A pápa a japán püspököknek: Az átmenetiség kultúrája helyett a tartós szeretetre kell buzdítani

Ferenc pápa – 2017. szeptember 19., kedd | 13:39

Ferenc pápa szeptember 14-i keltezéssel a Japánban lelkipásztori úton tartózkodó Fernando Filoni bíboros által levelet küldött az ország katolikus püspökeinek.

Ebben a Szentatya – hálával emlékezve a helyi Katolikus Egyház vértanúsággal gazdag örökségére – kijelöli a legfőbb irányvonalakat, amelyek választ adhatnak a jelenkor társadalmi és egyházi kihívásaira.

A pápa utal a japán püspökök 2015 márciusában tett ad limina látogatására, amikor utoljára találkozott velük. Minthogy Filoni bíboros lelkipásztori útja nem kötődik évfordulóhoz vagy ünnepi eseményhez, a levél valójában Ferenc pápa egyetemes péteri szolgálatának jele, mellyel a konkrét helyi egyházakról gondoskodik.

Levelében a Szentatya mindenekelőtt annak a számos japán mártírnak a tanúságtételére hivatkozik, akik különleges helyet foglalnak el a szívében. (Ferenc pápa jezsuita képzése idején először éppen arra vágyott, hogy Japánba menjen misszióba, de erről tüdőbetegsége miatt le kellett mondania.) Miki Szent Pálra és társaira gondol, akik 1597-ben szenvedtek Krisztus-hitük és egyházhűségük miatt vértanúságot. A megszámlálhatatlan hitvalló mellett a pápa külön megemlíti Boldog Justus Takajama Ukon (Képünk az ő februári boldoggáavatási szertartásán készült – a szerk.) példáját, aki ugyanebben az időszakban inkább választotta nemesi gazdagsága helyett a szegénységet és a száműzetést, csak hogy ne kelljen megtagadnia Jézus nevét. És mit is lehetne mondani a rejtett keresztényekről – kérdezi a pápa –, akik 1600-tól az 1800-as évek közepéig illegalitásban élték hitüket, hogy ne váljanak hittagadókká? Éppen nemrég ünnepeltük „felfedezésük” 150. évfordulóját.

E lelki örökség jegyében folytatják az evangelizáció mai munkáját a szegények fölkarolásával és különböző származású hívek közösségi integrációjával. Ferenc pápa levelében köszönetet mond nekik a kulturális élet, a vallásközi párbeszéd és a teremtett világ védelmének terén tanúsított elkötelezettségükért. Hangsúlyozza az Egyház eredendő és alapvető missziós jellegét, és idézi a hegyi beszéd két missziós kulcsszavát: só és világosság. A szolgálat jegyében az Egyház só, mely megóv a megromlástól, és ízt ad, világosságként pedig elűzi a sötétséget, és a valóság tiszta látását teszi lehetővé. Jézus beszéde a mustármag és a kovász képével a kezdet kicsiny jellegéről különösen sokatmondó a mai japán egyház helyzetéről. Erre a kicsi egyházra Jézus nagy spirituális és morális küldetést bízott. A Szentatya tudatában van a papi és szerzetesi hivatások hiányából és a világi hívek korlátozott részvételéből eredő nehézségeknek, ám rámutat arra: a jézusi logika szerint a munkások csekély létszáma nem akadályozhatja az aratást.

A pápa részletesen kitér a jelen valóság adta kihívásokra, amelyekbe nem szabad beletörődni, sem pedig a párbeszéd hamis és bénító békülékenységével válaszolni. Aggodalmának ad hangot a következő problémák miatt: magas a válások aránya és az öngyilkosok száma, főként a fiatalok körében. Számos japán fiatal választja a társadalmi élettől teljesen elkülönült, úgynevezett „hikikomori” életformát. A vallási és spirituális élet formalizmusa, a vallási közömbösség, a munka és a nyereség iránti megszállottság nagy társadalmi kihívás. A gazdasági fejlődés ellenére nő a szegények, a peremre szorultak és a kirekesztettek száma, és Ferenc pápa itt nemcsak az anyagi értelemben szegényekre gondol, hanem a lelkileg és morálisan éhezőkre is. Ebben az összetett és kihívásokkal teli társadalomban kell Japánban a Katolikus Egyháznak a jézusi missziót választania mint só és mint világosság.

E küldetéshez ajánlja a Szentatya az átfogó és szilárd papi-szerzetesi képzést, mely választ adhat az „átmenetiség kultúrájára”. Főként a fiatalokat kell segíteni abban, hogy higgyenek a szilárd és tartós szeretet lehetőségében, amire konkrét módon fel kell őket készíteni. Levele befejező részében Ferenc pápa arra buzdítja a japán főpásztorokat: hasznosítsák az utóbbi évtizedekben létrejött egyházi mozgalmak lehetőségeit, majd áldását küldi nekik és a rájuk bízott nyáj számára is.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria