Ferenc pápa: Az Isten előtti önvád szabadít meg a képmutatástól

Ferenc pápa – 2019. október 15., kedd | 19:59

Jézus nem tolerálja, nem viseli el a képmutatást, ezért nevezi a farizeusokat „fehérre meszelt síroknak” – emelte ki Ferenc pápa reggeli homíliájában, az október 15-én reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmisén.

A napi evangélium Lukács könyve 11. fejezetéből így hangzik: „Egy farizeus meghívta Jézust, hogy étkezzék nála. Ő el is ment, és asztalhoz telepedett. Amikor a farizeus látta, hogy Jézus étkezés előtt nem mosott kezet, megütközött rajta. Az Úr ekkor így szólt hozzá: »Ti, farizeusok, tisztán tartjátok ugyan a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és gonoszsággal. Esztelenek! Hát nem az alkotta a belsőt, aki a külsőt is? Adjátok inkább oda a rászorulóknak azt, amitek van, és akkor majd mindjárt tiszták lesztek egészen!«” (Lk 11,37–41).

Van egy magatartás, amit az Úr nem visel el: a képmutatás – hangsúlyozta homíliájában az evangélium e szakaszára építve gondolatait a Szentatya. Kifejtette: Jézust egy ilyen hipokrita hívja meg. Nem barátságból, hanem hogy elítélje őt. A képmutató másnak mutatkozik, mint amilyen valójában; titokban másként gondolkodik, mint ahogy beszél.

Jézus gyakran hívja a farizeusokat „képmutatóknak”, „fehérre meszelt síroknak”. Ez nem sértés, ez az igazság! – szögezte le a pápa. – „Kívülről tökéletes vagy, sőt állig be vagy gombolva a romlottsággal szemben, de belülről egészen más vagy.” Ez a magatartás a nagy hazudozótól, az ördögtől ered. Ő a nagy képmutató, a képmutatók pedig az ő örökösei. A képmutatás az ördög nyelve, gonosz nyelv, mely bejut a szívünkbe, és ott elhinti annak magvait az ördög.

A pápa kifejtette: „A képmutató nyelvezet nem mondom, hogy normális, de köznapi, mindennapos. Megjelenni egyféle módon, és másnak lenni valójában. A hatalmi harcban például az irigység és a féltékenység miatt egy adott módon létezel, de belülről ott van a gyilkos méreg, mert a képmutatás öl, mindig. Előbb vagy utóbb gyilkol.”

Ki kell gyógyulni ebből a magatartásból! De mi az ellenszere? Hogy az igazságot mondjuk Isten előtt, vagyis megvádoljuk önmagunkat. Vádolni kell magunkat! – emelte ki Ferenc pápa. „Ezt és azt csináltam, ezeket gondoltam, de rosszul. Irigykedő vagyok, szét akarom rombolni…” – és ami belül van, kimondjuk az Úr előtt. Ez nem szokványos lelkigyakorlat, de törekedjünk rá! Vádoljuk magunkat a szívünkben, tekintsük magunkat bűnösnek a képmutatásban és a gonoszságban. Az ördög ugyanis gonoszságot hint el, ezért mondjuk az Úrnak: „Nézd csak, Uram, milyen vagyok!” Mondjuk alázattal! – buzdított a Szentatya.

Tanuljuk meg önmagunkat vádolni! Talán túl erős ez, de így van. Az a keresztény, aki nem tudja önmagát vádolni, nem jó keresztény, és azt kockáztatja, hogy képmutatásba esik. Emlékezzünk Péterre, amikor így szólt Jézushoz: „Távozz tőlem, Uram, mert bűnös ember vagyok!” Tanuljuk meg vádolni saját magunkat! – hangsúlyozta kedd reggeli homíliájában Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria