Emlékülés Árpád-házi Szent Margit tiszteletére Budapesten

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Az emlékülés Bakos Ildikó szobrászművész, érdemes művész Árpád-házi Szent Margit szobrának közelgő átadásához kapcsolódott. A margitszigeti kolostorromnál a következő héten sorra kerülő szoborállítást Beran Ferenc budapest-újlaki plébános kezdeményezte; a költségeket a Fővárosi Önkormányzat vállalta.

Az emlékülés célját bevezetőjében Beran Ferenc így foglalta össze: Fedezzük fel „Budapest szentjének” a ma emberéhez szóló üzenetét, történeti ismereteink alapján rajzoljuk meg vonásait, és kövessük őt!

Árpád-házi Margitot, IV. Béla lányát XII. Piusz pápa avatta szentté 1943. november 19-én. „Háborús idők voltak, az emberek »bombamentes jó éjszakát« kívántak egymásnak – kezdte beszédét Surján László, a KDNP tiszteletbeli elnöke. – A pápa még a budapesti eucharisztikus világkongresszuson hallott a szemlélődő domonkos nővér, Margit béketeremtő személyiségéről, és töretlen kultuszáról, amikor is domonkos indításra a magyar fővárosban egybegyűlt egyházi méltóságok sorra kérték a Szentatyát a szerzetesnő szentté avatására. A világháború borzalmai közepette XII. Piusz bizonyára felismerte e személyiség vonásainak időszerűségét, és remélte, hogy Árpád-házi Szent Margit segíteni fogja a hőn áhított béke létrejöttét.”

Surján László azt is elmondta az emlékülésre egybegyűlt nagyszámú érdeklődőnek, hogy a szentté avatással kapcsolatban anno Badalik Bertalan OP a Pesti Hírlapnak azt nyilatkozta, reméli, hogy a főváros szobrot állít az új magyar szentnek a Margitszigeten. Ez az óhaj most, 2018-ban valósul meg.

Az emlékülésen Bakonyvári M. Ágnes művészettörténész, a főpolgármesteri hivatal munkatársa, a szoborállítás szakmai koordinátora elmondta, hogy 39 pályamunka közül választották ki a nyertest. A művészettörténész megvallotta, hogy a pályázat menete folyamán ön- és istenismerete mélyült, spirituális utat járt be, és ezen az úton megszólítottnak érezte magát Árpád-házi Szent Margit által. Ez a hívás – úgy is, mint a Szent Szív Társaság (Sacre Coeur) társult tagját – kimozdította „komfortzónájából az életszentség létformája felé”.

A nyertes pályázó, Bakos Ildikó a szoborról elmondta, hogy a szent alakját egy, a középkori Európában elterjedt keresztút-labirintus közepére helyezte. Ilyen labirintus, amely a Jézushoz való eljutás zarándoklatát, „keresztútját” jelképezte, ma is látható Luccában, Amiens-ben, és a chartres-i székesegyházban is. „Szent Margit nagyon időszerű személyiség, együttérzés, szeretet árad belőle, valamint tántoríthatatlanság” – mondta az alkotó, aki arról is beszélt, hogy a szoboralak mozdulata Avilai Szent Teréz egyik gondolatára utal: „Szorítsuk szívünkre a keresztet, és jöjjön, aminek jönnie kell!”.

Az emlékülésen Árpád-házi Szent Margitról, a róla szóló bőséges történeti forrásról és az 1270-ben elhunyt szent „modernségéről” Deák Viktória Hedvig OP, az Árpád-házi Szent Margitról nevezett Szent Domonkos Rendi Nővérek Apostoli Kongregációjának általános főnöknője tartott előadást. Rámutatott, hogy Szent Margit számára központi jelentőségű volt az Eucharisztia, és ezáltal mélyebben el tudott merülni Krisztus szenvedésének misztériumában. Ez a „lelkiség” Magyarországon akkoriban még meglehetősen szokatlan volt.

A szentmiséken kívül Margit az Oltáriszentség „helyett” a feszületet szemlélte. Margit kedvenc gesztusa a térdelés volt, amely akkoriban tipikusan laikus gesztusnak számított. A rendben szokásos kötelező gesztus a meghajlás volt az oltár, illetve a kereszt előtt. Margitnak szokása volt, hogy úrfelmutatáskor letérdelt, a földre borult, és könnyekig megérintette Krisztus szenvedése, áldozata és szeretete.

Az engesztelés volt a szemlélődő szerzetes, Margit életének apostoli dimenziója, és nagy felelősséget érzett önmagában ez iránt – folytatta Deák Hedvig. – A mai közvélekedéssel szemben azonban Margit nem politikai szempontokat tartott szem előtt, hanem mindig az Egyház misztikus testét, melynek ő is tagja volt: imáinak középpontjában az Egyház állt. Valójában csak a 20. században szűkült ez a tény arra, hogy Margit „a magyar nemzet engesztelő áldozata”. Margit egész életére jellemző volt a bűnbánat, a vezeklés és a másokért végzett felajánlások. A kompasszió révén Krisztus szenvedésének szemlélése (akár az Eucharisztiában, akár a kereszten) elősegítette benne, hogy észrevegye a szenvedő embereket, rászorulókat, akiket odaadással ápolt, gondozott, segített rajtuk. Komoly felajánlásokat végzett másokért, a bűnösökért, a szenvedőkért és az Egyházért.

Modernségének fő vonása volt a személyes hivatástudata, attól függetlenül, hogy királyi szülei fogadalomból adták a rendbe. Apja, IV. Béla király később többször is férjez akarta adni, és rendtársai is sokszor értetlenül és hitetlenkedve álltak Margit személyes elhivatottságához.

Az emlékülés folytatásában Jelenits István piarista szerzetes a szentekről, a szentségről beszélt. A Katekizmus idevonatkozó részeit, azon belül a II. vatikáni zsinati dokumentumok idézett szövegeit olvasta fel és kommentálta. Többek között kifejtette, hogy Jézus Krisztus ugyan egyszer, a történelem egy adott pontján jött el, de mint „szőlőtő” itt maradt, és szőlővesszőket „produkál” napjainkban is, új és új módon jelenik meg a szentekben, azok változatos személyisége, hivatása által, reményt keltve ezzel mások számára is az üdvösségre, a szentségre.

„Krisztus valójának mindeddig megragadhatatlan kincse válik megfoghatóvá általuk.” Másként fogalmazva: „Isten a szentek által örökké aktualizálja a múltban történt egyszeri világba-lépésének kincseit, nem hagyja árván az emberiséget.” Az Egyház pedig mint a megkísértett emberek közössége alázattal tanúsítja, hogy e megkísértettség mélyéből emeli ki Isten az egyes embert, magához ölelve őt – mondta Jelenits István.

Madas Edit irodalomtörténész, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja előadásában az Árpád-házi Szent Margit életére vonatkozó történeti források közül az úgynevezett Magyar legendáról beszélt. Ez a magyar nyelvű kódex két korábbi dokumentum igényes egybeszerkesztése: az 1272–76-ban született, úgynevezett Legenda vetusé (az első életrajzi forrás Szent Margitról), és a II. szenttéavatási per jegyzőkönyvéé, amely 1276-ban született. 

A Magyar legendát Ráskay Lea (a Margit-szigeti domonkos kolostor művelt könyvtárosa) 1510-ben másolta le és aktualizálta. Ezt a reneszánsz bőrkötésű, gótikus veretekkel ékes kódexet az Országos Széchényi Könyvtár őrzi.

Az emlékülés a jelenlévők kérdéseivel és az előadók válaszaival zárult. Felvetődött a 2020-as év Árpád-házi Szent Margit-évvé nyilvánításának ötlete is.

Fotó: Merényi Zita

Körössy László/Magyar Kurír