Embernek lenni isteni dolog – Szent Miklós-búcsút ünnepeltek Nyíregyházán

Hazai – 2019. december 10., kedd | 13:11

December 8-án tartották a nyíregyházi Szent Miklós görögkatolikus székesegyház búcsúi ünnepét. A Szent Liturgiát Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök vezette, szentbeszédet Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspök mondott.

Az ünnepre való lelki előkészület december 5-én, Szent Miklós ünnepének előestéjén kezdődött: virrasztást tartottak a székesegyházban.

A vecsernyét lítiával és az azt követő utrenye szertartását Szocska A. Ábel megyéspüspök végezte, aki szertartás közben a mürai szent főpap ereklyéjét, a szent mannát (mürót) és Szent Miklós már Nyíregyházán lévő csontereklyéjét kihelyezte nyilvános tiszteletre a szent ikonja elé. A mürót Szocska A. Ábel püspök személyesen hozta az egyházmegyébe Bariból idén novemberben.

A virrasztáson Papp Tibor főhelynök mondott elmélkedést. Szent Miklós püspöknek, a Nyíregyházi Egyházmegye és a székesegyház patrónusának egy fontos tulajdonságát emelte ki elmélkedésében: „Szent Miklós egy gondoskodó szent, gondoskodó ember.”

Számtalan legenda szól arról, mennyire nyitott szívvel és nyitott szemmel járt a rábízottak között, és hogyan vette észre látó szívvel az elesettek nyomorát, hogyan tudott kreatívan segíteni rajtuk, hogyan húzott ki sokakat a veszedelemből. Ebben mindannyiunk példaképe lehet, „legyünk mi is kreatívan gondoskodó emberek, legyünk a mindenható Isten munkatársai, meghosszabbított keze”.

A vecsernyén Szocska A. Ábel püspök olajat, bort és kenyeret szentelt; ezekből a hívek is részesedhettek a szertartás végén, az utrenyén pedig a miroválás olyan szenteltvízzel történt, melybe a szent mürót keverték.

A virrasztásról szóló bővebb beszámolót ITT olvashatják.

* * *

December 8-án, vasárnap az ünnepi búcsúi szentmisén tizenhárom áldozópap szolgált az oltár körül, köztük az egyházmegye és a kerület papjai, valamint meghívott római katolikus paptestvérek.

Az ünnep szónoka Palánki Ferenc püspök a másokért való lét krisztusi példájáról beszélt, melyet Szent Miklós is gyakorolt. A mürai püspök felismerte, hogy „amit Istentől kapott, az mind azért van, hogy másoknak jót tegyen” – fogalmazott a püspök.

Az ember boldogságának forrása az Isten. Halljuk Jézus nagy erejű szavát: boldogok vagytok ti, szegények! Ez felszólítás és feladat számunkra is, hogy legyünk mi is Istenben gazdagok, mert akkor leszünk igazán boldogok – hangsúlyozta Palánki Ferenc. – Isten szavának befogadójává kell lennünk, szófogadóvá: „Ige-fogadóvá”. Mert az Isten bennünk akar megtestesülni, bennünk akarja nagy erejű szavával országát létrehozni, s azt kéri tőlünk, hogy mi is segítsünk egymásnak, hogy az isteni életet egyre inkább befogadják a többiek a mi szeretetünkön, jóságunkon keresztül.

Az emberi létezésről elmélkedve a főpásztor így fogalmazott: A létezésnek, a világnak, az életnek az értelme, hogy Isten életét kezdjük élni. Sok ember boldogtalan, mert elfelejtette, hogy embernek lenni isteni dolog, elfelejtette, hogy embernek lenni nem más, mint a másokért való létezés.”

Palánki Ferenc püspök prédikációja teljes terjedelmében ITT olvasható.

A szertartás végén Szocska A. Ábel püspök átadta a székesegyház parókusának, Molnár Zoltánnak Szent Miklós Bariból érkezett ereklyéjének hitelesítő dokumentumát, melyet olaszul és magyarul is felolvasott a püspöki titkár, Orosz István Mokiosz diakónus.

Az ünnepen Lakatos László pappá szentelésének 60. évfordulója alkalmából átvehette Ferenc pápa áldását. Majd Papp Tibor főhelynök bemutatta az egyházmegye legrangosabb, 2018-ban alapított Szent Mikós-díjának idei díjazottjait.

A papok közül Kepics Mihály áldozópap, a laikusok közül Obbágy Veronika főorvos, tüdőgyógyász érdemelte ki a rangos elismerést a Nyíregyházi Egyházmegyéért folytatott munkájáért.

A 2020-as Görögkatolikus Kalendáriumban interjú jelent meg Obbágy Veronikával, ezt ITT olvashatják.

A búcsúi ünnep végén körmenetet tartottak Szent Miklós ereklyéivel. A hívek a szent mannával kevert szenteltvízzel kaptak egyenként áldást, és sokan betértek még a templomba, hogy tiszteletüket tegyék az ereklyék előtt, a szent közbenjárását kérve.

* * *

Délután kezdetét vette a Szent Miklós udvara elnevezésű családi program. Sokéves hagyomány, hogy a Nyíregyházi Egyházmegye székesegyházának búcsúünnepén együtt várják gyermekek és felnőttek az igazi Mikulást.

Szent Miklós udvarába egy ikonalakokból készült betlehem mellett térhettek be az érdeklődők. A hidegben jólesett a forró tea vagy a forralt bor a finom ételek mellé, melyeket a belvárosi egyházközség tagjai kínáltak.

Az udvarba más, az egyházkerülethez tartozó egyházközségek és intézmények tagjai is eljöttek, hogy portékájukat jelképes összegért áruba bocsájtsák. A bevételt nemes célok megvalósulása érdekében ajánlották fel a szervezők: a Katolikus Karitász vagy épp a Damján-tábor javára.

Közben a színpadon műsorokkal kedveskedtek a fellépők: a nyíregyházi Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium minden intézményegységének tanulói, a mátészalkai Móricz Zsigmond Görögkatolikus Kéttannyelvű Általános Iskola növendékei, a nagykállói Korányi Frigyes Görögkatolikus Általános Iskola és Gimnázium tanulói. Zenével, énekszóval és verssel várták „Szent Miklós követét”, Szocska A. Ábel püspököt.

Bodnár Dániel parókus és csapata bábelőadást tartott a legkisebbeknek; mindeközben népi játszóház és kézműveskedés is várta a gyerekeket.

A programot a jósavárosi görögkatolikus egyházközség kórusának fellépése, majd a nyírkátai görögkatolikus testvérek hagyományos cigánytáncokat bemutató műsora zárta.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye

Fotó: P. Tóth Nóra

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria