Ferenc pápa gyengélkedik, ezért nem ment el a római papsággal való találkozóra

Ferenc pápa – 2020. február 27., csütörtök | 18:45

Lemondta a lateráni bazilikába tervezett találkozóját a pápa. Gyengélkedik – adta hírül a Vatikáni Rádió február 27-én –, ezért a Szent Márta-ház közelében marad.

Újságírói kérdésekre válaszolva Matteo Bruni, a Szentszék Sajtótermének igazgatója elmondta, ma délelőtt a Szentatya nem ment el a Lateráni Keresztelő Szent János-bazilikában a római papsággal tartott bűnbánati liturgiára. Mivel gyengélkedik, inkább a Szent Márta-ház közelében maradt.

A többi programja nem változik – nyilatkozta a szóvivő.

Ennek megfelelően a pápa bemutatta a csütörtök reggeli szentmisét a Szent Márta-ház kápolnájában, majd fogadta a Global Catholic Climate Movement (Globális Katolikus Klímamozgalom) tagjait. Ez a szervezet együttműködik az Egyházzal közös otthonunk nagyobb védelmében, a Laudato si’ kezdetű enciklika értékei nyomán.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria