Előadás-sorozat az egyeki plébánián: Bökő Péter plébános a kisebbségi katolikus létről

Kishírek – 2017. október 20., péntek | 15:21

„Kisebbségi katolikus lét – A szórványvidék kihívásai” címmel tartott előadást Bökő Péter fehérgyarmati plébános október 18-án az egyeki Szent József-plébánián. Az előadás annak a programsorozatnak része volt, melyet a plébánia az egyeki közösség kettős jubileumára készülve szervezett.

2018-ban ünneplik az egyeki plébánia reformáció utáni újraalapításának 250., illetve a Szent József-templom felszentelésének 200. évfordulóját. A kettős jubileumra készülve 2017-ben a plébánián minden hónap harmadik szerdáján előadást tart egy meghívott vendég, illetve litániát mondanak a hívek.

Bökő Péter plébános a kisebbségi katolikus lét mindennapjairól, a szatmári végeken szolgáló katolikus pap örömeiről és nehézségeiről tett vallomást előadásában.

A Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye 2013-ban megjelent sematizmusa adatai szerint a szatmári esperesi kerület több mint 100 ezer lakosából alig 15 ezer a katolikus. A lakosság túlsúlyban református. Nagy a kontraszt, hiszen a református testvéreknél településenként van önálló lelkész. Van olyan idilli helyzet is, mint például Fehérgyarmaton, hogy több aktív lelkész szolgálja a gyülekezetet.

Bökő Péter elmondta, papi szolgálatában óriási kihívás többek között, hogy a család a vegyes házasságoknak köszönhetően nem mindig bizonyul szilárdnak. A hitoktatás területén általános az elaprózódás. Kisebb közösségekben valósítható meg igazán a pasztorációs munka. Jellemző a hívekre, hogy ragaszkodnak saját kápolnáikhoz, helyben szeretnének a vasárnapi szentmisén részt venni, ez azonban szintén az elaprózódást növeli. Meg kell küzdeni nap mint nap a pesszimizmussal, a beletörődéssel is.

A plébános számos programot szervezett a közösségépítés céljából. Ezek a rendezvények mind lehetőséget teremtettek arra, hogy az emberek elmélyítsék hitüket, s hogy ne bújjanak el önmaguk és a Jóisten elől.

Az est folytatásaként egy zarándoklat élményeit osztották meg a jelenlévőkkel Papp László egyeki plébános, Bökő Péter és Zsatkuné Mónika, akik ott lehettek Fatimában a centenáriumi ünnepségen.

Az egyeki Szent József-plébánián a jubileumra felkészítő programsorozat részeként november 15-én Laczkó Zsolt kórházlelkész Az elesettek, betegek, öregek lelkigondozása címmel, december 20-án pedig Palánki Ferenc püspök A kísértés és próbatétel címmel tart előadást.

Forrás: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye; Egyekiplebania.hu

Fotó: Papp Ágoston

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria