmutassa, honnan hova jutott. A gyerekkori rajzok mellett látjuk a fiatal művész alkotásait, és olvashatjuk biztató sorait: „A tehetséget odafentről kapjuk, de hozzá kell tenni magunknak a munkát szorgalommal, türelemmel, gyakorlással.”

Egy teremmel odébb már elkezdődött a liturgikus tánc. A reggel Pio atya kilencedével indult az iskolához tartozó munkatársakért, családokért felajánlva, volt már rózsafüzér az édesanyákért, de interaktív szentségimádás is. Délután pedig gitáros és taizéi imaóra lesz.

Az egyik nyitott ajtóból Snell György püspök hangját hallani. Rövidfilmeket mutatnak be, melyekben az iskola történetének kezdeteihez és jelenéhez kötődő lelkipásztorok szólalnak meg. A 2003-tól 2014-ig az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatósága (EKIF) élén álló Snell György a múlt és a jelen nehézségeiről is beszél: „Nem volt mintánk, nem volt gyakorlatunk, hogyan alakítsuk ki a katolikus iskola profilját. Később pedig a szekularizáció hozta elvallástalanodásban csak nevében maradt sok iskolánk katolikus, és missziós tereppé vált az oktatás-nevelés.” A püspök szerint a példamutatás, a színvonalas oktatás és a szeretettel teliség mutathat olyan vonzó képet, amely megnyerheti a ma emberét. Gyetván Gábort, az EKIF jelenlegi igazgatóját is megszólították az iskola filmesei. Azt a vágyát fogalmazta meg, hogy az iskolában – a szeretett tanítvány szellemében – Krisztus ismeretét ne csak fejben adják át, hanem szívükben is hordozzák. Pályi László atya, az alapítást egyengető és az iskolát hosszú éveken át kísérő plébános személyes emlékeit osztotta meg, és arra buzdította a mai munkatársakat, küzdjenek az alapítókhoz hasonló lelkesedéssel az iskola fennmaradásáért.

Az udvaron álló sátorban jótékonysági süteményvásár csalogatja a vendégeket. Egy kávé mellett beszélgetünk Solymár Péter újpesti evangélikus lelkésszel, akinek két gyermeke jár ide, holott választhatták volna a szomszédos református iskolát is. „Szimpatikus volt a családiasság, a rögtön megtapasztalható nyugalom, a békesség. Évek óta itt szolgálok, megtapasztaltam, mennyire fontos az iskola számára az ökumené. Ide járnak a baptista lelkész gyermekei is. Itt komolyan veszik a hitéletet, a közösségcentrikus gondolkodás határozza meg az intézményt. Jó nekünk itt, s reméljük, hogy még sokszor húsz évet ünnepelhet az iskola. Holott nem könnyű a terep, a 2011-es népszámláláskor Újpest és Csepel volt az a két kerület, ahol a legtöbb olyan ember él, aki semmilyen keresztény felekezethez sem tartozik.”

A tavaly kezdett másodikos tanítónőt, Petrovicsné Poncsák Bettinát is a családiasság és a közösen megélt hit vonzotta a Szent János-iskolába, ahol édesanyja is tanít. „Kevesebben vagyunk, 20-25 fő egy osztályban. Jobban tudunk egymásra figyelni. Minden reggel imádkozunk, s ilyenkor beszélgetünk is. A gyerekek elmondják örömeiket, bánatukat. Tudunk egymásért imádkozni, tudjuk, ki mit él meg. Hétfőnként iskolaszinten indulunk közös imával. Más így megélni az ünnepeket is. Lelkinapjaink vannak, tudunk közös elhatározásokat tenni, tudatosan kis lépéseket egymás felé.”

A kenyérlángos-ebéd után színpadi programok kezdődnek. A Bocsák család – Bocsákné Benyus Anna, Bocsák Gábor és nyolc gyermekük – ad koncertet. A zenészeket az iskola díjnyertes produkciója, a József Attila Színházban az idei évben az Ádámok és Évák ünnepén bemutatott Afrikai népmese címmel írt előadás, valamint az iskola néptáncosainak produkciója követi.

Egy cirkuszi bemutató után pedig megkezdődnek a szentmise előkészületei. A színpadra feldíszített oltárasztal kerül. Próbálnak a zenészek, fél négykor megkezdődik az ünneplő fehérbe öltözött gyereksereg bevonulása. Egész napos játék után érkeznek, láthatóan jól esik nekik a várakozás nyugalma. „Jó lenne énekelni” – mondja az egyik kislány mellettem, miközben a nap élményeiről beszélgetnek. Időnként szeretettel megsimítják a jubileumra készült kék egyensálat, rajta Jézus Jánossal, és megbeszélik, mi köti a szeretett tanítványt, az iskola névadóját a Mesterhez.

A szentmisén minden gyerek együtt ünnepel, énekükkel igazi eucharisztiává (hálaadássá) alakítva a liturgiát. A szentmise főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros, prímás. Koncelebrálnak a környéken szolgáló paptestvérek, az iskola múltjához és jelenlegi életéhez kapcsolódó atyák, köztük Pályi László és Gyetván Gábor.

Erdő Péter bíboros beszéde teljes terjedelemben az alábbiakban olvasható.

Krisztusban Kedves Testvérek!

A mai evangéliumban a kérő imádságról hallunk. Van, aki azt mondja, nem kell Istentől imádságban semmit sem kérni, mert úgyis tudja, mire van szükségünk. Csakhogy az ilyen elméleti okoskodás idegen a kereszténységtől. A mi hitünk nem filozófiai spekuláció. A Názéreti Jézus Krisztus tanítványai vagyunk. Az ő személyére megy vissza az evangéliumok hagyománya. Márpedig ő, bár figyelmezteti hallgatóit, hogy az imádságban ne szaporítsák a szót, mégis kérő imára tanítja őket. Magában a Miatyánkban is számos kérést találunk. Arról pedig ráérünk töprengeni, hogy miért jó, miért helyes az imádságnak ez a módja. Annyi viszont bizonyos a számunkra, hogy ez megfelel Jézus tanításának, vagyis helyes és értékes szokás.

A most olvasott evangéliumi részletben azonban a kérő imádságnak egy különleges fajtájáról hallunk. Nem csupán egy valakinek a magángondjáról szól Jézus. Hanem beleilleszkedik ez a kérés Izrael népének a könyörgésébe, meg azoknak az igazaknak, azoknak a kis csoportoknak a könyörgésébe, akik Jézus korában nagyon is átérezték, hogy milyen reménytelen, milyen borzalmas a helyzetük. Az idegen elnyomás, az anyagi nyomorúság, mindenféle baj és megaláztatás sújtotta őket. De ott érezzük nemcsak Jézus hallgatóságának ezt a szorongását, hanem az első keresztények üldözött közösségének a tapasztalatát is. Ők is megdöbbenten kérdezték, hogyan lehetséges, hogy ilyen borzalmas körülöttük a világ, hogy ők ennyire gyöngék, meg nem értettek, kiszolgáltatottak. Ezért imádkozza olyan sokszor az első évtizedek keresztény közössége, hogy „Marana Tha”. Ezért kéri vágyakozva, hogy jöjjön már el az Úr, szabadítsa meg őket, és szolgáltasson igazságot nekik.

Ez az özvegyasszony tehát jelképe mindazoknak az igazaknak, akiket nyomaszt és elszomorít a történelem, mert úgy látják, hogy ott ők a maguk erejéből nem tudnak rendet csinálni. Tegyen hát rendet az, aki mindenre képes, jöjjön el a történelem Ura, zökkentse vissza az idő kerekét, szolgáltasson igazságot azoknak, akik igaz módon élnek, azoknak, akik hisznek benne.

Erre a nagy imádságra és könyörgésre utal itt Jézus. Hiszen megrajzolja biztatásul az igazságtalan, gonosz bírónak a képét, aki – ha nem is becsületből – de az özvegyasszony állandó unszolása miatt, végül is eleget tesz a kérésnek.

Isten persze nem az igazságtalanságban hasonlít ehhez a rossz bíróhoz. Hanem hasonlít abban, ami az egész képnek a súlypontja – ha tetszik a csattanója –, vagyis hogy az állhatatos kérés nem marad eredménytelen az Úrnál. Milyen is lesz az a segítség? Hiszen Jézus megígéri a segítséget, azt mondja, hamarosan igazságot szolgáltat nekünk. „Mondom nektek” – ez a mondom nektek nagyon ünnepélyes forma, hasonlít a „bizony mondom” formulához, és majdnem az esküvel megerősített ígéret súlyával rendelkezik. „Mondom nektek, hamarosan igazságot szolgáltat”. Hogyan szolgáltat igazságot az Isten az üldözött, a reménytelen helyzetű, a tisztességes kisembernek, vagy az ilyen közösségnek? Azt látjuk talán a történelemben, hogy Isten mindig hamarosan igazságot szolgáltat? Nehéz kérdés. De megkapjuk a válasz kulcsát Jézus zárómondatából. „Csak az a kérdés, amikor eljön az Emberfia, talál-e hitet a földön?”

Először is a „hamarosan” az Isten mértékével van mérve. Nem várhatták az első keresztények sem, nem várhatjuk mi sem, hogy ma vagy holnap eljön a világ vége, a végső ítélet, amikor mindenki érdeme szerint kapja meg jutalmát és büntetését. Nem várhatjuk azt sem, hogy egyik napról a másikra – mintegy varázsütésre – átalakulnak a földön a viszonyok, ami igazságtalan volt, az igazságos lesz, ami elviselhetetlen, erőszakos volt, abból egyszerre barátságos, kedvező körülmények lesznek.

Akkor hát mit várhatunk, mi ez a „hamarosan igazságot szolgáltat”? Hogyan teszi? Teszi úgy, hogy láthatatlan módon dolgozik a szívünkben. Teszi úgy, hogy a hívő ember maga körül igazságot sugároz. S ha talál hitet az Emberfia a földön, ez a hit már ennek az igazságos rendnek a záloga. Az embereken keresztül kezdi el Krisztus a történelemben a szépnek, az igaznak, a jónak a munkálását. Nem véletlenül tanítja a II. Vatikáni Zsinat, hogy Krisztus rábízta az Egyházra, hogy folytassa az ő művét a történelemben. Nekünk, magunknak kell szeretettel, Jézus utánzásával szolgálni és sugározni magunk körül a kiengesztelődést. Hozzájárulni ahhoz, hogy a földön is szebb, igazabb, igazságosabb viszonyok alakuljanak ki.

Ahhoz, hogy a világ barátságosabb legyen körülöttünk döntően, hozzájárulhat a hitben való nevelés. Ezért olyan fontos a katolikus iskolák és óvodák szolgálata. Ezért olyan különleges öröm a számunkra, hogy itt, Újpesten már 20 éve működik a katolikus iskola, amely az évek során óvodával bővült, ma pedig egészségügyi szakképző iskola és gimnázium is csatlakozik hozzá. Isten áldását kérjük az intézmény vezetőire, oktatóira, dolgozóira és minden növendékére, hogy rajtunk keresztül is közelebb kerüljön Krisztus szeretete a körülöttünk lévő világhoz. Ámen

* * *

Az egyetemes könyörgések az iskoláért szólnak: a lelkipásztorokért, a vezetőkért, a pedagógusokért, a technikai dolgozókért, a családokért, a diákságért és az iskola hitéletéért. A felajánláskor hosszú menetben helyezik az oltár elé a jubileumot jelképező 20-as számot, és az iskolaközösség által megfogalmazott szándékok, hálaadó szavak gyűjteményét.

A szentmise végén Oláh Gábor átadja Sergőné Egedi Katalinnak, aki 2004-től vezette a Szent Anna Óvodát, a Szent Gellért-díj aranyfokozatát.

Végül Erdő Péter bíboros megáldja a belülről felújított épületet. Pályi László alapításkori plébános és iskolalelkész az utolsó szó jogán sok jó bizonyítványt kíván a gyerekeknek. Válaszul hosszú, hangos tapsot kap. A napot táncház zárja. Ezen az estén sokan mennek azzal az érzéssel haza, hogy jó helyen vannak. „Számomra a színjátszók előadása, a néptánc, a Bocsák család műsora és a felemelő gitáros mise volt a nap fénypontja” – mondja az egyik édesanya. – A jubileumi nap szuper volt.”

Fotó: Lambert Attila

Trauttwein Éva/Magyar Kurír