Előtalálkozón hangolódtak az IVT-re Esztergomban

Hazai – 2016. június 2., csütörtök | 11:47

Az esztergomi Szent Adalbert Központban szervezett előtalálkozót az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye ifjúsági referatúrája a főegyházmegye fiataljainak május 28-án – tájékoztatta szerkesztőségünket Vig Rita szociális testvér.

Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyéből nagy csoport készül a krakkói Ifjúsági Világtalálkozóra (IVT), és sokan lesznek a fiatalok között olyanok, akik a krakkói napokat megelőzően a Gliwicei Egyházmegyében is részt vesznek az úgynevezett előtalálkozón. Számukra szervezett ismerkedési, csapatépítő napot a főegyházmegye ifjúsági referatúrája: Lejtényi Emánuel ifjúsági referens pap és munkatársa, Vig Rita szociális testvér.

A kispapok és a segítők iránymutatással, jókedvvel és egy kis „zarándokcsomaggal” fogadták az érkezőket. Az alaphangot az Imperfectum együttes adta meg: a gyülekező alatt elhangzott egy korábbi világtalálkozó himnusza is. Az idei IVT-himnusz hallgatása és éneklése visszatérő elem volt a nap folyamán, a dalt lengyelül is megtanulták a résztvevők a napot velük töltő lengyel fiataloktól.

A program az ifjúsági referatúra és a külön erre az alkalomra érkezett lengyel vendégek bemutatásával kezdődött. Az előtalálkozónak helyet adó Gliwicei Egyházmegyéből négyen jöttek el, hogy információkat adjanak át, és hogy bemutassák, milyen nagy és odaadó munkával készülnek már két éve az IVT-re nemcsak Gliwicében, hanem egész Lengyelországban.

A találkozó lelki alapozással folytatódott, témája az volt, miért fontos előkészülnünk valamire. Ezzel kapcsolatban Emánuel atya rámutatott, mennyi mindenhez van szükségünk előkészületre, kezdve akár olyan hétköznapi tevékenységen is, mint a főzés, vagy ugyanígy egy sportoló is rengeteg edzésen vesz részt, míg eljut egy-egy versenyre, így készíti fel magát a nagy megmérettetésre. A „sportos” példa arra is rávezette a fiatalokat, hogy felismerjék a nagy lehetőséget: nekik is lehetőségük van segítséget kérni a szentektől, ahogy a sportolónak is van egy „szoros” segítőtársa, az edzője.

Az idei IVT védőszentjei Szent II. János Pál pápa és Szent Fausztina nővér. Ennek mintájára a szervezők az esztergomi előtalálkozónak is választottak egy lengyel védőszentet, Szent Albert Chmielowski személyében. Az előadásból a fiatalok megtudhatták, hogy Szent Albert testvér az irgalmasság szentje, festői karrierjéről lemondva a szegények, elhagyatottak segítője lett, megalapítva a róla elnevezett albertinusok rendjét. Krakkó városában is működött, ott is halt meg 1916-ban.

A résztvevők az előadás után kiscsoportokban beszélték meg a témát. Kreativitást igénylő feladatot kaptak: ahogy Szent Albert megfestette Jézust, nekik meg kellett alkotniuk Jézus kézmozdulatát vagy éppen ruháját, majd az elkészült műveket meg is osztották egymással. A lengyel vendégek is csatlakoztak egy-egy kiscsoport munkájához.

Az ebédszünetben lehetőség adódott a további barátkozásra, ismerkedésre, majd délután következett a lengyel vendégek bemutatkozása. Adam Fabiańczyk atya és három segítője külön prezentációval készültek erre az alkalomra. A lengyel fiatalok lelkesítő kiselőadásából meg lehetett tapasztalni, milyen nagy szívvel készülnek a vendégek fogadására. Ezután elhangzott még néhány hasznos információ az IVT-vel kapcsolatban, és lehetőség volt kérdések feltételére is.

A nap csúcspontja és zárómomentuma a szentmise ünneplése volt, majd Lejtényi Emánuel atya ünnepélyes záróáldással indította útjukra a fiatalokat.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Pasztorális Irodája

Fotó: Rádi Viktor

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria