Ferenc pápa az evangélium elsőbbségét hangsúlyozta az új bírósági évad kezdetén

Ferenc pápa – 2020. február 15., szombat | 18:37

Február 15-én, szombaton délelőtt az Apostoli Palota Királyi termében fogadta a pápa Vatikán Városállam igazságszolgáltatásának képviselőit abból az alkalomból, hogy megnyitotta az új bírósági évadot. A bírói döntések vezérelvéül az evangéliumot ajánlotta a Szentatya.

Az igazságosság szolgálatára és a közrend védelmére hív a munkátok, ami lehetővé teszi az igazi testvériség építését, főként a gyengék és törékenyek körében – kezdte beszédét Ferenc pápa.

Elsőként az evangélium szerepére hívta fel a bírók és ügyészek figyelmét, hiszen a Jézus javasolta igazságosság nem egyszerűen rendszabályok technikai alkalmazását jelenti, hanem a felelőséggel kormányzó ember szívének készségét.

Jézus arra hív mindenkit, hogy önmagában tegyen rendet, a szívében különítse el a búzát a konkolytól. Kezdődjék az új igazságszolgáltatási évad belülről, ne jogszabályokkal, hanem mindenki személyes elköteleződésével.

Valódi igazságosság csak személyes megtérésen át vezet – figyelmeztetett a pápa.

Az igazságosságot kísérje a három sarkalatos erény: a bölcsesség, az erősség és a mértékletesség. A bölcsesség az igaz és a hamis megkülönböztetésére, az erősség a nyomásgyakorlás és a szenvedély kivédésére, a mértékletesség pedig a helyes egyensúly meglelésére szolgáljon – ajánlotta a Szentatya. Alapvető szabályként kötötte az igazságszolgáltatásban dolgozók lelkére, hogy a törvények szabályosságát mindig kapcsolják össze a jézusi irgalmassággal. Az irgalmasság ugyanis nem az igazságosság felfüggesztése, hanem annak beteljesítése, hiszen magasabb szintre emeli azt.

Ferenc pápa beszéde második részében, az elvi megalapozás után már konkrét gyakorlati témákat érintett. Emlékeztetett, hogy egy évtizede kezdődött a vatikáni jogszabályok és eljárásmódok modernizálása, mely szeretne harmonikusan illeszkedni a nemzetközi gyakorlat elvárásaihoz, az emberi személy, főként a kiskorúak méltósága védelmében.

A Vatikánban felmerült pénzügyi visszaéléssel kapcsolatban a pápa elmondta, az eljárást maga a vatikáni Felügyeleti Bizottság kezdeményezte, de mivel a vizsgálat még folyamatban van, az ártatlanság vélelme okán még nem lehet nyilatkozni.

Beszéde végén a Szentatya a jézusi aranyszabályra emlékeztetett: „Amilyen mértékkel ítéltek, olyannal nyertek ti is ítéletet” (Mt 7,2). Végül Vatikán Városállam igazságszolgáltatásának képviselői közösen imádkoztak felelős szolgálatuk helyes végzéséért.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria