Erdő Péter a KÉSZ kongresszusán: A kereszténység kinyilatkoztatáson alapuló történelmi valóság

Hazai – 2019. szeptember 14., szombat | 13:29

A Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) alapításának 30. évfordulójáról is megemlékeztek a szervezet XII. kongresszusán, melyet a Parlamentben tartottak szeptember 14-én. A kongresszuson beszédet mondott Erdő Péter bíboros, prímás. Beszédét teljes terjedelmében közreadjuk az alábbiakban.

Ha egy régi hadvezér megnyert egy nagy csatát, könnyen elterjedt róla a hír, hogy Iulius Caesartól származik. Harminc év után visszatekintve a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége történetére újra átérezzük az alapítás idejének légkörét. Amikor Csanád Béla professzor úrtól a Hittudományi Akadémia folyosóján azt hallottam, hogy szövetséget kellene alapítani a keresztények társadalmi aktivitásának megszervezésére, visszakérdeztem, hogyan gondolja ezt. Azt válaszolta, hogy ha lehet, hivatalos egyházi jelleggel, esetleg püspökkari alapítással, mint hajdan, a háború előtt az Actio Catholica esetében történt. Jómagam is, de mások is tovább kérdezték persze: Biztosan szabad ezt? Úgy tűnik, akkoriban legalább kétféle aggály merült fel ezzel a gondolattal szemben. Az egyik ez volt, tudniillik, hogy a szocializmus évtizedei után eljutottunk-e már arra a pontra, amikor az állam megengedi, vagy legalább eltűri az ilyen szerveződéseket. A másik aggály kissé bonyolultabbnak látszott: ha ezt már lehetséges, micsoda bennfentes emberek lehetnek a kezdeményezők, hogy ezt már tudják? Akkor viszont milyen vágányon fog elindulni az egész szerveződés? Így történt, hogy végül is civil kezdeményezésként és nem egyházi szervezet keretében alakult meg a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége.

Csakhogy nagy úr az idő és bátor vonásokkal rajzolja meg a fejlődés ívét a történelem. Mert a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége megalakult, országszerte elterjedt, nagyon sok értékes, őszinte kezdeményezést és törekvést egyesített, igen sok ember vágyainak nyitott szabad teret. Impozáns és bizony a hit és a társadalom számára rendkívül hasznos programok és akciók egész sorát szervezte meg, és kialakult Egyházunkkal is a bizalom és az alkotó együttműködés, aminek nagyon sok konkrét példáját láthattuk az elmúlt évek során.

A mai nap nemcsak a visszatekintésre alkalom, hanem arra is, hogy szemügyre vegyük, hogyan alakult hazánk és a kereszténység helyzete az utóbbi harminc év folyamán. Katolikus Egyházunkban Szent II. János Pál pápa korszakában indult ez a szövetség. Ő volt az, aki a II. vatikáni zsinat útmutatásait építő és értékeket teremtő módon fordította le a gyakorlat és az intézményes egyházi élet nyelvére. Ezt fejezte ki már a névválasztása is: János Pál: XXIII. János és VI. Pál, vagy Szent János, a szeretett tanítvány és Pál, a nemzetek apostola, aki tényleg el akarta vinni az Evangéliumot a Föld végső határáig. Nem sokkal a rendszerváltozás után nagyon sokan telve voltak csodálkozással és bizakodással, ahogy a zsoltár mondja „olyanok voltunk, mint akik álmodnak”. De Egyházunkon belül is megoszlottak a vélemények arról, hogy mit kell, mit lehet kezdeni az újonnan ránk köszöntött szabadsággal. Volt, aki azt szerette volna most már nyíltan is folytatni, amit a korábbi években elkezdett. Például szerzetesközösség módjára élni egy nagyobb magánlakásban, közben civil munkahelyen dolgozni, de immár félelem és titkolózás nélkül. Mások még emlékeztek az 1948 előtti állapotokra és azt gondolták, hogy vissza kell állítani, talán még formailag is az akkori helyzetet. Ismét mások érzékelték azt, amit Antall József miniszterelnök úr a „tetszettek volna forradalmat csinálni” mondatban fogalmazott meg, vagyis hogy nem teljesen a mi saját elképzelésünk és teljesítményünk volt az, ami történt, hanem világméretű folyamatok erőterében élünk. Ez pedig jelentős mértékben meghatározta, hogy mit akarjunk, mit akarhatunk, és hogyan vigyük azt végbe.

Sokan ijedten tapasztalták, hogy a nemzeti vagyon egy jelentős része nem tért vissza a társadalom tagjainak tulajdonába, hanem gyorsan és kedvező feltételek mellett nemzetközi társaságok kezébe került. Sokan nem értették, hogy miért kell az új tulajdonosoknak a termelést számos területen csökkenteni vagy megszüntetni, esetleg a cégek kutatási részlegét elsőként zárni be mondván, hogy másutt, a nagy nyugati központokban erre amúgy is megvan a megfelelő kapacitás. Újdonságnak számított, mégpedig nyugtalanító felismerésként, hogy megjelent a munkanélküliség és a hajléktalanság. Az új gazdaságban a képzettség nélküli fizikai munkára is kevesebb volt az igény, így egész rétegek, vagy akár kisebb régiók estek ki a munka világából. Szinte eufórikus örömmel látták sokan, hogy márkás nyugati termékeket is lehet kapni mindenütt, de hamarosan kitűnt, hogy sokan csak hitelből tudták mindezt megvásárolni, sőt az is gyakran előfordult, hogy az elismert nyugati márkanév nálunk gyengébb minőséget takart.

A nyolcvanas évek kissé visszafojtott, elég formális közbeszéde után nem kis félelemmel tapasztaltuk, hogy megjelentek a szenvedélyes, gyűlöletkeltő megnyilatkozások is, nem egyszer a vallás, a kereszténység vagy a katolicizmus ellen. Volt, akit mindez váratlanul ért. Annyi évtized megalázottsága és elnyomása után hogyhogy itt már megint mi vagyunk a bűnösök?

Magában az Egyházban II. János Pál pápa Szentlélektől ihletett útmutatásai nyomán elterjedtek az újabb idők törekvései is. Megújultak az egyházmegyék határai, megjelent Budapest neve főegyházmegyénk elnevezésében, praktikusabb, a mai élethez közelebb álló szervezeti formák jöttek létre. Ugyanakkor újjászületett a szerzetesség. Sok egyházi intézmény indulhatott el, főként a régi, visszaadott épületekben. Néha bizony váratlan ellenkezések és konfliktusok között. Az egyházmegyei zsinatok megtartása jó alkalom volt arra, hogy átgondoljuk egyházi küldetésünk egész skáláját. Maga II. János Pál pápa volt az, aki 1991-es látogatása során arra bátorította püspöki karunkat, hogy egyházmegyei zsinatokat tartsunk. Ezek tették lehetővé, hogy szisztematikusan, közösségileg, papok, szerzetesek és világiak bekapcsolásával áttekintsük egyházi tevékenységünk, küldetésünk egész skáláját a világegyház életének összefüggésében. Ugyanez a szent pápa hívta fel a püspököket arra is, hogy ne hátrafelé, hanem előre tekintsenek és erősítsék egységüket a közös célok érdekében.

Hol volt a helye ebben a megújulási folyamatban a világiak küldetésének és a földi ország alakításának? A II. vatikáni zsinat a világi hívek apostolkodásáról az Apostolicam Actuositatem kezdetű határozatában szól. Külön kitér az Actio Catholicára, amelyet a következő ismertetőjegyek együttes jelenléte határoz meg: 1. Célja azonos az Egyház apostoli céljával: megnyerni az Evangéliumnak és megszentelni az embereket, és kialakítani bennük a keresztényi lelkiismeretet, hogy képesek legyenek az evangélium szellemével átitatni a közösségeket és környezetüket. 2. A világiak együttműködnek a hierarchiával, hozzáadják a maguk tapasztalatait és felelősségét az Egyház lelkipásztori tevékenységéhez. 3. A hívők élő szervezet módján egyesülve cselekszenek. 4. A világiak a hierarchia irányítása alatt működnek és erre a főpásztoroktól kifejezett megbízást is kaphatnak (AA 20). Áttekintve ezeket a feltételeket világossá válik, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége részben hordozza ezeket a jegyeket. Ugyanakkor elsődleges és szinte kizárólagos célja nem teljesen azonos az Egyház apostoli céljával, hiszen nem elsősorban és közvetlenül a lelkek üdvösségét szolgálja, de nem is áll az egyházi hierarchia szervezeti irányítása alatt. Vagyis a KÉSZ nem teljesen Actio Catholica jellegű szerveződés, hanem a világiak küldetésének más feladatait is figyelme középpontjába állítja, nevezetesen az evilági dolgok rendjének megértését és alakítását az evangélium szellemében. Ezen a területen pedig a világi hívőket autonómia illeti meg, miközben hitelvi szempontból tiszteletben tartják az egyházi tanítóhivatal útmutatásait.

A KÉSZ tehát valódi autonóm szerveződés, ráfigyel az evilági élet és a társadalom problémáira, részt vállal a közösség életének alakításában is, de mindezt deklarált keresztény azonosságának jegyében, az evangélium szellemében teszi. Márpedig a kereszténység nem puszta filozófia, amelyet minden nemzedéknek újra fel kellene találnia, hanem isteni kinyilatkoztatáson alapuló történelmi valóság. Isten Jézus Krisztusban mondta el legteljesebb és végső szavát az emberiséghez. Jézus Krisztus személye, tanítása, halála és feltámadása jelenti azt az örökséget, amelyre hitünk épül. Számunkra ő a világosság és az erőforrás. Hozzá pedig valódi történelmi tényeken keresztül, a Szentírásban és az Egyház közösségében juthatunk el. Ha azonban megtaláltuk, ő olyan személyes kapcsolatba akar lépni velünk, amely megvilágítja, dinamikussá teszi életünket. Szívből kívánom, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Krisztusnak ebben a világosságában teljesítse küldetését hívő közösségünk és egész népünk javára!

* * *

A kongresszuson részt vett Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinata lelkészi elnöke, dunamelléki püspök és Fabinyi Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke is. Beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye; MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria