Erdő Péter Nagyboldogasszony ünnepén: Nem íróasztalnál született elmélet, nem ideológia a hitünk

A bíboros homíliáját teljes terjedelmében közöljük.

Krisztusban Kedves Testvérek!

Nagyboldogasszony napja van, Szűz Mária mennybevételét ünnepeljük. Tudjuk jól, hogy hittételként csak XII. Piusz pápa hirdette ki azt az igazságot, hogy a Szűzanya földi életének vége után testestől-lelkestől felvétetett a mennybe, ahol az örök dicsőségben Szent Fiának jobbján ül. Ám vallották és hirdették ezt a dogma kihirdetése előtt is hosszú évszázadokon át. Különös módon ábrázolták Szűz Mária elszenderedését. Szépnek, harmonikusnak mutatták be azt a pillanatot, nem pedig úgy, mint a többi ember megkínzott haldoklását. Már a 12. század óta liturgikus ünnepet szenteltek augusztus 15-én a Szent Szűz mennybevételének.

Mária mennybevételének titkával is hasonló a helyzet, mint sok más hitigazsággal, amelyet az Egyház a történelem során fogalmazott meg egyre pontosabban. Ám ezek nem késői elméletekből fakadtak, hanem az egyházi közösségnek az apostolok és utódaik által elfogadott hitét és gyakorlatát fogalmazták meg pontosabban. Az igaz hitre érzékeny keresztény közösség sajátos hitérzékkel rendelkezik, amely szervesen illeszkedik a Szentíráshoz, a Szent Hagyományhoz és az apostoli igehirdetéshez. Méltán szól a teológia a hívők érzékéről (sensus fidelium). Ilyen értelemben beszél Boldog John Henry Newman, akinek a szentté avatására idén ősszel kerül sor. (Vö. P. J. H. Newman, Konzultáció a hívekkel hittani kérdésekben, Bp., 2019, 17–19 stb.)

Hasonlóan gondolkodtak erről a régi magyar teológusok és hitszónokok is. A maga korában, a 18. században, modern gondolkodásúnak számított például Molnár János jezsuita atya. A korszellem azonban olyan volt, mint a vihar, nem elégedett meg a nyitottsággal, hanem az abszurdumig, az elfogadhatatlanságig túlozta a kezdetben helyesnek látszó felismeréseket is. Hiába számított tehát sok korabeli magyar szerzetessel együtt haladó gondolkodásúnak Molnár János, mégis előbb az ő rendjét, a jezsuitákat oszlatta fel külső nyomásra az Apostoli Szentszék, később II. József, a kalapos király majdnem az összes rendet betiltotta. Nos, ez a Molnár János írja Nagyboldogasszony ünnepéről, hogy Szűz Mária testi, lelki boldogságra jutott és a Mennyek Királynéja lett. Elismeri, hogy erről a Szentírásban vagy a zsinatokon nincs világos megfogalmazás vagy hittétel, mégis „ha ez ellen valaki száját merné tátani, azt széles e világ igaz püspökei, a templomoknak és a főiskoláknak tanító doktorai nyelvvel, tollal, könyvvel addig nyomnák és kergetnék, amíg meg nem vallaná azt, amit az egész kereszténység szokása vall, hirdet, prédikál”. (Molnár J., Egész esztendőnek vasárnapira és innepire szólgáló prédikátziók, Pozsonyban és Kassán 1777, 514.)

Mária mennybevételének ünnepe gyönyörűen példázza katolikus hitünk jellegét. A Szentírás, a Szent Hagyomány, a liturgikus élet gyakorlata, a hívő meggyőződés szerves egységben őrzi azt a gazdagságot, amit Isten Krisztus üdvözítő művével az emberiségnek ajándékozott. Nem íróasztalnál született elmélet, nem ideológia a hitünk, hanem szerves, élő, történelmi valóság, amely az Egyház közösségében él a Szentlélek indításai szerint. Szerepe van ebben a tanúságtételben a képzőművészetnek, a zenének, a költészetnek, főképpen pedig magának a liturgiának, hiszen a közös istentisztelet szabálya egyben a hit szabálya is.

Szűz Mária közössége Szent Fiával valódi egység itt a földön. De ez nem szűnhetett meg a halállal sem. Jézus Krisztus Isten és ember találkozásának szentsége. Vagyis jele és megvalósítója is. De Szűz Mária sajátos szerepe jelzi a mi hivatásunkat is. Mert az egész Egyház Krisztus teste. Mi, keresztények Krisztus tagjai vagyunk. Ő előttünk járt a halálban és a test feltámadásában, de minket is az idők végén arra hív, hogy testileg-lelkileg részünk legyen az örök boldogságban. Hisszük a test feltámadását. Szűz Máriáról pedig azt valljuk, hogy már most, megdicsőült testében is Szent Fiával együtt részesedik az örök boldogságban.

Nem nagyon távoli mindez? Van ennek köze szétszórt mindennapi életünkhöz? Olyan közeli és távoli, mint bármelyik más korban volt a történelem során. Mert mindennapi gondok gyötörték az embereket régen is. Éhínség és háborúk, különböző betegségek, korai halálozás, intrikák és gonoszkodások. Csak távolról látszik nyugalmasnak a régi emberek élete. Ha pedig belegondolunk a mai körülményeinkbe, most sem kiszámítható az emberiség helyzete. Vannak ugyan folyamatok, amelyek tőlünk függenek. Óvhatjuk a teremtett környezetünket, kötelességünk is kerülni az értelmetlen pazarlást vagy a szennyezést. De a kozmikus erőknek Földünk is ki van téve. A természet nagy folyamatai közül sok van, amelyet nem tudunk befolyásolni. Nem is az adja az életünk biztonságát, hogy mindent eltervezünk és irányítunk a földön, hanem az, hogy az egész létünk célját és értelmét megtaláljuk. Ez a cél pedig nem önáltatás, hanem a mindenható Isten nagyszerű terve, aki boldogságra hívott mindannyiunkat. Arra szánt, hogy egész lényünkkel átélhessük a vele való közösséget, vagyis eljuthassunk abba az országba, ahová a Boldogságos Szűz Mária már testestől-lelkestől felvétetett. Ámen.

*

Erdő Péter bíboros a szentmisét követően megáldotta a bazilika mellett kiállított a Szent Koronát és Szent László lovagkirályt megjelenítő virágkocsikat. A két kompozíció péntek este érkezik Debrecenbe, hogy augusztus 20-án a jubileumi karnevál menetben végigvonuljanak a városon.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye/Oxi-Le Papa

Magyar Kurír