Ferenc pápa elfogadta Majnek Antal munkácsi megyéspüspök lemondását

Külhoni – 2022. január 28., péntek | 13:13

A Szentatya elfogadta Majnek Antal OFM lemondását a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye (Ukrajna) vezetéséről, és ezzel egyidejűleg kinevezte Lucsok Péter Miklós OP segédpüspököt ugyanazon egyházmegye sede vacante és ad nutum Sanctae Sedis apostoli adminisztrátorává – tájékoztatott január 28-án a Szentszék sajtóközpontja.

A sede vacante kifejezés a széküresedés idejére való szolgálatot jelöli, az ad nutum Sanctae Sedis (latinul a Szentszék szolgálatára álló) kifejezés pedig azt, hogy ideiglenes a kinevezés, azaz az elöljáró, jelen esetben a pápa belátása szerint visszavonható.

Majnek Antal tavaly november 18-án ünnepelte hetvenedik születésnapját és ugyancsak 2021-ben ünnepelhette püspökké szentelésének 25. évfordulóját január 6-án, vízkeresztkor. A Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye húsz éve, 2002-ben jött létre; Majnek Antalt 2002. március 27-én nevezte ki a pápa az egyházmegye első megyéspüspökévé.

Majnek Antal Budapesten született 1951. november 18-án. Az általános iskolát Pilisszentlászlón végezte, majd a Szentendrei Móricz Zsigmond Gimnáziumban érettségizett. A Budapesti Műszaki Egyetemen villamosmérnöki diplomát szerzett, ezt követően egy évig a Mechanikai Mérőműszerek Gyárában dolgozott.

1977-ben lépett be a Kisebb Testvérek Rendjének Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett magyarországi provinciájába. A Ferences Hittudományi Főiskolán végezte teológiai tanulmányait Esztergomban és Budapesten. 1981. szeptember 15-én tette le örökfogadalmát, majd 1982. április 17-én szentelték pappá Budapesten. A Szentendrei Ferences Gimnáziumban fizika–technika és hittan szakos tanárként működött.

A rendszerváltás után 1989 júliusában két rendtársával együtt érkezett Kárpátaljára a magyar hívek szolgálatára. Huszti plébánosként a huszti és a técsői járásban végzett lelkipásztori szolgálatot. Emellett 1993-tól ellátta a kárpátaljai magyar hívek vikáriusi szolgálatát.

2019 júliusában emlékeztek meg a kárpátaljai ferences misszió indulásának harmincadik évfordulójáról. Majnek Antal akkor így idézte fel a kezdeteket: „Amikor megérkeztünk, a temetőben volt az első szentmise. Ez sok mindent elmond, de legfőképpen azt, hogy feltámadunk. Ebben a reménységben éltek itt a hívek a nyomorúság idején. Majd harminc évvel ezelőtt ez a reménység elkezdett kiteljesedni. Azóta él, erősödik és növekszik ez a gyönyörű szép reménység: velünk az Isten!”

Forrás: Szentszéki Sajtószolgálat, Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye

Fotó: Lambert Attila

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria