Ferenc pápa Aglonában: A „szolidaritásturizmus” helyett óvjuk egymást és álljunk egymás mellett!

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

Joggal mondhatnánk, hogy amit Szent Lukács elbeszél az Apostolok cselekedetei könyv elején, az itt ma megismétlődik: szorosan egybekapcsolódva átadjuk magunkat az imának, anyánknak, Máriának társaságában (vö. ApCsel 1,14). Ma tegyük magunkévá e látogatás mottóját: „Anyánk, mutatkozz meg”, tárd fel előttünk, milyen helyen folytatod a Magnificat éneklését, milyen helyeken található a te megfeszített fiad, hogy rátalálhassunk lábánál a te szilárd jelenlétedre!

János evangéliuma csak két jelenetet említ, amelyben Jézus útja keresztezi anyjának útját: a kánai menyegző (vö. Jn 2,1–12), és az, amit imént olvastunk: Mária a kereszt lábánál (vö. Jn 19,25–27). Mintha az evangélistának az lenne a szándéka, hogy Jézus anyját ezekben a látszólag ellentétes élethelyzetekben mutassa meg nekünk: a házasságkötés öröme és a gyermek halála miatti fájdalom. Amikor most belépünk Isten szavának titkába, mutassa meg nekünk Mária, mi az a jó hír, amelyet az Úr ma meg akar osztani velünk!

Az első, amit megjegyez az evangélista, hogy Mária „szilárdan áll” fia mellett. Nem egy könnyed állás ez, nem is visszahúzódó, pláne nem kishitű állás. Erősen áll, „odaszegezve” a kereszt lábához, azt fejezve ki testtartásával, hogy semmi és senki nem tudná elmozdítani arról a helyről. Mária elsősorban így mutatkozik meg: azok mellett, akik szenvednek, azok mellett, akiktől az egész világ menekül, azok mellett is, akiket bíróság elé hurcolnak, akiket mindenki elítél, akiket deportálnak. Akiket nemcsak elnyomnak vagy kizsákmányolnak, hanem akik egyenesen a „rendszeren kívül” rekednek, a társadalom peremére szorulnak (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 53). Velük együtt ott van az Anya is, a meg nem értés és a szenvedés keresztjére szegezve.

Mária azt is megmutatja nekünk, hogyan álljunk ilyen helyzetekben: ez nem egy séta vagy egy rövid látogatás, de nem is „szolidaritásturizmus”. Akiknek bármilyen fájdalmuk van, érezniük kell, hogy mellettük és a pártjukon állunk, szilárdan, erősen. A társadalom által kidobott összes ember megtapasztalhatja ezt a tapintatosan közeli Anyát, mert aki szenved, azon ott maradnak az ő fiának, Jézusnak nyílt sebei. Mária ezt megtanulta a kereszt lábánál. Mi is arra kaptunk meghívást, hogy „megérintsük” mások szenvedését. Keressük meg az embereket, vigasztaljuk meg és kísérjük őket; ne féljünk megtapasztalni a gyengédség erejét és bevonódni, életünket „bonyolulttá tenni” másokért (vö. uott, 270). És Máriához hasonlóan maradjunk szilárdak, álljunk a talpunkon: Istenhez fordított szívvel, bátran, felemelve az elesettet, támogatva az egyszerűt, segítve véget vetni mindenféle elnyomó helyzetnek, mely keresztre feszítve élni kényszeríti őket.

Máriát arra kérte Jézus, hogy saját fiaként fogadja el a szeretett tanítványt. A szöveg azt mondja, hogy ők ketten együtt voltak, Jézus azonban észreveszi, hogy ez nem elég, ha nem fogadják be egymást. Mert állhatunk tömérdek ember mellett, osztozhatunk velük ugyanazon a lakáson, lakónegyeden vagy munkahelyen; osztozhatunk velük a hiten, örömmel szemlélhetjük ugyanazokat a misztériumokat anélkül, hogy elfogadnánk szeretettel a másikat. Hány házaspár mesélhetne arról, hogy egymás mellett, de nem egymással élnek; hány fiatal érzi fájdalommal ezt a távolságot a felnőttektől; hány idős ember érzi úgy, hogy hűvös ellátást, de nem szeretetteljes gondoskodást és elfogadást kap.

Igaz, előfordult néhányszor, hogy amikor megnyíltunk mások felé, az nagyon rossz hatással volt ránk. Az is igaz, olyan politikai körülmények között életünk, hogy a népeink közötti összetűzés történelme még fájdalmasan friss. Mária úgy mutatkozik meg, mint megbocsátásra nyitott asszony, aki képes félretenni neheztelést és bizalmatlanságot; nem siránkozik azon, hogy „mi lehetett volna”, ha fiának barátai, ha népének papjai vagy vezetői másképp viselkedtek volna, nem engedi, hogy legyőzze a frusztráció vagy a tehetetlenségérzet. Mária hisz Jézusnak, és befogadja a tanítványt, mert azok a kapcsolatok gyógyítanak meg és szabadítanak fel bennünket, amelyek megnyitnak a másokkal való találkozásra és a testvériségre, mert magát Istent fedezik fel a másikban (vö. uott, 92). Sloskāns püspök, aki itt pihen, miután letartóztatták és messzire küldték, ezt írta szüleinek: „Szívem mélyéből kérlek benneteket: ne engedjétek, hogy a bosszú vagy a keserűség befészkelje magát szívetekbe! Ha megengednénk, nem igazi keresztények, hanem fanatikusok lennénk.” Olyan időkben, amikor olyan mentalitások látszanak visszatérni, amelyek arra hívnak, hogy ne bízzunk meg másokban, amelyek statisztikákkal akarják bizonyítani, hogy jobban éreznénk magunkat, nagyobb jólétben és biztonságban élhetnénk, ha egyedül lennénk, Mária és e föld tanítványai befogadásra hívnak bennünket, arra, hogy álljunk ki ismét a testvér, az egyetemes testvériség mellett.

De Mária olyan asszonynak is mutatkozik, aki engedi, hogy befogadják, alázatosan elfogadja, hogy a tanítvány életének részévé váljon. Azon a menyegzőn, amelyen a násznép bor nélkül maradt, azzal a veszéllyel, hogy a sok szertartás között kihűl a szeretet és elillan az öröm, ő volt az, aki megparancsolja, hogy tegyék azt, amit Jézus mond majd nekik (vö. Jn 2,5). Most pedig engedelmes tanítványként engedi magát befogadni, átköltözik, a fiatalabb életritmusához igazodik. A harmónia mindig áldozattal jár, amikor különbözők vagyunk, amikor az évek, az élettörténetek és a körülmények olyan érzés-, gondolkodás-, és cselekvésmódokra késztetnek, amelyek első látásra számunkra idegenek. Amikor hittel elfogadjuk a befogadás és a befogadottság parancsát, akkor lehetséges az egységet építeni a különbözőségben, mert az eltérések nem fékeznek le és nem osztanak meg bennünket, hanem képesek vagyunk túllépni rajtuk, és meglátni a többieket legmélyebb méltóságukban, mint egyazon Atya gyermekeit (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 228).

Mint minden szentmisében, ebben is arra a napra emlékezünk. A kereszt lábánál Mária emlékeztet bennünket annak örömére, hogy gyermekeinek ismertük fel magunkat, az ő fia, Jézus pedig arra hív bennünket, hogy vigyük otthonunkba Máriát, és tegyük életünk középpontjába. Mária nekünk akarja adni az ő bátorságát, hogy szilárdan álljunk; az ő alázatát, amely lehetővé teszi számára, hogy a történelem minden órájának koordinátáihoz alkalmazkodjon; és Mária felemeli hangját, hogy e neki szentelt kegyhelyen mindnyájan elköteleződjünk egymás különbségtételek nélküli befogadása mellett, és hogy Lettországban mindenki tudja, hogy hajlandók vagyunk előnyben részesíteni a szegényeket, felemelni az elesetteket, és elfogadni másokat úgy, ahogy vannak.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír