Ferenc pápa a Katolikus Akció fiataljaihoz: Legyetek Jézus barátai és tanúságtevői!

Ferenc pápa – 2017. december 16., szombat | 17:34

Az olasz Katolikus Akció fiataljait fogadta a Szentatya az Apostoli Palota Konzisztórium termében december 16-án.

A szervezet alapítása 150. évfordulójának évében a fiatalok azért érkeztek a Vatikánba, hogy karácsonyi jókívánságaikat fejezzék ki a pápának. Egyben beszámoltak a szegények és hátrányos helyzetűek megsegítésére indított szolidaritási kezdeményezéseik eredményeiről. Ferenc pápa köszöntet mondott az idősek felé való elkötelezettségükért, és emlékeztette a fiatalokat, hogy az idősek minden közösség történelmi emlékezete, ők a bölcsesség és a hit hordozói – azé a hité és bölcsességé, amit meg kell ismerni, őrizni és értékesíteni kell.

A Katolikus Akció egy fotós kezdeményezéséről szólva, amelynek keretében a fiatalok Jézus életének meghatározó pillanataira összpontosítanak, a pápa rámutatott: Jézus életére és küldetésére tekintve megértjük, hogy Isten szeretet.

Tehát legyetek jó „fotósok” – biztatott –, figyelmes és éber tekintettel, akik lefényképezik azt, amit Jézus cselekedett és azt, ami körülvesz benneteket. Sokszor látunk elfelejtett embereket, akikre senki sem tekint, akiket senki sem akar észrevenni. Ők a társadalom legszegényebbjei, a leggyengébbek, a peremre szorultak, akiket problémának tekintenek.... Ehelyett valójában ők az elutasított gyermek Jézus képmásai, aki nem talált befogadásra Betlehem városában. Ők a szenvedő és keresztre feszített Jézus élő húsa.

A Szentatya arra kérte a fiatalokat, tegyék fel maguknak ezeket a kérdéseket: Kinek szentelek nagyobb figyelmet – csak az erősebbeknek, akik sikeresek az iskolában és a játékban? Kire fordítok kevesebb figyelmet – ki volt az, akinél úgy tettem, mintha nem venném észre?

Ezek a ti „perifériáitok” – figyelmeztetett. – Irányítsátok figyelmeteket társaitokra és azokra, akiket soha senki sem lát meg, és merjétek megtenni az első lépést a velük való találkozás felé, ajándékozzatok nekik egy kis időt, egy mosolyt, a gyengédség egy gesztusát.

Legyetek Jézus barátai és tanúságtevői! Jézusé, aki eljött közénk Betlehemben. Az immár elérkező szent karácsony ünnepén arra kaptok meghívást, hogy ismertessétek meg Jézust barátaitokkal – a városban, a plébánián, a családban – buzdította beszéde végén Ferenc pápa a Katolikus Akció fiataljait.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria