Erdő Péter újabb öt évre az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának tagja

Ferenc pápa – 2021. június 21., hétfő | 17:54

Ferenc pápa a Katolikus Egyház legfelsőbb bírósága, az Apostoli Szignatúra tagjává nevezte ki Erdő Péter bíborost. A döntésről a magyar prímást a testület prefektusa, Dominique Mamberti bíboros értesítette június 10-én kelt levelében.

Erdő Péter először 2004 áprilisában, Szent II. János Pál pápasága idején lett az Egyház legfelsőbb bíróságának tagja.

Az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bírósága kialakulásának kezdeteit a 13. századra tehetjük, amikor is már bizonyíthatóan dolgoztak a pápai udvarban úgynevezett referensek (referendarii), akiknek a feladata az volt, hogy az ügyhallgató bíborosok és káptalanok (auditores) elé aláírásra (signatura) készítsék elő a peres és kegyelmi ügyek iratait. VI. Pál pápa rögzítette a jelenlegi feladatait, és azóta az Apostoli Szignatúra Legfelsőbb Bíróságának rendszere kisebb változtatásokkal működik az Egyházon belül.

Az Apostoli Szignatúra feladatköre peres ügyek eldöntésére, az egyházi közigazgatási bíráskodásra és a bíróságokkal kapcsolatos igazgatási teendők ellátására terjed ki.

Erdő Péter jelenleg az Apostoli Szentszék hét dikasztériumának tagja: az Apostoli Szignatúra, vagyis a Szentszék legfelsőbb bírósága mellett a Keleti Egyházak Kongregációjának, a szentszéki államtitkárság II. szekciója külügyi tanácsadó testületének, a vatikáni pénzügyekért felelős Gazdasági Tanácsnak, a Szentségi és Istentiszteleti Fegyelmi Kongregációnak, a Tanulmányi Intézetek Katolikus Nevelésügyi Kongregációnak, továbbá a Törvényszövegek Pápai Tanácsának.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Merényi Zita

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria