Ferenc pápa a lelkiségi mozgalmakhoz: Evangéliumi tanúságtétellel válaszoljatok a világ kihívásaira

Ferenc pápa – 2021. szeptember 18., szombat | 14:23

Szeptember 16-án, csütörtökön délelőtt fogadta Ferenc pápa a világi hívek társulatainak, a lelkiségi mozgalmaknak és új egyházi közösségeknek nyolcvanfős képviselői küldöttségét. Beszédében a hiteles tanúságtétel fontosságát hangsúlyozta. A találkozót a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma szervezte, melyet Kevin Farrell bíboros-prefektus képviselt.

A világi hívek társulatainak moderátoraihoz, az lelkiégi mozgalmak és új egyházi közösségek képviselőihez intézett beszédében a pápa megköszönte értékes szolgálatukat, mely az általános papságra indító közös keresztségből ered. Ennek jegyében tettek tanúságot a pandémia nehéz időszakában; „nem álltak meg”, hanem továbbra is segítséget vittek a rászorulóknak, „méricskélés nélkül”, együtt a papokkal és püspökökkel. Egyházi közösségek tagjaiként valódi egyházi küldetéssel rendelkeznek. Odaadóan törekszenek arra, hogy gyümölcsöztessék a Szentlélektől kapott karizmákat, az alapítók szellemében, az egész Egyház javára, ami főként a mai társadalom egzisztenciális perifériáin, a testi-lelki betegségekben, a magányban, lelki szárazságban szenvedő embereknek nyújt támaszt.

Ferenc pápa – felidézve Teréz anya alakját – kimelte: példája érvényes mindenki számára. Teréz anya akkor is imádkozott, amikor nem érzett semmit, a lelki szárazság sötétjében. Sokat szenvedett az ördög bosszújától, amiért kiment a perifériákra, ahol Jézus jelen van. „Korlátaitok és bűneitek ellenére az Egyház életképességének jelei vagytok, így a papsággal, valamint a többi hívővel együtt építitek Isten hűséges szent népének jövőjét” – buzdított a Szentatya. Hozzátette: ehhez nem kell kilépni a mai valóságból, ellenkezőleg, a jövőt itt és most, az élet „konyhájában” kell előkészíteni, ,,meghallgatással és megkülönböztetéssel”.

A keresztények mindig úton vannak, a megtérés és a megkülönböztetés állandó lelkületével

– fogalmazott a pápa. – Az egyházi közösségek, lelkiségi mozgalmak az Egyház újdonságai, ám az új dolgok is meg tudnak öregíteni. Ezért az eredeti karizmát mind jobban el kell mélyíteni és konkrét körülmények között kell megvalósítani, ami tanulékonyságot és alázatot igényel, hogy változtassunk az elavult gondolkodás- és eljárásmódunkon.

A világi hívek társulatai felelős vezetésének júniusban közzétett szabályozásra utalva a Szentatya leszögezte: e dekrétum nem valamiféle elmélet az Egyházról, hanem az utóbbi évtizedek valósága, mely változtatást igényelt. A szerzeteskongregáció alaposan megvizsgálta a zsinat utáni időszak tapasztalatait, és arra jutott, hogy sok közösség, mely újdonsággal indult, nagyon súlyos helyzetbe került; majd vizitációk következtek, és becstelen visszaélésekre derült fény. Pedig indulásukkor „megváltásnak” tűntek e közösségek. E tapasztalatok megmutatták, hogy szükség van a változtatásra, és a dekrétum pontosan ezt kéri.

Ferenc pápa – emlékeztetve a lelkiségi mozgalmak jelenlegi tanácskozásának témájára: „A világi hívek társulatai kormányzásának felelőssége” – hangsúlyozta, hogy a kormányzás szolgálatot jelent. A visszaélések eredete a hatalommal való visszaélés. A Szentszék kivizsgálta ezeket az ügyeket, és kezdeményezte rendbetételük elindítását. A vezetői megbízatás szolgálatra hív, de ezt főként a hatalom akarása akadályozza. Pedig

Jézus a lelkünkre kötötte, hogy aki közöttünk első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.

Elvileg a vezető szépen leosztja a feladatokat, a valóságban azonban sokszor megtartja magának az egész közösség irányítását, és így nem érvényesül a szubszidiaritás elve.

Különbség van a stabillá vált alapítások és a most alakuló közösségek között. Fontos, hogy legyen tiszta az a karizma, melynek jegyében a közösség betölti apostoli küldetését – zárta a világi hívek társulatainak moderátoraihoz, a lelkiségi mozgalmak és új közösségek képviselőihez intézett beszédét Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria