Ferenc pápa a katolikus iskolatestvérekhez: A remény és a szeretet evangéliumát hirdessétek!

Ferenc pápa – 2019. május 17., péntek | 12:35

Ferenc pápa május 16-án délben fogadta a De La Salle Szent János által alapított laikus férfi szerzeteskongregáció közel háromszáz képviselőjét az Apostoli Palota Kelemen termében.

A Keresztény Iskolatestvérek Katolikus Szerzetesrend tagjainak hivatása az ifjúság nevelése. Az alapító De La Salle Szent János 1681-ben Reimsben hozta létre a rendet, majd 1684-ben Párizsban folytatta művét a szegény gyermekek megsegítésére. Magyarországon 1894-ben telepedtek le az iskolatestvérek; először Csornán létesítve intézményt.

A pápai audienciára De La Salle Szent János halálának 300. évfordulója adott alkalmat. A csütörtöki találkozón Ferenc pápa elismeréssel szólt a Keresztény Iskolatestvérek Katolikus Szerzetesrend tevékenységéről, amelyet – miként fogalmazott – nagylelkűen, szakértelemmel és az evangéliumhoz való hűséggel végeznek.

Az évforduló lehetőséget ad az alapító jelentőségének kiemelésére, aki a nevelés úttörő alakja volt: a XVII. században innovatív nevelési rendszert teremtett. Példája és tanúságtétele megerősíti üzenetének aktualitását a keresztény közösségek számára, és kijelölik a követendő utat – mondta Ferenc pápa. Az iskoláról, a tanárról és a tanítási módszerekről alkotott elképzelése alapján zseniális és kreatív újítónak nevezte De La Salle Szent Jánost a Szentatya. Kifejtette: az iskoláról formált képe megérlelte azt a meggyőződést, hogy az oktatáshoz mindenkinek joga van, a szegényeknek is. A legalsóbb társadalmi osztály nevelésének szentelte magát. Világiakból álló közösséget hívott életre, hogy továbbvigyék elképzelését. Hitte, hogy az Egyház nem maradhat idegen kora társadalmi ellentmondásai iránt; arra kapott meghívást, hogy szembenézzen velük. Egy eredeti intézményt hozott létre a megszentelt életűeknek: neveléssel foglalkozó szerzeteseket képzett, akik anélkül, hogy papok lettek volna, új módon értelmezték a „világi szerzetes” szerepét. Belemerültek koruk valóságába, hozzájárulva ezzel a polgári társadalom fejlődéséhez – összegezte Ferenc pápa.

De La Salle Szent János az iskola világával való napi kapcsolatából következően új elképzelést teremtett a tanárról. Meggyőződése volt, hogy az iskolát komolyan kell venni, amelyhez megfelelően képzett tanárokra van szükség; látta az intézmények strukturális és működésbeli hiányosságait, amelyeknek rendre és meghatározott formára volt szükségük. Megértette, hogy a tanítás nem lehet pusztán mesterség, küldetésnek kell lennie. Olyan keresztény emberekkel vette magát körül, akik a neveléshez megfelelő jellemmel rendelkeztek. Minden erejét a képzésüknek szentelte, és maga is példává vált számukra. A tanároknak – elképzelése szerint – egyházi és szociális szolgálatot is el kellett látniuk és elő kellett segíteniük a „mester méltóságát”. De La Salle Szent János rendkívüli pedagógiai realizmussal megáldva megreformálta a tanítási módszereket is – tette hozzá a pápa. – A latin helyett az anyanyelven tanított; homogén tanulói csoportokat hozott létre; szemináriumokat létesített a vidéki tanároknak; vasárnapi iskolákat alapított felnőtteknek, bűnöző fiataloknak és börtönből szabadultaknak. Arról álmodott, hogy az iskola mindenkié. Rehabilitációs módszert vezetett be az iskolán és a munkán keresztül. Elindította a tanári fegyelmezés korát megelőző módszerét: a büntetésben levő fiatalokat tanulásra, munkára, kézműves tevékenységre ösztönözte ahelyett, hogy magáncellába zárta volna vagy megvesszőztette volna őket.

Ferenc pápa arra buzdította a szerzetesrend tagjait, hogy mélyítsék el és kövessék De La Salle Szent János lelkesedését az utolsók és a kiselejtezettek iránt; legyenek a „feltámadás kultúrájának” főszereplői ma, amikor a halál kultúrája uralkodik. „Keressétek az elveszetteket, a hátrányos helyzetűeket, a szegényeket, és kínáljátok fel nekik az új élet reményét!” A pápa azon kívánságának adott hangot, hogy alapítójuk tanúságtétele és tanítása továbbra is ösztönözze terveiket és cselekvésüket.

De La Salle Szent János ajándék az Egyháznak és értékes ösztönző erő a iskolatestvérek kongregációja számára, amely arra kapott meghívást, hogy megújultan és lelkesen kövesse Krisztust. „Az Isteni Mesterre tekintve nagylelkűen álljatok az új evangelizáció szolgálatába! – kérte a pápa. – Az evangelizálás formáinak megfelelő módon alkalmazkodniuk kell a különböző helyzetekhez, és hűségesnek kell maradniuk a kezdetekhez, hogy továbbra is válaszolni tudjatok az emberek várakozásaira. Megújult lelkesedéssel végezzétek missziótokat a fiatal nemzedékek között, azzal a reformáló bátorsággal, amely alapítótokat jellemezte. Hirdessétek mindenkinek a remény és a szeretet evangéliumát!” – zárta a Keresztény Iskolatestvérek Katolikus Szerzetesrend tagjaihoz intézett beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria