Puskás Tivadar, Szombathely korábbi polgármestere visszatekintve a 2016-os Szent Márton-évre ismertette, milyen tervekkel vágtak neki a jubileumnak, továbbá, hogy mit sikerült megvalósítani ezekből. Bemutatta az építészeti fejlesztéseket, de beszélt a szellemi örökségről, a közel háromszáz programról is.
Bodorkós Imre, a Szent Márton-templom plébánosa előadásában kiemelte: egyre többen keresik fel Szent Márton szülőhelyét akár csoportos, akár családos, esetleg egyéni látogatás keretében.
Az emberekben van igény, hogy megismerjék Szent Mártont, de fontos, hogy mi magunk is épüljünk a szent példájából, és keressük a lehetőségeket, amik Szent Márton tiszteletének új lendületet adnak – mondta a plébános.
Pőcze István címzetes protestáns tábori püspök, evangélikus lelkész köszöntőjében úgy fogalmazott: Szent Márton tisztelete átível Szombathely, a Kárpát-medence és Európa határain, de még a felekezeti határokon is.
Márton ökumenikus szent, akit egyik egyház sem sajátíthatja ki magának. A világ kereszténysége olyan példaképnek tarthatja, akinek üzenete átível évezredeken, és a 21. századi embernek is olyan lelki iránymutatást, illeszkedési pontot, töltődést jelent, amely messze túlmutat földi életünkön.
Tud-e egy fiú többet adni az édesanyjának, mint azt, hogy az örök élet várományosává, az Isten irgalmának kézzelfogható megtapasztalójává teszi? – vetette fel az evangélikus püspök a Szent Márton-templom előtti szobor témájával kapcsolatban, mely azt ábrázolja, ahogyan Márton megkereszteli az édesanyját. – Tud-e nagyobbat adni, mint túlláttatni a földi élet korlátain, és bevezetni abba a keresztény hitbe és reménybe, amely az ő egész életét átjárta?
Szent Márton öröksége olyan kapaszkodó, amely utat mutat és tartást ad a ma emberének is – fogalmazott Szommer Ildikó, a Szent Márton Intézet vezetője. – Szombathely kétezer éves város, ahol elválaszthatatlan a múlt öröksége és tisztelete a mindennapi élettől, és ez igaz Szent Mártonra nézve is.
Az intézet vezetője felhívta a figyelmet a képtár folyosóján megnyílt, Szent Márton örökségét bemutató roll-up kiállításra is.
A Szent Márton-hét keretében megrendezett konferencia a Szent Márton Intézet szervezésében valósult meg.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
Magyar Kurír
Kapcsolódó fotógaléria







