Ferenc pápa katekézise: Kérdezzük meg, hogyan tudjuk segíteni a világ gyógyulását!

Ferenc pápa – 2020. augusztus 5., szerda | 19:13

Augusztus 5-én, az egy hónapos szünet után, a Szentatya ismét tartott katekézist a vatikáni Apostoli Palota könyvtárából. Különleges és aktuális témát választott ma kezdett elmélkedéssorozata tárgyául, ez pedig a világ gyógyítása.

Ferenc pápa teljes katekézisének fordítását közreadjuk.

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

A világjárvány továbbra is mély sebeket okoz, felfedve sebezhetőségünket. Sok a halott, nagyon sok a beteg minden földrészen. Megannyi ember és család él bizonytalanságban a társadalmi–gazdasági problémák miatt, melyek különösen a legszegényebbeket sújtják.

Ezért szemünket szilárdan Jézusra szegezve kell tartanunk (vö. Zsid. 12,2), és ezzel a hittel be kell fogadnunk Isten országának reményét, melyet maga Jézus hoz nekünk (vö. Mk 1,5; Mt 4,17; KKK 2816). Ez a gyógyulás és üdvösség országa, amely már jelen van köztünk (vö. Lk 10,11). Ez az igazságosság és béke országa, amely a szeretet jótetteiben nyilvánul meg, melyek növelik a reményt és erősítik a hitet (vö. 1Kor 13,13). A keresztény hagyományban a hit, a remény és a szeretet sokkal többet jelent érzelmeknél vagy attitűdöknél. Ezek a Szentlélek kegyelme által belénk ültetett erények (vö. KKK 1812–1813): olyan ajándékok, amelyek gyógyítanak és gyógyítókká tesznek bennünket, olyan ajándékok, amelyek új horizontokat nyitnak meg előttünk, még ha korunk nehéz vizein evezünk is.

A hit, a remény és a szeretet evangéliumával való új találkozás kreatív és megújult gondolkodásmód kialakítására szólít bennünket. Ily módon képesek leszünk megváltoztatni testi, lelki és társadalmi gyengeségeink gyökereit. Képesek leszünk gyökereiknél meggyógyítani az egymástól elválasztó igazságtalan struktúrákat és pusztító gyakorlatokat, melyek az emberiség családját és a bolygót fenyegetik.

Jézus szolgálata számos példát kínál a gyógyításra: amikor meggyógyítja azokat, akiknek magas a láza (vö. Mk 1,29–34), akik leprások (vö. Mk 1,40–45), bénultak (vö. Mk 2,1–12); amikor visszaadja a látást (vö. Mk 8,22–26; Jn 9,1–7), a beszédkészséget vagy a hallást (vö. Mk 7,31–37), valójában nemcsak testi betegséget gyógyít, hanem az egész embert gyógyítja. Ily módon visszasegíti őt a közösségbe, immár gyógyultan; kiszabadítja elszigeteltségéből, mert hiszen meggyógyította.

Gondoljunk csak a kafarnaumi béna meggyógyításáról szóló gyönyörű elbeszélésre (vö. Mk 2,1–12), melyet a [mostani, délelőtti] kihallgatás elején hallottunk. Miközben Jézus a ház bejáratánál prédikál, négyen elhozzák béna barátjukat Jézushoz; de mivel nem tudnak bemenni, mert akkora volt a tömeg, lyukat csinálnak a tetőn, és leeresztik a hordágyat a prédikáló Jézus elé. „Hitüket látva Jézus így szólt a bénához: »Fiam, bocsánatot nyertek bűneid!«” (Mk 2,5). Aztán látható jelként hozzátette: »Kelj fel, fogd a hordágyad, és menj haza!«” (Mk 2,11).

Milyen csodálatos példa a gyógyításra! Krisztus cselekedete közvetlen válasz ezeknek az embereknek a hitére, a feléje táplált reményükre, az egymás iránt tanúsított szeretetükre. Jézus gyógyít, de nemcsak a bénulást gyógyítja, hanem mindent gyógyít, megbocsátja a bűnöket, megújítja a bénának és barátainak az életét. Mondhatni újjászületést ad nekik. Testi-lelki gyógyulás ez, együttesen, egy személyes és társas találkozás eredménye. Képzeljük csak el, mennyire nőtt ez a barátság és a házban jelenlévők hite Jézus tettének köszönhetően! Gyógyító találkozás Jézussal!

Kérdezzük meg hát magunktól, hogyan tudjuk segíteni ma a világ gyógyulását! Az Úr Jézus tanítványaiként, aki a testek és lelkek orvosa, folytatnunk kell az ő „gyógyító és megváltó munkáját” (KKK 1421) testi, társas és lelki értelemben.

Az Egyház, bár továbbadja Krisztus gyógyító kegyelmét a szentségeken keresztül, és bár egészségügyi szolgáltatásokat nyújt a bolygó legtávolabbi pontjain, nem szakértő egy világjárvány megelőzésében vagy kezelésében. Konkrét társadalmi–politikai útmutatásokat sem ad (vö. Szent VI. Pál: Octogesima adveniens apostoli levél, 1971. május 14., 4.). Ez a politikai és társadalmi vezetők feladata. Mindazonáltal az évszázadok során és az evangélium fényében az Egyház megfogalmazott néhány alapvető társadalmi elvet (vö. Az egyház társadalmi tanításának kompendiuma, 160–208.), melyek segíthetik az előrehaladást, segíthetnek, hogy olyan jövőt készítsünk elő, amilyenre szükségünk van. Csak a legfontosabbakat említem meg, melyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz: a személy méltóságának elve, a közjó elve, a szegények előnyben részesítésének elve, a javak egyetemes rendeltetésének elve, a szolidaritás elve, a szubszidiaritás elve, közös otthonunk gondozásának elve. Ezek az alapelvek segítik a társadalom vezetőit a fejlődés előrevivésében, de – mint most, a világjárvány idején – a személyes és társadalmi kapcsolatok gyógyításában is. Ezek az alapelvek – bár eltérő módon – a hit, a remény és a szeretet erényeit fejezik ki.

A következő hetekben arra hívlak benneteket, hogy foglalkozzunk együtt a válság által felszínre hozott sürgető kérdésekkel, különösen a társadalmi betegségekkel. Ezt az evangéliumnak, a teológiai erényeknek és az Egyház társadalmi tanítása alapelveinek fényében fogjuk tenni. Közösen fogjuk megvizsgálni, hogy katolikus társadalmi hagyományunk miként segítheti az emberiség családját e súlyos betegségekkel küzdő világ gyógyításában. Azt szeretném, ha a gyógyító Jézus követőiként együtt gondolkodnánk és dolgoznánk, hogy egy jobb világot építsünk, mely reményteli a jövő nemzedékek számára (vö. Evangelii gaudium apostoli buzdítás, 2013. november 24., 183.).

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria