Ferenc pápa katekézise: A feszülettel és az evangéliummal töltsétek a nagyhetet!

Ferenc pápa katekézisének fordítását teljes egészében közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Ezekben a hetekben, amikor szorongás tölt el bennünket a világjárvány miatt, mely rendkívül nagy szenvedést okoz a világnak, sok kérdést teszünk fel magunknak, talán Istennel kapcsolatos kérdéseket is: Miként reagál Isten a fájdalmunkra? Hol van, amikor mindenhol csak baj van? Miért nem oldja meg gyorsan a problémákat? Ilyen kérdéseket teszünk fel Istenről.

Jézus szenvedéstörténete lehet segítségünkre, amely a nagyhétnek ezekben a napjaiban elkísér bennünket. Voltaképpen benne is sok kérdés sűrűsödik össze. Az emberek, miután diadalittasan köszöntötték Jézust Jeruzsálemben, azt kérdezgették, vajon megszabadítja-e végre a népet ellenségeitől (vö. Lk 24,21). Hatalmas, diadalmas, kardot ragadó Messiást vártak. Ehelyett egy szelíd és alázatos szívű ember érkezik, aki megtérésre és irgalomra biztat. És a tömeg, mely korábban hozsannázva köszöntötte, most azt kiabálja: „Keresztre vele!” (Mt 27,23). Akik követték, zavarba esve és rémülve faképnél hagyják. Arra gondoltak: ha Jézusnak ilyen a sorsa, akkor nem ő a Messiás, mert hiszen Isten erős, Isten legyőzhetetlen.

De ha továbbolvassuk a szenvedéstörténetet, meglepő dologgal találkozunk. Amikor Jézus meghal, a római százados, aki nem volt hívő, aki nem zsidó, hanem pogány volt, aki látta őt a kereszten szenvedni, és hallotta, hogy mindenkinek megbocsátott, aki kézzel foghatóan megtapasztalta az ő mérhetetlen szeretetét, megvallja: „Ez az ember valóban Isten Fia volt!” (Mk 15,39). Épp az ellenkezőjét mondja annak, amit a többiek. Azt mondja, hogy itt Isten van jelen, ő valóban Isten.

Ma feltehetjük magunknak a kérdést: milyen az Isten valódi arca? Általában azt vetítjük bele, amilyenek mi vagyunk, csak maximális mértékben: saját sikerünket, saját igazságérzetünket, saját felháborodásunkat is. Az evangélium azonban arról tanúskodik, hogy Isten nem ilyen. Másmilyen, és saját erőnkből nem ismerhettük volna meg. Ezért a közelünkbe jött, segítségünkre sietett, és épp húsvétkor teljesen feltárta önmagát. És hol tárta fel magát teljesen? A kereszten. Ott felismerjük és megtanuljuk Isten arcvonásait. Ne felejtsük el, testvérek, hogy a kereszt Isten tanítószéke. Javunkra válik, ha megállunk a feszület előtt, ha csendben szemléljük és látjuk, ki is a mi Urunk: aki nem mutat ujjal senkire, még azokra sem, akik keresztre feszítik, hanem kitárja karját mindenki előtt; aki nem zúz össze bennünket dicsőségével, hanem engedi levetkőztetni magát értünk; aki nem szavakkal szeret bennünket, hanem szótlanul életet ad nekünk; aki nem kényszerít, hanem megszabadít bennünket; aki nem idegenként bánik velünk, hanem magára veszi gonoszságunkat, magára veszi bűneinket. Tehát szemléljük a feszületet, hogy megszabaduljunk Istenről alkotott előítéleteinktől. Aztán lapozzuk fel az evangéliumot. Ezekben a napokban, amikor mindenki karanténba zárva, otthon van, két dolgot vegyünk kezünkbe: a feszületet, és szemléljük; az evangéliumot, és lapozzuk fel! Ez egy nagy otthoni liturgia lesz számunkra, hiszen ezekben a napokban nem mehetünk templomba! Feszület és evangélium!

Az evangéliumban azt olvassuk, hogy amikor az emberek Jézushoz mennek, hogy királlyá tegyék, például a kenyérszaporítás után, ő eltávozik (vö. Jn 6,15). És amikor az ördögök le akarják leplezni isteni fenségét, ő elhallgatja őket (vö. Mk 1,24–25). Miért? Mert Jézus nem akarja, hogy félreértsék, nem akarja, hogy az emberek összekeverjék az igaz Istent, aki alázatos szeretet, egy hamis istennel, egy világias istennel, aki látványos dolgokat művel és kényszerítő erővel lép fel. Ő nem bálvány. Ő olyan Isten, aki emberré lett, olyanná, mint mi, valamennyien, és emberként fejezi ki magát, de istenségének erejével. Mikor is hirdeti meg valaki ünnepélyesen Jézus identitását az evangéliumban? Amikor a százados azt mondja: „Ez valóban Isten Fia volt.” Ekkor mondatik ki, mihelyt életét adta a kereszten, mert itt már nem lehet tévedni: látható, hogy Isten mindenható a szeretetben, és nem más módon. Ilyen a természete, lényegénél fogva ilyen. Ő a Szeretet.

Ellene vethetnéd: „Mire megyek egy ilyen gyenge Istennel, aki meghal? Jobban szeretnék egy erős istent, egy hatalmas istent!” De tudod, e világ hatalma elmúlik, a szeretet viszont megmarad. Csak a szeretet őrzi meg életünket, mert átöleli gyengeségeinket, és átalakítja azokat. Isten szeretete az, ami a megbocsátással meggyógyította bűnünket húsvétkor, ami a halált élethez vezető úttá tette, ami félelmünket bizalommá, szorongásunkat reménnyé változtatta. A húsvét azt üzeni nekünk, hogy Isten mindent jóra fordíthat. Hogy vele valóban bízhatunk abban, hogy minden rendben lesz. És ez nem képzelgés, mert Jézus halála és feltámadása nem képzelgés, hanem valóság! Ezért mondják nekünk húsvét reggelén: „Ne féljetek!” (vö. Mt 28,5). A rosszra vonatkozó aggasztó kérdések nem tűnnek el hirtelen, de a Feltámadottban megtalálják azt a szilárd alapot, amelyek lehetővé teszi számunkra, hogy ne süllyedjünk el.

Kedves testvérek! Jézus megváltoztatta a történelmet azáltal, hogy közel jött hozzánk, és azt – bármennyire magán hordozza is a rossz bélyegét – az üdvösség történetévé tette. Azáltal, hogy életét feláldozta a kereszten, Jézus legyőzte a halált is. A Megfeszített nyitott szívéből Isten szeretete valamennyiünket elér. Megváltoztathatjuk élettörténetünket azáltal, ha közelítünk hozzá, ha elfogadjuk a felkínált üdvösséget. Testvérek! Tárjuk ki előtte egész szívünket az imában ezen a héten, ezekben a napokban: a feszülettel és az evangéliummal! Ne felejtsétek el: feszület és evangélium. Ez egy otthoni liturgia lesz. Tárjuk ki előtte szívünket az imában, engedjük, hogy pillantása rajtunk nyugodjon! Meg fogjuk érteni, hogy nem vagyunk egyedül, hanem szeretettek vagyunk, mert az Úr nem hagy magunkra és soha nem felejt el bennünket.

Ezekkel a gondolatokkal kívánok nektek áldott nagyhetet és boldog húsvétot.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír